Gubcsi Lajos
Hírek A MM Élőtárlata Albumok Díjak Gálák Gubcsi Lajos életrajza - A MM Laudációk Mecenatúra MM-díjazottak Hangoskönyvtár
A 2/3 java – kétszer 7 érv
A képen Kő Pál szobra: Nagy kék madár

Honnan ered a bűn, a kár

És meddig él, ki kiátkozza

Vajh’ átkúszhat-e a Tűfokán

A teve, ha púpját behúzza?

(Részlet Gubcsi L. készülő könyvéből: Felnőtt állatmesék

Gubcsi Lajos, 2012. jan. 3-8.

Éveken át, 2004-2010 között egyértelműen írtam arról, hogy Magyarország számára végszükség a Fidesz – azaz a nemzeti jobbközép – szavazói által megteremtendő 2/3-os országgyűlési többség. Az ország az anyagi ellehetetlenülés, a nemzeti-morális nihil és a minden elképzelhetőt túlszárnyaló, a korábban kormányzók véréből, génjéből eredő korrupció földje lett. Ebből egyenesen következett, hogy eladta országát az erősebbnek, külföldi kapcsolatrendszerének, hierarchikus vezérfonalának. *

A 2/3 az ország régi iránti megvetését, az új iránti bizalmát és szövetségnyújtását fejezte ki. A Fidesz a hatalmi fölényt tulajdonló tudatában azonnal erős kormányzásba kezdett. Korlátot csak saját képessége jelent, valamint a vele szemben fel-, feléledő külföldi zsarolás. Magából a hatalmi túlsúly rendszeréből is ered egy elvi korlát: van-e a Fidesz-hatalomnak olyan belső, természetes, ellenőrző-ellensúlyozó erőközpontja, amely ellensúlyozza, s végül lehetetlenné teszi az egyirányú, az erő irányába mutató hatalmi kilengést. Nem volt ilyen, s ma sincs ilyen. Következik a kérdés, van-e annyira tudatos államalkotó erő a Fidesz, hogy ha nincs, a hiányt felismerve saját erejével, szisztematikusan ki- és felépítsen ilyent.


Nem, nincs, nem az. Nem, ne építette feli. S mert nem tette és nem teszi, ez az eddig eltelt időszak, a ciklus első fele nem nemzeti politika, hanem kormányzati politika. A nemzet visszavonta lendületét, e nélkül pedig semmi nem változik meg gyökeresen. A világ legsikeresebb kormányzása is csak manőverezés, ha a lakosság döntő többsége nem érzi magáénak. A szavazófülkék tényleges forradalma bent ragadt a fülkékben, s hallgatózik: - Halló?! Halló?! Ki van ott?

E sorokban nem szeretnék többet mondani a Fidesz-kormányzás hibájáról. A fentinél ugyan van nagyobb, mégpedig az elejétől teljesen hibás, szakszerűtlen gazdaságpolitika, amely lyukas taktikába csavarta a rossz stratégiát, mint takarót Ennek káros következményeiről mindenkinek saját tapasztalata van, írtam is róla, az ismétlés unalmas.

Aggódó, de nem csodálkozó szemekkel követem viszont a drámát, amint Magyarországon ismét felfegyverzik kívülről a belső Quisling-hadsereget. Vadonatúj, titkos jelszavakra – demokratikus, szocialista, szabad, liberális, stb. szerepet osztanának a nemzetnek azok, akik mindig eladták, s most is oda fordulnak, ahol nemzetközi szövetségeseik, baj- és testvértársaik élnek: a bérenc szolga szerepét, az ő uralmuk alatt. Ez a hazai liberálisok és szocialisták örök támasza: a felajánlkozás, cserében egy kis támogatás, csak egy kicsi, hisz tudják…. Láttuk, ismerjük, szememben mintha harag villanna. Többet nem is tehetek, engem is nemrég taszított ki soraiból a kormányzó erő, kellett a hely, s kevésbé az önálló vélemény. Maradok, aki voltam: a nemzet a maga függetlenségi vágyában, 1/14 milliomod részben.

Nyilvánvaló a Fidesz óriása kormányzási zavara: Németh Lászlóné-123.472. a fejlesztési, uniós, a világpénzek csapjánál. Sokan emlegetnek egy nevet, hogy az ő húzása volt ez is, mint megannyi, s a bajok ott kezdődnek, hogy elhiszem, magam laikusként eleve ilyesmire tippeltem a kórház magányában. Nekem ott felfordult, s megfordult bennem sok minden. Sajnos azt fogom majd látni, hogy az értelmiség java részének ugyanennyit ártanak az ilyen dobások. Ki kellene dobni a dobót. Repül a nehéz kő, ki tudja, hol áll meg, s kit hogyan talál meg. Igaz. De legalább nem a meglékelt hajó kellős közepén gurulgat ide-oda.

Mivel valójában nem a bajokról, hanem a jókról akarok írni, nem fedem fel az összefüggést a fenti kinevezés kretenizmusa, és a között, hogy ugyanezen órákban leláncolta magát az ország gyűlésénél két tucat Prometheusz. Nem jajgatva, hanem vigyorogva, mert tudták, hisz’ ők rendelték így az Istenek helyett: nem keselyűk jönnek százával, hanem kamerák százával. És persze a rendőrök. 1 Gyurcsányra – mert ő is odatipegett igét hirdetni államfőktől kölcsönzött méltósággal – több rendőr jut, vagy legalább annyi, mikor miniszterelnöki kocsiban parádézott. Ezek a rendőrök itt most jobban védték, s sokkal gyorsabban gyártottak a gyárosból mártírt, mint valaha is remélte sokszoros bukása után. Azt az összefüggést sem emlegetem, ami innen elhúz a sok Prometheusz letartóztatásához, valamint ahhoz, hogy sokadig láncszemként megalakítják az új magyar ellenállást, s e minőségükben, szürke hajnali tolvajokként az Ellenállás tábláit lógatják fel Rákóczi Ferenc nyakába. Az Isteneteket, kiáltottam közben otthon két mankó között, az Isteneteket, takarodjatok. Körülnéztem, s láttam, hogy egymagam vagyok. Soha nem fogom elfelejteni az új ellenállók által felakasztott kötelet Rákóczi nyakában, s azok mocskos kezét, akik oda akasztották.

De ó Sors! Ne kínozz! Hát ki kormányoz?! Erre most nem válaszolok, keserű volna, s valójában nagyon sok jót szeretnék elmondani a 2/3 áldásáról. A legjobb az, hogy kitart (1.), hogy nem lehet elsöpörni, mint ahogy tennék az ellenállás utcasöprői.

Kitart, mert arra ítéltetett. S mindaddig, míg teheti, van remény, hogy visszatér küldetésének lényegéhez: a rá bízott magyar nemzet jobb sorsához. E remény eléréséhez le kell tudni ráznia a külföldről jövő zsarolás lényegét, magát a zsarolást. (2.) A hatalma megvan hozzá, 1848-49 szűkre szabott ideje óta először. Térdre akarnak kényszeríteni, megütni, s közben vérző fejünk alá, a nyakunkba ültetni az árulókat. Ez a képlet, barátaim. S ez a 2/3 áldása, talán éppen ezért akartuk ennyire nagyon ennyire sokan. Hogy nincsenek árulók? Nem volt nekünk saját sorainkból Garaink, Cilleink – na jó, származásuk idegen, persze -, nem volt Ocskai Lászlónk és Bezerédi Imrénk, Károlyi Mihályunk és Kun Bélánk, Szamuely Tiborunk és Szálasi Ferencünk? Apró Antalunk, Kádár Jánosunk? Hoppá! De biza, voltak.

Alaptörvényt teremtett, amire a második világháború óta a politikai csőcselékhullámok idején esély sem volt – Alaptörvénynek (3.) is csak azért hívja a bullát, hogy elhatárolja az előző tákolmánytól. Az új alaptörvényben megörökítette a magyar haza és népe sorsának ezer vonását, érdekét, s persze megpróbált hosszú távon életképes politikai szerkezetet teremteni. Hajrá, 2/3!. Nem az, amit területünkből elvettek Károlyi-Kun felkínálásra a külföldiek 1918-20-ban, hanem hajrá mai Magyarország, úgy, ahogyan vagy, s mindazokért, akiket sorsod képviselni.

S éppen a nagy liberális demokraták – önző senkiháziak – kirekesztették magyar nemzeti jogaikból a magyarság csaknem egyharmadát, az amúgy is száműzötteket. Azonnal egyesíteni kellett, legalább minimális szimbolikus jogában újra összerakni a nemzeti életképességet, a többi magyar azonos jogával (4.)

S a mert régi területeinket határainkon túlra rablóknak ez nem tetszett, meg kellett értetni velük, hogy ez itt most nem a kis antant helye, a hely az ég alatt szabad. (5.) Kezdett nagyon sokasodni az ellenállók – a nemzet érdekeivel szembenállók – sora. Nem volt mit tenni, rabnak nincs hazája, csak a szabad igaz.

Igen. A dolgozó családok, az otthont teremtő családok sorsa lettek utána a legfontosabb (6.). Nem a gyerekszaporulat, nem a szülőket és nagyszülőket eltartani hivatott 14-16 éves lányok, a szülöttjeikből élő(sködő) család, amelynek felnövő tagjaiból a pótlékok felemésztése után tengernyi sokan állami gondozottá válnak, hogy aztán a börtönökben is lehessen gondoskodni róluk. A szoclib demokraták megvásárolták csaknem egymillió ember lelkét. Nem ez a család. Hanem az a család, amely munkával otthont akar teremteni, s azért szeret otthon lenni, mert jönnek egymás után a gyermekei, őket várja, majd szeretve felneveli. Láttak már gólyákat a fészekben tavasztól a kiröppenésig?. Vágyálom? Persze, talán. De majd elvisz a vágyhoz, a vágy az ágyhoz, az ágy a bölcsőhöz.

A rablókkal, tolvajokkal, kis és nagy (fehérgalléros) uzsorásokkal meg kellett értetni, hogy veszélyesebb lesz az erőszak, mert velük szemben ott lesz a törvény és talán valaki még, a tulajdonos, aki úgy védi tulajdonát, mintha az övé volna. (7.) Az MNB elnökével, hogy az ott nem az övé, és örüljön nagyon, hogy ami tényleg az övé volt, azzal szabadon szélhámoskodhatott nemzetközi szabadvizeken (8.) Aligha tűrnek meg ilyen jegybankelnököt a fejlett világban, s ne jöjjön senki azzal, hogy de bezzeg Paraguay-ban, úgysem hiszem el neki.

S hány olyan ország van a magát függetlennek nevező fejlett, szabad világban, ahol az agy szerepét betöltő bankrendszernek ily nagy aránya van külföldi tulajdonban. Ahol tehát a magyar zsoldos gárda ekkora alázattal söpri  ki a pénzt urának, mint itt, ez a? …

S hogy legalább morzsákat vissza lehet venni tőlük az általuk kisemmizett kis ostobák javára (9.), csökkentve így az ország függőségét az őt nyilván kizsigerelni hivatott a pénztőkétől, a teljes kiszolgáltatottságtól?

– Nem, megfojtani nem!

– Ugyan dehogy, akkor ki robotolna nekik évszázadokon át?!

Éljen, s ne haljon Hajrá Magyarország! S hajrá, nyomorult, önző, kapzsi, ostoba lakói, kik nyakra-főre vettétek fel a deviza-adósságot, mert „ingyen van, haver”! Mi ez a csönd, a saját némaságotok? Hallgassátok csak, milyen néma?! Mond-e köszönetnek hallható szót az államnak, a népnek, a kormánynak a megmentettek hada? Ne---e---m??? De miért nem, barátaim? Kellene egy jó szó azoknak, akik erre feltették saját jövőjüket is. S egy nagyobb lapát göröngy jelképként azoknak, akik ezt előidézték. Hogy miért idézték elő? Hát egyszerű… lopni, rabolni, fosztogatni, meggazdagodni a máséból csak oly időben lehet, mikor ömlik a pénz, s a forrás nem érdekes. Sokféle tudatos stratégia – és persze irdatlan külföldi profitérdek – kellett ahhoz, hogy marsallbotja helyébe koldusbotot csempésszenek a magyar kezébe.

Hajózhatunk-e végre szabadon, mikor hagyhatjuk el a vad viharok korbácsolta Horn-fokot, ahol darabokra tépték vitorláinkat, sétapálcákat faragtak az árbocból a nyerészkedők?! S ahol a hajót, melyet a merészebbek ki akartak navigálni a veszélyből, megszállták a kalózok, magukhoz ragadták a kormányt, s – Gyúrj, csáni, gyúrj, csáni! – ezzel az érthetetlen titokszóval ütötték-vágták a leláncolt, evezős gályarabokat. Hogy őket illene jogilag felelősségre vonni, s nem csak kiabálni, hogy hátha meghallják?! (10) Hajrá, 2/3, Isten hozott!

Itt most álljunk meg, szusszanjunk, nézzünk körbe, várjunk. Tehát: mi lesz azzal a felelősségre vonással? S ha majd a saját sorokban is alkalmazni kell??? (11.). Igen, éppen körbenézünk, és az látjuk, hogy lesz kin. Nos, az lesz az igazi próba, Kedves Jó Kétharmad, édes gyermekünk. S ha megvan, ha ezt, s többit utána mind megoldottad, eljárt fölötted az idő, küldetésed betöltötted, cselekedj a nép legközelebb megfogalmazandó közös akarata szerint (12.).

Szétnézek az Európából és USA-ból érkező, zsaroló leveleket küldők látható sorában. Sejtem a levelek tartalmát. Nem emlékszem, hogy az elmúlt másfél évben hivatalos magyar kormányzati erők valaha is beavatkoztak volna mások döntéshozatalába, minősítgették volna az. Főleg nem emlékszem, hogy ilyesmit tettünk volna a kínpadra állítottakkal, Görög-, Olasz-, és Írországgal, vagy azokkal, akiknek a fejét kalodában lógatták a piactéren, tehát nem csúfoltuk Spanyolországot, Portugáliát, Romániát. S most – a magyar sajtó ilyenkor aztán igazán lelkes a hírek továbbításában, hiszen olyan színes a hírcsomag: vérszínű kavalkád – mindenki mond valami erőset rólunk. A kutyafáját! Mondom én Sarkozy úrra, hogy szarközi, Merkel asszonyra, hogy Markol, s túl nagyot?!

Nem. Mert miről is van szó itt az elmúlt másfél évben, a sok randaságon túl? ARRÓL, hogy egy erre felhatalmazott erő, kormány és parlamenti többsége megpróbálja összeszedni azt a működőképes államot (13.)., amelynek alkotó elemeit olyan hatalmas erővel és kedvvel lopta szét a politikai, gazdasági, pénzügyi, kultúrhatalmi (bbbbbrrr „elit?”) klikkek szövevényes rendszere! Összerakni, működésben tartani, eltolni az asztaltól a disznókat Röffentenek? Hja, ez a dolguk. S a szegény magyar választó kezdi feladni türelmét. Ez azért nem annyira igazolható, de ha feladja, akkor az a kormány és a kormányfő baja. S ha baja, oldja meg, hozhat személyes döntést is a maga szerepét illetően. DE NE külföldi beavatkozásra, hanem  abból a szellemi-politikai meggyőződésből, amely átvitte az elmúlt csaknem egy évtized szemétdombján 2001-2010 között. Amely kormányzó erővé tette, legitimitással és identitással egyszerre rendelkezik* – törvényes, nyílttá tett céljaival azonosuló, szándéka szerint hosszú távra.

Történelme bizonyítja, hogy a magyar nép nagy korszakai SZABADSÁGÁHOZ és szabadságharcaihoz párosulnak. Rabnak rossz. Szolgának silány. S rabtartói sokszor tapasztalták, hogy sok mérget le kellett nyelniük abból, amit a magyarságnak készítettek.

S ha így van, e mának is lehet megbecsült helye a történelemben. De vigyázz minden percben, s nézz bele ebbe a történelemkönyvbe (14.): a zsoldosok a határon állnak, s innen valakik jeleket küldenek, saját kincstáradat ismerősök rabolják. Nem új sztori, könnyű belőle tanulni. A jó tanárok meg is tanították már az iskolákban, s a jó apák is.

- Ebben igazuk van, Viktor, ha ebben nem léptek, elhagynak – mondta jól érthetően az égből Makovecz Imre, a nemzet lelkiismerete.

MI

Ő, és mi. Mi, akik felnézünk rá, és látjuk, hogy M.I. számára trónust készíttetett az Ura. Mi. Én, te, ők, ti. Mi, akik szeretjük a vakítóan tisztát, nyelvben, levegőben, igazságban. Szeretjük tehát a fehéret. De tiszta lehet a fekete is, ugyanennyire. Szeretjük a feketét, mert nincs fehér fekete nélkül. Szeretjük a sárgát, mert a Nap színe. M.I. jó mester volt, az első lépése az volt ott fent, hogy nekilátott trónusokat faragni az utána jövőknek, ha az Úr megfeledkezne róluk, vagy éppen szándékosan hanyagolná őket. M.I-nek Ura van, de nem parancsol neki senki.

Ezért aztán, amikor azt mondja, hogy „Igazuk van”, mi ezt elhisszük, magunkra vesszük, mert mi is úgy látjuk, mint M.I. Valójában ezt a figyelmeztető mondatot ő is tőlünk tanulta, mert mindig figyelt ránk.

2012. január 3.

* Ez a pontos, definíció értékű szópár nem az én találmányom, hanem egy kitűnő barátom meghatározása az egyéni és közhatalmi önállóság és hatékonyság kritériumaként.

U.i.:  Ezen írásom sok elismerő levelet indukált. Az alábbit utólag azért közlöm, mert tévedésemet korrigálja, és mert ismeret- és valláselméleti:

 Kedves Lajos!

Mindig szívesen és nagy érdeklődéssel olvasom leveleidet. Csodálom fáradhatatlan munkálkodásodat.

Adjon az Isten erőt, egészséget és józan indíttatást minden munkálkodásodhoz!

Ebben a leveledben – sajnos – Te is terjeszted azt az általános tévhitet, amely az új testamentum egyik mondatát félreértelmezi. ( Ne vedd ezt az észrevételt bántásnak! Még Jelenits István is beleesik ebbe a hibába; lásd: Betű és lélek c. könyvét.) Egyszerűen arról van szó. hogy Jézus, mint minden keleti ember, szeretett képekben, hasonlatokban beszélni. Sajnos, a mai ember, de még a középkori is, nehezen érti a 2 évezreddel korábbi emberek életkörülményeit. Ma a “tű foka” (és nem maga a “tű”, mert azon igazán könnyű átmenni, vagy átlépni!) a varrótű lyukát jelenti. Jézus korában azonban a városok védőfalán található “kiskaput” jelentette!! Ez mindig nyitva volt, hogy a későn, vagy korán jövő személyek is be tudjanak jönni a városba. Ez a kapu jól védhető, tehát igen szűk volt (lemniszkáta alakú, mint a tűk foka), hogy csak egyetlen ember férjen be rajta, és fegyvert se tudjon használni. Ezt nevezték (szellemes hasonlattal) Tűfokának!

Ne haragudj, hogy okoskodásommal fárasztottalak.

Szeretettel gondolok családodra is!

Üdvözlettel Varga Károly

 

 

További hírek
Ajánlás azoknak, akik szeretik a kivételesen szépet

Kedves Barátaim, egy zseniális hegedűművészt ajánlok figyelmetekbe Ökrös Csaba személyében. Olyan műsort biztosít felkérésre, amelynek emléke mindig megmarad hallgatóiban.

Ökrös Csaba az idén júniusban fejezi be öt éves tanulmányait a Zeneakadémia Népzene Tanszékén. Ez lesz az első végzős évfolyam ezen az új tanszéken, itt szerez művész-tanári diplomát, amire nagyon büszke. Mi viszont múltjára is büszkék vagyunk, ezért kapott először A Magyar Művészetért Díjat, majd Kodály-emlékdíjat.

Szeretettel ajánlom felkérni őt bármely ünnepélyes alkalommal, ahol igényes zenére van szükség: kiállítás megnyitók, konferenciák, baráti találkozók, közösségi ünnepek. Másod- vagy harmadmagával, együttesével is vállal fellépést, de szükség esetén egyedül is varázslatosat produkál. Soha nem fogom elfelejteni azt a hegegű improvizációt, amellyel A Magyar Művészetért Szoborkertjének avatásán, illetve a Várban a nyitó Kodály-emlékünnepen kápráztatta el hallgatóit 2027-ben.

Az egyetemen kibővítette a repertoárját, Dr. Kertész Istvánnál felvette tavaly a barokk hegedűkurzust, így a régi zenében is komoly gyakorlatot szerzett. Önálló műsorában szerepelhetne magyar népzene, XVII-XVIII. századi magyar zene és a barokk zeneirodalomból pld. Corelli is. Saját szerzeményű, általa komponált hegedű-duóit is szívesen megismertetné a magyar közönséggel itthon, a Kárpát-medencében, a nagyvilágban. Finnországban kitörő lelkesedés fogadta egyik ilyen bemutatóját, amely kifejezetten színpadi produkció is egyben.

„Úgy érzem magam, mint aki most kezdi a pályáját, pedig már elmúltam 50 éves.” – vallja Csaba most, a diploma átvétele előtt. Egy ilyen Zeneakadémiai diploma a népzenében páratlan a szó szoros értelmében – most nyújtják át először.

Ökrös Csaba elérhetőségei:

 Mobilszám: 06-20-2265039, e-mail:okroscsaba60@gmail.com

 Címe: 2096 Üröm, Diófa u. 18.

 Honlap: http://okroscsaba.host.innobotics.hu/ 

A legnagyobb meggyőződéssel ajánlom mindazok figyelmébe, akiknek módja van meghívni egy ilyen nagyszerű előadást, produkciót, tisztelettel Gubcsi Lajos


A Magyar Művészetért közössége tagjainak néhány egyéni és csoportos kiállítására hívjuk fel Tisztelt Olvasóink figyelmét, a Magyar Művészeti Akadémia Hírlevele alapján, tisztelettel Gubcsi Lajos

 2012. május 22. kedd

Vinczeffy László A Magyar Művészetért-díjas festőművész egyéni kiállítása a Minerva Alapítvány kiállítótermében (Kolozsvár, Napoka u. 16.) Megnyitja Kántor Lajos, a „Korunk” volt főszerkesztője és Tibori Szabó Zoltán, a Minerva Alapítvány elnöke.

 

2012. május 22. kedd 17:00

Kertek, versek, labirintusok címmel A Magyar Művészetért-díjas Gyulai Líviusz, valamint Katona Szabó Erzsébet és Orosz István kamara kiállítása Dorottya Caféban (1051 Budapest, Dorottya u. 1.) Megnyitja: Kodolányi Gyula költő, műfordító. A kiállítás június végéig tekinthető meg.

 

Továbbá 2012. május 24-én csütörtökön 18:00-kor a Józsefvárosi Galériában (VIII. József krt. 70.) Gyulai Líviusz grafikusművész kiállítása.

 

2012. június 7-én csütörtökön 18:00-kor A Magyar Művészetért-díjas Schrammel Imre keramikusművész „Szobrok az építészetben” c. vetített képes előadása lesz a FUGA Budapesti Építészeti Központban (Budapest V. Petőfi S.u.5.).

Magyarország szerencséje

A 2010-ben elért kétharmados kormányzási többség kivételes lehetőség, ezt ma, látva Európa más államainak vergődését, jobban érezhetjük, mint bármikor.

A 2/3-os többséggel Magyarország olyan kormányzásra kapott lehetőséget, amelyről mások álmodni sem merhetnek. Mások előtt 2 évvel láthatott neki ahhoz, amire másokat kormányválságok és –bukások kényszerítenek: a kormánynak hatalma lehet önmaga kormányzása fölött, céljai eléréséhez. E parlamenti többség birtokában olyan gazdaság- és társadalom (szociál) politikát választhat meg, amellyel elkerülheti azt az összeomlást, amelyet sok más kormány nem tud elkerülni. Mert Európa súlyos válságban van, ez nem is kérdés.

Szeretjük Magyarországon azt az imponáló fölényt, amit a német gazdaság mutat évtizedek óta. DE nem szerethetjük azt az erő-túlsúlyt, amelyet ezzel Németország kivív Európa irányításában – pedig ma itt tartunk. Egy javarészt egyensúlyban levő országnak, a német vezetésnek nincs affinitása más európai államok teherbíró képességéhez – ezért, a fölény birtokában és tudatában inkább maga alá gyűri őket – „a helyes útra tereli” (?). DE helyes-e ma, a válság idején Görögországban, Spanyolországban, Portugáliában a német recept? A kíméletlen költségvetési szigor, a diktátum, a sürgős, azonnali rendezés kényszere? Nincsenek felkészülve ilyes sokkra ezek az államok – s nincsenek felkészülve Közép-Európa béketűrőbb országai sem. A német recept Németországnak kedvez, s annak a kimondatlan törekvésének, hogy megszerezze a válság idején a vitathatatlan irányítói szerepkört. Ebből azonban már támadtak bajok – igaz, más időkben, más válságban, más diktatúrákkal.

A magyar kormány speciális hazai hatalmi erőhelyzete megengedi, hogy akár a legszigorúbb feltételeket is elvállalja, akár saját meggyőződése alapján, akár az IMF, Brüsszel, Berlin szempontjait követve. De megengedi-e ezt a nép, a lakosság habitusa? Elvileg igen, jámbor, alkalmazkodó nép vagyunk. Gyakorlatilag azonban nem biztos. Mégpedig azért nem, mert e lakosságon nem most kezdik el a kíméletlen takarékoskodás próbáját, hanem közel egy évtizede kénytelen ezt elviselni.

Elfogytak tartalékai, s nem nyílnak új terek, perspektívák. E két hiány külön-külön elviselhető lenne, együtt azonban mély társadalmi letargia veszélyét hordozza. Olyan mélyet, amelyben a kóma tartós lehet. Olyan mélyet, amelyből történelmi időket igényel a feltápászkodás az izomsorvadásból. Ez ellen nem gyógyszer a 2/3-os többség. Ez a mai kormányzás legfőbb felelőssége. Él-e kivételes lehetőségével, hogy maga választhatja meg programját? Vagy belesodródik egy olyan európai erővesztésbe, amelyben alatta és mögötte kábultan és fáradtan alszik a népe a sok beadott politikai-gazdasági altatótól.

Van-e ilyen helyzetben kiszabadulás a német drill, az IMF-EU-bürokrácia kérlelhetetlenségéből? Olyan, amely nem besöpör – embert, közösséget, pénzt, ambíciót -, hanem önálló programot nyújt az erőgyűjtéshez és –kifejtéshez? A magyar kormány megkapta a 2/3-dal ennek lehetőségét. Két év múlva arról kell beszámolnia, hogyan élt vele. Nagy luxus ez a hatalmas, két éves futamidő a mai Európában, ahol a békétlenné vált állampolgárok egymás után hívják tetemre a kormányokat. Nagy előny ez a 2 év, TUDNI KELL ÉLNI VELE.

 


Most, ma estétől, amikor először olvastam, majd az MTV Híradóban meghallottam a fenyegetést, megváltozott az életem: gyáva lettem, összecsinálom magamat.

Mivel a Pécsi Egyetem nem találja Gyurcsány – a világhírű szőlész és borász – diplomamunkáját, nem tudja bizonyítani, hogy Gyurcsány lopott. Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem.

A Demokratikus Koalíciónak (ha-ha-ha, ez a nevükről jut eszembe) ez elég ahhoz, hogy megfenyegessen mindenkit, aki még egyszer a szájára veszi Gyurcsányt, a diplomatolvajt. Bíróság elé állítja a Demokratikus Koalíció, azaz Gyurcsány és feltehetőleg Vadai Ágnes azt, aki állítja, sejteti vagy sugallja, hogy Gyurcsány plagizált – tartalmat lopott - mástól, ezúttal volt sógorától.

Ezzel jutottam súlyos személyes válságba, a megalkuvás, az elgyávulás, a meghátrálás nyomorult helyzetébe. Mert egyrészt én a múltban bőven állítottam ilyesmit Gy. F.ről. Talán megmenekülök a múltamtól, mert azt ígéri most a szabad demokraták nagy koalíciója, hogy csak az bűnhődik bíróság előtt, aki „mostantól” állít, sejtet, stb ilyent. Vagyis a múltamat megbocsátják.

Elgyávultam. Rettegek. Mi lesz, mi következik? Gyurcsány, mint ígérte, minimum kiperel a vagyonomból. Teszi ezt akkor is, és a demokraták szabad koalíciója is teszi, ha?...:

-akkor is, ha például részegen azt fecsegem a kocsmában, hogy Gyurcsány egy nagy gazember volt egész életében közügyekben, és az a minimum, hogy lopkodta, összeollózta diplomáit, és ez semmi ahhoz képest – ez csak egyetemi bevezető tréning volt ahhoz képest -, ahogyan és amit összelopkodott későbbi felnőtt életében, vadregényes privatizálós ámokfutásával. Akkor is?

-akkor is, ha például holdkórosan kiállok házunk teraszára, s kiskorú gyermekeim megdöbbenésére azt hadoválom a Hold felé, hogy ez a Gyurcsány, hát ez lopta a diplomáját, plagizálta, aztán ellopta vagy ellopatta, nehogy aktív, felemelkedő korszakában – melyet előre látott és megjósolt – hátrányos legyen számára az a színvonal, amelyet egyetemista KISZ-titkárként felhalmozott magára. Akkor is?

-akkor is, ha például lezüllök, és már nem lesz vagyonom, semmi, amiből Gyurcsány kiperelhet? – nos, ekkor, csak ekkor mondhatom bátran, megállás nélkül, hogy iszonyatos gazember volt és lett és maradt ez a Gyurcsány közügyekben; mert a diploma az persze közügy. Látjuk most is, az ő esetében.

DE.

-Alkoholt az elmúlt 16 évben egy cseppnyit sem ittam, részben azért, mert azt megelőzően megittam a nekem a sors által elrendelt teljes mennyiséget.

-Hosszú, békés életemben egyetlen egy momentum sem utalt arra, hogy holdkóros vagyok.

-Marad még, hogy lezüllök, és akkor bátor leszek. Akkor, és csak akkor aztán tényleg odavágom majd: Gyurcsány Ferenc, te diploma-, tulajdon-, gyár- és nemzettudat-tolvaj, mikor lépsz már le?!

Jó, nem siettetlek. Társaid majd kiöntenek Téged. Megtanulták Tőled, hogyan kell, amikor Medgyessy Péteren gyakoroltad. JÖNNEK ŐK, nem félek.

És a Komp kiállítás a Kortárs Galériában Dunaszerdahelyen

Kedves Barátaim, tisztelettel továbbítom a meghívót a Boldogasszony című kiállítás megnyitójára a Forrás Galériában 2012. május 22. 17:00 órakor (Teréz krt. 9.), különös tekintettel arra, hogy e kiállításon bemutatja művét számos olyan művész, akit az elmúlt 25 évben A Magyar Művészetért Díjjal tüntethettünk ki, s akiket A MM közösség megbecsült tagjaként tisztelünk:

 Gyulai Líviusz

Györfi Sándor

Jankovics Marcell

Kárpáti Tamás

Kő Pál

Péterfy László

Somogyi Győző

 

A képen Györfi Sándor Nagyboldogasszonya, a Napba öltözött asszony A Magyar Művészetért Szoborkertjében


Álmainkat kigúnyolják

Vágyainkat megcsúfolják

Országunkat lángba dobják

Várainkat átruházzák

 

A békénket fellobbantják

A hírünket kicsorbítják

A szavunkat kifordítják

A pénzünket szétlopkodják

 

Házainkat bankok viszik

Lányainkat Amszterdamig

Iskolánkat a szégyenig

Tanárunkat elkergetik

 

A jövőnket le a porig

A múltunkat gyászlepelig

A gyerekünk’ mire, meddig?

A gyengéket felnégyelik

 

Lámpáiknak fénye veszett

Hajlék nélkül sötétedett

Bódult részeg, rég nem evett

Miatyánkot énekelget

 

Népem, kivagy a mennyekben

Evilági sötétségben

Keress fényt a piszkos éjben

Árva fiunk a mesében