Gubcsi Lajos
Hírek A MM Élőtárlata Albumok Díjak Gálák Gubcsi Lajos életrajza - A MM Laudációk Mecenatúra MM-díjazottak Hangoskönyvtár
LESZÖGEZEM
Csak barátaimnak

Hallom, az index ma, a bírósági, Spirket felmentő bírói ítélet után is folytatja… Én ugyan nem olvasom, de szóltak barátaim. Én ezennel le- és befejezem az index-ügyet, ami természetesen nem az index ügye, hanem azoké, akik az újságíró Spirket, a szerkesztőséget ezzel megbízták, akik elrendelték a velem szemben folytatott tavaly márciusi és szeptemberi megsemmisítő szándékú  akciót – és mindazon újságok, szerkesztőségek ügye is, akik részesei voltak a hazugságoknak. Mocskos kis figurák, szerkesztőségek, ennyi elég is. Megsemmisítettek, kinyírtak? Tönkretettek? Tényleg?

Más ügy a bíróság, arról súlyosabb véleményem van. De mikor meghallgattam ma a bíró lezáró szóbeli érveit, indoklását, melyben felmentette az index-es Spirket a rágalmazás vádja alól, tehát mikor meghallgattam, akkor kellemes, hűvös, ésszerű, nyugodt érzés uralkodott el rajtam: Ezekkel?! – Én? Soha. Ezért a perbeli szokásoktól eltérve én a bíró szövege végén nem kértem 3 nap gondolkodási időt, nem tartottam igényt a fellebbezésre, hanem a bíró, az ügyvéd és Spirk látható meglepetésére azt mondtam:

-Ezeket a most elhangzott érveket, és az ügyben itt látható érintett személyeket akkor szeretném látni, amikor a púpot a hátam közepén. Következésképpen azt választom, hogy tudomásul veszem az ítéletet. Ennyi.

Előtte órákon keresztül általam idézni kért komoly tanúk, az ügyekben valóságosan részt vevő emberek, a Zrínyi Kft-ben évtizedek óta dolgozó vezető munkatársak lépésről lépésre cáfolták az index valamennyi állítását. Tételesen, mindenben. Joggal, mert ők  tényleg tudtak minden ottani lépésemről. Nem is kellett volna semmit sem bizonyítanunk. Az eljárás szerint az index-nek kellett volna bizonyítania azt, hogy állításai –kitartok mellette: rágalmai - igazak. Ezt meg sem próbálta. Beterjesztett dokumentumaim sokasága bizonyította az index által annyiszor megírtak betegesen, egy éve állandóan szajkózott valótlanságát. Ezek a hiteles dokumentumok éppúgy, mint a tanúk vitathatatlan vallomásai, köddé váltak a bírói ítélet megfogalmazása előtti percekben.

Ma indirekt módon bírói szintre emelkedett a hazugság legalizálása. Eddig csak a szennysajtó szintje volt, most ide emelték. Lelkük rajta, de azért óvnám a magyar társadalmat.

 


 

 

És most leszögezem, és aki az ellenkezőjét állítja, azt hazugnak, elmebetegnek tartom, s kívánom neki, szálljon rá saját tulajdonsága minden következménye:

  1. Minden Zrínyi által kiadott könyv a Zrínyi könyve volt, s nem Gubcsi Lajosé. Előre betervezett, a HM által jóval korábban megrendelt módon, menetrendszerűen.
  1. Én, vagyis Gubcsi Lajos 1989 óta közel 30 könyvet adtam ki, az meg mind az enyém. Összesen kb. 50.000 példányban volt lehetőségem ajándékozni ezeket.
  1. Közpénzt sem könyveimre, sem bármilyen más velem vagy A Magyar Művészetért összefüggő ügyre nem vettem fel. Tiltaná az elvem, miszerint más pénzét nem költjük saját célra.
  1. Soha nem takarítottak honvédségi takarítónők a házamban. Viszont mindvégig alázattal és legjobb tudásommal szolgáltam a Zrínyin keresztül a honvédséget.
  1. Abból a tényből, hogy 3 éves kisgyermekemet néhány alkalommal bevittem magammal az irodámba, azt a következtetést levonni, hogy „Gubcsi Lajos családi vállalkozást csinált a HM cégéből” – nos, ez az elmebetegek szintje. Mert egyébként igaz: bevittem magammal a kisfiamat néhány alkalommal.
  1. Soha Zrínyis munkatársak nem szolgáltak fel senkinek, semmilyen VIP-vendégnek, minden VIP-vendéggel azonos vendégeim voltak, amikor voltak, pl. az Attila szoboravatáson.
  1. „Egy kun Pesten és Budán” című könyvem a legtermészetesebb módon, ajándékozva kerültek sok helyre, köztük a hadsereg, a HM mintegy 400 magas beosztású tisztjéhez, vezetőjéhez. Zrínyis ügyvezetői beosztásom miatt vissza kellett vonnom a könyvkereskedéstől, s különben is, ez volt a szokásom már két évtizede. Mindenesetre sokan közülük megköszönték.
  1. És végül: 1989 óta számtalan becsületsértő írás jelent meg rólam, becstelen emberektől. Soha nem reagáltam ezekre, ez tény. Amikor 2011 márciusában összehangolt támadások szervezői és végrehajtói – a „Kinyírjuk Gubcsit!” jegyében - tényszerű hazugságok sorozatát jelentették meg a sajtóban, gátlástalanul és sokszor felső utasításra, akkor lépnem kellett. Részben ezek a ténybeli hazugságok már nem becsületsértések voltak, hanem rágalmak, valótlanságok, kétség nem fér az aljas szándékhoz. Részben pedig érintették az általam nagyon komolyan vett, általam vezetett cég, a HM Zrínyi Kft. egészét, légkörét, munkatársait, működését. Ekkor határoztam el a perek elindítását. Volt olyan szándékom is, hogy ha csak a hajszálerek szintjén is, de hozzájárulok majd ahhoz, hogy a magyar közéletben általában se lehessen a sajtó szintjén gátlástalanul hazudni, rágalmazni, gátlástalan, másokat elsöprő érdekeket szolgálni.

Sem a mostani bírósági, sem a korábbi, feljelentésemmel kapcsolatos más bírói végzések nem igazolták reményeimet. Világosan kimondom, hogy e téren – és persze az így „megvédett magyar sajtószabadság” terén – nagy, beteges bajban van a magyar társadalom.

A fővárosi bíróságok működéséről egy másik példa, mindenkinek van sok: 2000-ben gyámja lettem elhunyt öcsém árváinak. Az öcsém végrendelete világosan meghatározta, hogy mindenét gyermekeire hagyja. Öcsém halála előtt válóféllé vált felesége (a gyerekek édesanyja jóval korábban meghalt) utólag, öcsém halála után megtámadta a végrendeletet.

NOS, hiszik, vagy sem: ez a per 11 éve tart. A gyerekek régen felnőttek, más a saját útjukat járják, de örökségük egyetlen darabjához sem jutottak hozzá. Nekem már alapos ismeretem van a budapesti bíróságok munkájáról. Ezekben a hónapokban tágult a kép, ma is, bőven.

Megtanultam az utóbbi – a keresetemmel kapcsolatos – bírósági végzésekből, hogy akármi bántót mondhatnék másról, nem számít. Leírhatnám, terjeszthetném, nem számít. Hazudhatnék róluk bármit, nem számít. ÉS tényleg, nem is számítana, ha Spirket, az index szerkesztőségét, és mindazokat, akik másfél éve foglalkoznak velem a rágalmak szintjén, aljas kis kreténeknek nevezném, és a legkülönbözőbb híreket terjeszteném arról, hogy pedofilek, tolvajok, stb. Van annyi eszem, szorgalmam a megvalósításban, hogy meg tudnék fogalmazni valamit, ami ezt hihetővé teszi. Szerezhetnék róluk egy hetedrangú részinformációt, pl. hogy hogyan váltak méltatlanná szülői szerepükre gyermekük cserbenhagyásával, vagy hogy illetékcsalással, adócsalással károsítják a magyar államot. Ócska kis, és durván nagy stiklijeiről gyorsan szerezhetnék valami információ-morzsát, ki sem kellene mozdulnom a szobámból. Miért gondolják, hogy ők bántatlanul és büntetlenül teszik azt, amit tesznek. Simán közölhetném, senkiházi gazemberek, s alá tudnám támasztani, hogy csalnak a rezsiköltséggel és a munkabérekkel, szerződéseikkel. Nem volna gond.

Igény volna rá.

Mégsem teszem, fent megfogalmaztam, miért nem: „Ezekkel egy napon?! Soha többé.”

Ha és akik még olvassák az ő írásaikat rólam, jó szórakozást nekik, nekem erre – ezen sorok leírása után – nem maradt időm. Lehet, hogy még közlöm azokat a már megírt valóságokat, röhejeket, ahogyan az eddigi bírósági és rendőrségi indoklások szinte kaptafa sémával szólnak arról, hogy miért szüntetik meg az eljárást. Lehet, hogy még közlök néhány részletet ezekből, de ezeket nem most írom,  bizonyítható módon már megírtam a múlt év végén, ismerik is néhányan, de már akkor megszólalt bennem az EZEKKEL?. Lehet, hogy közlöm, lehet, hogy nem – de teljesen mindegy. Aki felel azért, amilyen ma a magyar társadalom HAZUGSÁGSZINTJE, aki felel azért, hogy ez a szint állandósítható és legalizálható, következésképpen társadalmi és egyéni ragályként tovább terjed, azoknak ez úgyis mindegy. Tudják, ebben érdekeltek. Önöknek pedig nem kell ehhez az én már megírt „tudósításom”, még sok minden máson kacaghatnak – csak ne fulladjon néha sírásba. Majd meglátjuk…

További hírek
A Magyar Művészetért 25 évéből
Szinte ma  is halljuk…

1987-88-89-ben Sütő András nem jöhetett el a kuratórium ülésére, nem engedték neki, ezért akkor egyik írását közöltük a Magyar Ifjúságban (1988/47), Bírjuk még, de… címmel:

„Bírjuk még, de nem sokáig…
Ha valaki úgy gondolná, hogy csak magunk vagyunk otthon.
Bírjuk még, de nem sokáig.
Ha valaki valamilyen ördögi praktika folytán megtilthatná nekünk, hogy az egyetemes magyar kultúra ege alatt működjünk.
Bírjuk még, de nem sokáig.
Ha valaki elhinné rólunk, hogy a székelyek nem magyarul, hanem székelyül beszélnek. Mert a székely is magyar és a magyar is székely, annak minden értékével és minden átkával.
Bírjuk még, de nem sokáig.
Ha valaki úgy gondolná, hogy a magyar irodalom nem ötágú síp, amelynek egyik sípja a miénk ottan, és amely ugyanazon forrásból táplálkozó értékeknek a hangja.
Bírjuk még, de nem sokáig.
Ha valaki úgy gondolná, hogy ezt az egységet, amit a magyar irodalom teremtett meg az évszázadok alatt, nem kell megőrizni, hanem darabjaira széttörten kellene azt tekinteni.
Bírjuk még, de nem sokáig.
Ha valaki úgy gondolná, és aszerint is tudna cselekedni, hogy az egyetemes magyar irodalom és szellemiség égboltja alól szerte tudna zavarni bennünket más égtájak és más tápláló források felé.
Bírjuk még tehát sokáig.
Jövünk a félelemből, a történelem jeges, zúzmarás napjaiból, és megyünk a megnyugvás felé, amelyet ezek a termek teremtenek a mi számunkra, ezek a találkozások és főleg ezek a hatalmas transzformátorok, amelyek a mi színészeink hangján erősítik fel a szerzőnek sokkal gyöngébb darabját.”


Szemle díjainkból

1987 ÓTA ÖSSZESEN 12 DÍJAT ALAPÍTOTTUNK, KÖZTÜK SZÁMOSAT HERENDDEL EGYÜTT 2000 ÓTA

Mátyás király-díj 2008-ban

A Magyar Művészetért Díj 2006 óta herendi alkotás - 1987-2005-ig aranyozott tűzzománc

Árpád-díj 2007-ben

Bubik-díj -  Györfi Sándor Főnix-madara 2004-ben

Liszt-emlékdíj 2011-ben

Kubik Anna az Árpád-díjjal 2008-ban 


Média és politika - Hű szó, háborgó

A jövő héten jelenik meg Gubcsi  Lajos Hű szó, háborgó c. könyvének 2. átdolgozott, bővített kiadása.

Idézet a műből:

"A Laokoón-csoport – média és politika

 Hiába volt Laokoón Apollón papja, szembe szállt Istenével. Apollón intette őt, sőt megtiltotta neki, hogy megnősüljön, Laokoón azonban a tiltott frigyet választotta. Sőt, felelőtlenségében elkövette azt a megengedhetetlen hibát, hogy templomában együtt hált feleségével.

Bűnhődnie kellett, a Krisztus előtti században keletkezett fenséges rhodoszi szobor – 1506 óta a Vatikáni Múzeumban mindenki által látható módon – irgalmatlan szenvedésében láttatja őt. A Laokoón-csoport közepén álló, leküzdhetetlen óriásra, a papra gyilkos erővel tekeredik rá a büntetés: a kígyó. Nem is egy, kettő. A csoport mellékfigurái számára sincs menekvés.

*

Idestova három évtizede figyelem nagy igyekezettel a magyar politikai állapotokat. „Közállapotokat” – ezt akartam írni, de a „köz” szó elfogyott írás közben. Mert a politika nem a köz, annak csak része. Hatalmas erők, személyek, ambíciók, tehetségek és felelősségek tartoznak úgy a közhöz, hogy elutasítják a politika mindenkori erkölcsi szintjét, hatékonyságának kérdéses voltát, magát a politikai garnitúrákat. A politika a köz sajátos része, és látszólag uralkodik fölötte, szerényebben szólva irányítja a közt – de ez ritkán van így. Ha így van, az kegyelmi állapot mind a köz, mind a politika számára, ilyen helyzetekben emelkedik a nemzet, s kegyéből bőven átenged a politikának, érezze sikerét az is.

 



Rákóczi ballada

Az ungvári várban, 2011. június 25-én

Varga Miklós, Tanka Balázs, Majsai Gábor, Hajtó Georgina, Kobzos Kiss Tamás, Varga Katalin, Takács László,


Sárospatakról
Varga Miklós, Nagy Csaba, Kobzos Kiss Tamás, Tanka Balázs, Majsai Gábor, a Bodrogközi Hagyományőrzők

2. átdolgozott, bővített kiadás

HAMAROSAN MEGJELENIK Gubcsi Lajos: Hű szó, háborgó c. könyvének 2. bővített, átdolgozott kiadása, idézet a műből

………..

S ha így van, e mának is lehet megbecsült helye a történelemben. De vigyázz minden percben, s nézz bele ebbe a történelemkönyvbe (14.): a zsoldosok a határon állnak, s innen valakik jeleket küldenek, saját kincstáradat ismerősök rabolják. Nem új sztori, könnyű belőle tanulni. A jó tanárok meg is tanították már az iskolákban, s a jó apák is.

- Ebben igazuk van, Viktor, ha ebben nem léptek, elhagynak – mondta jól érthetően az égből Makovecz Imre, a nemzet lelkiismerete.

M.I.

Ő, és mi. Mi, akik felnézünk rá, és látjuk, hogy M.I. számára trónust készíttetett az Ura. Mi. Én, te, ők, ti. Mi, akik szeretjük a vakítóan tisztát, nyelvben, levegőben, igazságban. Szeretjük tehát a fehéret. De tiszta lehet a fekete is, ugyanennyire. Szeretjük a feketét, mert nincs fehér fekete nélkül. Szeretjük a sárgát, mert a Nap színe. M.I. jó mester volt, az első lépése az volt ott fent, hogy nekilátott trónusokat faragni az utána jövőknek, ha az Úr megfeledkezne róluk, vagy éppen szándékosan hanyagolná őket. M.I-nek Ura van, de nem parancsol neki senki.

Ezért aztán, amikor azt mondja, hogy „Igazuk van”, mi ezt elhisszük, magunkra vesszük, mert mi is úgy látjuk, mint M.I. Valójában ezt a figyelmeztető mondatot ő is tőlünk tanulta, mert mindig figyelt ránk.

Az Álom háza, az ország háza

Teremts szilárd alapot. Földrengés se rázhassa szét. Víz ne mossa ki, nyirok, penész ne eméssze.

Építs rá erős falakat. Legyen kapcsolatban minden pontja a másikkal, támassza egymást, ne lógjon ki a levegőben, az egyik stabilitásának legyen az a feltétele, hogy stabillá teszi a másikat.

Oszd be jól a tereket. Jusson mindenre, ha kicsi, ha nagy, de szolgálja a nyugalmadat, a békédet. Biztasson arra, hogy érdemes volt, hogy derűsen hajthatod le a fejedet. Ennyit tettél, erre mentél, eddig jutottál. Ha többet akarsz, azt is így kell – tedd, végezd, építsd.