A Magyar Művészetért

HAMAROSAN MEGJELENIK Gubcsi Lajos: Hű szó, háborgó c. könyvének 2. bővített, átdolgozott kiadása, idézet a műből

………..

S ha így van, e mának is lehet megbecsült helye a történelemben. De vigyázz minden percben, s nézz bele ebbe a történelemkönyvbe (14.): a zsoldosok a határon állnak, s innen valakik jeleket küldenek, saját kincstáradat ismerősök rabolják. Nem új sztori, könnyű belőle tanulni. A jó tanárok meg is tanították már az iskolákban, s a jó apák is.

- Ebben igazuk van, Viktor, ha ebben nem léptek, elhagynak – mondta jól érthetően az égből Makovecz Imre, a nemzet lelkiismerete.

M.I.

Ő, és mi. Mi, akik felnézünk rá, és látjuk, hogy M.I. számára trónust készíttetett az Ura. Mi. Én, te, ők, ti. Mi, akik szeretjük a vakítóan tisztát, nyelvben, levegőben, igazságban. Szeretjük tehát a fehéret. De tiszta lehet a fekete is, ugyanennyire. Szeretjük a feketét, mert nincs fehér fekete nélkül. Szeretjük a sárgát, mert a Nap színe. M.I. jó mester volt, az első lépése az volt ott fent, hogy nekilátott trónusokat faragni az utána jövőknek, ha az Úr megfeledkezne róluk, vagy éppen szándékosan hanyagolná őket. M.I-nek Ura van, de nem parancsol neki senki.

Ezért aztán, amikor azt mondja, hogy „Igazuk van”, mi ezt elhisszük, magunkra vesszük, mert mi is úgy látjuk, mint M.I. Valójában ezt a figyelmeztető mondatot ő is tőlünk tanulta, mert mindig figyelt ránk.

Az Álom háza, az ország háza

Teremts szilárd alapot. Földrengés se rázhassa szét. Víz ne mossa ki, nyirok, penész ne eméssze.

Építs rá erős falakat. Legyen kapcsolatban minden pontja a másikkal, támassza egymást, ne lógjon ki a levegőben, az egyik stabilitásának legyen az a feltétele, hogy stabillá teszi a másikat.

Oszd be jól a tereket. Jusson mindenre, ha kicsi, ha nagy, de szolgálja a nyugalmadat, a békédet. Biztasson arra, hogy érdemes volt, hogy derűsen hajthatod le a fejedet. Ennyit tettél, erre mentél, eddig jutottál. Ha többet akarsz, azt is így kell – tedd, végezd, építsd.

Építs rá jó fedőt. A tető fogja össze az egészet, fent úgy, mint az alap lent. Tartsa vihar ellen, mint alsó társa rengés ellen. Fogadja be a meleget, de verje vissza az elemésztő forróságot. Vezesse az esőt a földbe, biztos pontokon mindig a helyére. Adjon árnyat, fényt. Legyen korona a magasba nyúló, biztos testen – otthonodon.

Így kell építeni Magyarországot. A sártól a napig, a talajtól a kéményig teremtve otthont. Csak így lehet, egyetlen elemét sem kihagyva, nem megfordítva, csak lentről felfelé, először legyen belső ereje, s csak aztán külleme kifelé. Csak ez lehet a menetrend, minden más hazugság, s csődbe visz.

Nem lehet, egyszerűen nem lehet koldusszegény megannyi embere. Lesz majd mindig, de ennyi nem lehet. Lesz koldus, mert elissza, eltékozolja emberi mivoltát, erejét, örökségét. De aki dolgozni akarna és tudna, az nem lehet koldus, mert az a nemzet koldus lesz, aki ezt teszi milliókkal. Ha a nemzet család, akkor a nemzet vezetőinek – a családfőknek – mindenek, de mindenekelőtt arról kell gondoskodniuk, hogy mindenki (aki tud és akar) dolgozhasson másokkal összehangoltan, értelmesen, célra törően, saját boldogulására. Aki nem tud erről gondoskodni, az nem alkalmas a nemzetet vezetni. Aki nem teremti meg a közösségéért közösen végzett munka feltételeit, az nem végzi munkáját, az lebzsel és árt. Nem épít semmi érdemeset, otthont is csak a sajátját.

De ha meg tudja teremteni a munkát szerető emberek világát, az alapot, akkor építsen falat felfelé. Rendet. Ha nem teremt szigorú, a munkát szolgáló rendet, akkor széthull a munkát végzők világa, mint ahogyan eldől a fal is, ha nem támaszkodik rendben a másikhoz. Kötésben kell állnia mindennek, szigorú, látható rend szerint. Ha így lesz, felmegy a fal. Ha nem így lesz, rádől a dilettáns építőkre, legyenek azok kétkezi munkások, vagy nemzetet építő felelős tervezők. Hull a kormány és a malter, terül szét a földön egymást alázva, pedig lehetett volna az otthon tartó szerkezete. Az egymással összekötött belső falak elválasztó rendje megadhatta volna mindenkinek a maga fontos terét, ágyának helyét, nyugalmát és békéjét garantálva. Helyette a rend híján – mert az ostobák lerázták, a gyávák ellenezték, az erősek kiiktatták – omladozik az otthon. Így nem megyünk haza! S akkor hol a haza?

(Kint az utcán gyanús, idegen alakok suhannak el. Mintha nem is néznének ránk, csak úgy véletlenül arra jártak. Nagyon vigyázz rájuk! Ők már tudják, sejtik, várják, hogy nem bírjuk ki végig, sem a munkát, sem a rendet, hogy összeveszünk, s akkor mindazt, amit eddig kikínlódtunk magunkból, megszerzik olcsón, mikor eldobáljuk a szerszámokat s szitkozódva távozunk majdnem kész otthonunkból. Ez az ő világuk! Mások bukására számítani, gazdagodni a semmiből. Az ő kábé(kápé)-demokratikus, szegfű-szocialista és ál-zöld, liberális koalíciójuk saját pénzből soha nem épít. Megvárja, sőt valljuk be, szervezi, míg ölébe hull a másé, főleg az általa oly jól ismert állami – állati – tetemé. Otthon van, ha és ahol szerezhet. Így lesznek ők Nagy Szerzők, az ész és erkölcs csőszei. Zavard el az utcádból, kiálts rájuk jó nagyot, és máris visszahúzódnak – azért sokat ne remélj, előbújnak újra meg újra. A házadba ne invitáld, ne engedd be, mert miközben szemlét tart, jogszerűen elveszi. Ne felejtsd: a Szerzői Jog, a Nagy Szerzők Joga valahogy mindig ott lapul nála.)

Még bírni kell, nincs tető. Ami megvéd, összefog bennünket, teljessé tesz. A pénzed fogytán, kifulladni látszol. Persze, családról családra kis vacak házakban élt a te múltad, az őseid, most jött csak el az ideje, hogy kilátsszatok a földből, hogy legyen saját szép, takaros otthonod. De elfogyott a pénzed. Sebaj, kérünk kölcsön! (Kint élénkülnek az arcok, erősen kezdenek figyelni az éppen arra járó szerzők, véletlenül.) De valaki vadul integet feléd:

- Ne kérj kölcsön! Ne legyél rab. Építeni születtél, nem tartozni – kiáltozza messziről a száműzetésből érkező, levegőért kapkodó erkölcs.

Nincs pénzed a tetőre? Fedd be egy kis részét a falaknak, zárd le, szigeteld, tedd biztonságossá, s ha hideg van, bújj össze a feleségeddel szorosabban. Építsd magad minden nap tovább. Menj fel a tetőre a barátaiddal, égjen a kezetek alatt a munka, ha nem értesz hozzá, majd megtanulod. A te házadat építed, a te hazádat építed. A tető már menni fog, ahhoz mégiscsak kell értened, hogy összefond, lezárd, betakard, amit eddig építettetek. Hogy megvédd a munkádat. Takard le, szigeteld a másik szobát is, ne félj, a feleségedet – akiért mindezt építed – már ketten melegítitek, ha hideg van: te kívülről, s a minden percben belülről. (Kiálts rá a gyanús alakokra, tűnjenek el, itt nem vár rájuk haszon, jön a kicsid, tájékoztatni fogod őt is ősi jogairól!)

Lassan haladsz, nincs tartalékod, de tudod, ez itt a tiéd marad, nem vehetik el, nem kergetnek adósságba, nem fosztanak ki. Fázol, de kibírod. Éhezel, de egyszer majd többet eszel. Az izmaid görcsben minden nap, de erősebb leszel. Azokat az istennek nem akarnak tágítani, a kudarcodra spekulálnak, bessz-re a bestiák! Lapáttal kergeted ki a telek széléről. S amikor egyszer készen lesz a tető, elmondhatod: munkát kaptál az élettől, rendet teremtettek hozzá, s te eljutottál a meleg napfényig – s üss egy nagyot a szekercével az utolsó tetőlécre.

Mi a tető? A siker, az eredmény, a magasba vágyó értelem, amiért élsz, s másokkal együtt akarsz tenni. Eljutni a csúcsra. A tiéd ott van, kémény nyúlik ki belőle, a feleséged most először be is gyújt – évek óta vártok erre a pillanatra -, felszáll a füst. Választottál: a magad embere leszel. S mert szomszédjaid ugyanezt tették az utcában, most egyszerre vagytok nagy csapat. Titeket többé nem bánthat, nem válthat le senki, semmi. Megköszönitek a sorsnak, hogy ide juthattatok, s pokolba kergetitek, aki elvitatná jogotokat az alkotó életre: munkára, rendre, erkölcsre.


	SZERKESZTŐ: DR. GUBCSI LAJOS ©2005-2011 WWW.AMM-GUBCSI.HU. Minden jog fenntartva!