A részletes laudációk:
Gergely András
Gergely András magyarvistai születés?, türei nótafa, Kalotaszeg és környéke régi énekes stílusának legjobb örököse. A gazdagon díszített keservesek, hajnali nóták, balladák továbbélnek az ajkán. Legszebb felvételeit a Zenetudományi Intézet ?rzi. Életének olyan csöndje nincs, amit megtölteni ne tudna – írja a laudációban Berecz András, aki egy szép történetet idéz fel.
„Úgy 6 évvel ezel?tt járt Magyarországon. A Parlamentnél a 2-es villamosra felszállva csizmájával, kerekded, szokatlanul szép szavaival gyorsan felt?nést keltett. Gyönyörködött a budai rakpart lámpáiban és tükörfényükben. Erre az utasok is kiváncsian kinéztek – nézd csak! Majd elmondta a mezei emberek hangján, hallhatóan, sutyorgás nélkül, ami az eszébe jutott: „Te, hallod-e! Ezekbe a megnyújtott, mezei nótákba azt az utólsó hangot, amit hosszan ki kell tarts, íppen úgy billegtesd meg, mint a Duna háta a lámpafényt, hogy aki messzünnet hallja, azt emelje fel”! Majd kés?bb hozzátette: „Integessen az hang, mint a nyárfalevél, ha azt akarod, hogy az ablakok kinyíljanak utánad!” Kedves Gergely András – Ön után megnyíltak már.
Ghymes Együttes
Ez nem egyszer?en zene – ez “Ghymes zene”. Magyar, közép-európai népzenei gyökereken táplálkozik, s?t: azokon él. S így alkot világzenét, world music-ot. Ars poeticaja a muzsika egyetemessége. Teljesen eltér? kultúrájú közösségek fogadják be ?ket Japánban, Irakban, Jordániában, Finnországban, az Egyesült Államokban és Kanadában. Nagy színházak, m?sorok kérnek t?lük speciális zenéjükb?l Budapesten, Pozsonyban, Komáromban. 1993-ban részt vállaltak a legnagyobb európai szabadtéri színházi el?adás zenéjének megírásában Toulonban. Pozsonyban a Magyar Köztársaság Kulturális Intézete, Budapesten a Fonó Budai Zeneház ad otthont rendszeres koncertjüknek. Legújabb lemezük, a Smaragdváros a híres EMI kiadásában jelent meg: az EMI biztosan tudta, miért akarta felkarolni az ? tevékenységében egyébként szokatlan zenei világot – a cég magyarországi képviselete még népzenével soha nem foglalkozott ezel?tt. 17 év kemény munkája látszik beérni azzal is, hogy az Európai Világzene Toplistán tavasszal a 11. helyre léptek fel. A Smaragdvárosban a Ghymes hihetetlen tág hangszerarzenállal jelzi: virtuózok játszanak – csodálatos hangú lányok vokáljával kisérve. Így könny?.
Gy?rfi Sándor:
„Adynak Párizs volt a Bakonya, nekem Karcag a Párizsom” – kunfajta, nagyszem? legény, Gy?rfi Sándor vall így magáról. Nemcsak szobrász: életét csikósként élte jó ideig. Szabad ember tehát. Nem éri be azzal, hogy felmutassa a szépséget: erényeket is nyújt nekünk. Ha K? Pál azt írja, hogy Gy?rfi Sándor mindent, de mindent tud a szakmáról – akkor mi ezt most elhisszük.
Tanulmányútjain bejárta Olasz-, Svéd- és Görögországot, Közép-Ázsiát, Egyiptomot, az Egyesült Államokat. Ám h?séges fiúként mindig visszatér szül?városához, Karcaghoz. Úgy szereti földjét, hogy idehívta a világ szobrászait, az Alföldre! A nyíregyházi és mez?túri alkotótelepek atyja az éppen ötven éves szobrász. Sokat elárul róla köztéri munkáinak a címe: A ménesek emlékére, a Kun emlékhely, a Turul, az 1956, a Szabolcs vezér szobra, a Szent László lovasszobor. A Munkácsy Mihály Díjhoz most ismét két MM társul: A Magyar M?vészetért. ? egy XX. századi lelet lesz majd az utókorban, a kor gyönyör? plasztikai gondolata.
Gyurkovics Tibor
Él közöttünk itt egy ember – írja méltatásában Zelnik József -, akit állandóan figyelmeztetnek, mint Nagy László ezüstmaszkú szeret?it, hogy ne mókázzon, csintalansága haszontalan, jelenünkt?k idegen. Erre ? azt mondja: én nem mókázom, csak elétek varázsolom Szabó L?rinc Tücsökzenéjének a muzsikáját, Nagy László emberpárjait, kik fogukban viszik át a szerelmet…, Weöres holdbéli csónakosát, Pilinszky piétáját, Ady Endre bársony ostorát, Pázmány Péter igazságra vezérl? kalauzát, s a költészet idején átutazva mindent, az isa por és hamu nyelvéig, s?t az azon túl sejtett magyar világ rejt?zköd? gyökeréig. Él itt köztünk egy magyar, aki szégyenl?s a magyarságára, f?leg amikor nemzeties szövegszélhámosságokat ?znek megélhetési magyarok. Élete és m?vészete egyszerre hivalkodó és rejt?zköd?, érthet? és érthetetlen, feltárt és elrejtett, egyszerre színnel teli és homályos. Egy magyar m?vész ember él itt köztünk.
Hamvas Béla
A múlt el?tti század szülötte – és a XX. századi magyar irodalom és gondolkodás olyan sajátos alakja, aki itthon társtalanul járta a maga útját külhoni kortársai és holt mesterek példája és ösztönzése nyomán. Eredményeit az utódok és követ?k se nem cáfolhatják, se nem utánozhatják. Esszéinek, tanulmányainak és regényeinek könnyednek t?n? és ezért vonzó stílusa nem utánozható, mert ez a stílus nem él önálló életet – írja m?veinek és életének szellemi gondnoka, Darabos Pál -, hanem mindig új szellemi felfedezések egyszeri és helyettesíthetetlen kifejezési eszköze. Ha hozzátesszük, hogy nagyszabású életm?vét élete nagyobb részében vállalkozásához méltatlan és anyagi aszkézisre kényszerít? körülmények között alkotta meg, akkor el?ttünk áll egy igazi közép-európai magyar alkotó szellemi arcképe, olyan m?vészé, aki a XX. századi diktatúrák küls? nyomása közepette maga alakítja és nyíltan vállalja sorsát.
Herendi Porcelánmanufaktúra
Herendet min?sítse el?ször is életkora: nincs közöttünk egyetlen 175 éves m?vész sem; ráadásul der?sen és éppen megújulva, er?sebben, mint valaha. Másodszor min?sítse a tény: most már egyértelm?, hogy a Magyarországot a világban képvisel? fémjelek közül a herendi a legegyértelm?bb. Herend az igazán magyar márkák világában a zászlóshajó. Aki porcelánhoz ért és ér a világban, az a tiszta színr?l és az áttetsz? finomságú leheletvékonyról tudja, hogy Magyarország egy pici településér?l származik a m?tárgy. De tudta ezt Ferenc Jóska is – és a bájos, magyarimádattól kipiruló királyné, Sissi is. Herend nem csupán meg?rizte szerepét a világ porcelánm?vészetében – szándákosan nem „gyártást” említünk -, hanem egyenesen az élre tör. S amit a Kuratórium külön áldásnak tekint: megmaradt magyarnak, egy gyönyör? dísz azon kevés közösségünk között, amely nem került külföldi b?v- és pénzkörbe. Herend nem mellékesen a hazai m?vészek, kiemelten a szobrászm?vészek önként vállalt atyja, de legalábbis atyai barátja is.
HONVÉD EGYÜTTES
Ez az 52 éves talpig férfi – asszonyaival – az ország els? hivatásos m?vészegyüttese. Örök h?séget esküdött Bartóknak, Kodálynak, a tiszta forrásnak. Alkotóm?hely, amelyben a magyar néptáncmozgalom meghatározó egyéniségei, a férfi operaénekes gárda színejava nevelkedtek. S nem tagadja: örömmel vitte el a m?vészet üzenetét olyan katonafiatalok százezreihez, akik így találkoztak el?ször az él? m?vészettel. Pajtában vagy hely?rségi szálláson – vagy a Nemzeti Színházban, - mindegy is: szuverén társulat szuverén repertoárral.
Különös-egyedi rangját adja, hogy itt formálódott világhír?vé a Honvéd Táncszínház, Kárpát-medencei folklór ismert fémjele.. Az ország mindmáig egyetlen hivatalos férfi kórusa a Honvéd Férfikar. S az Együttes része a híres népi zenekar, az autentikus parasztzenét játszó, világjáró Heged?s Együttes.
Repertoárját félszáz m? alkotja, évi 400 el?adással kett?s küldetést teljesít: igaz magyar m?vészetét hagyománytisztel? korszer?séggel ápolja, külön gonddal viseli szívén a határokon túl él? magyarságot, mint a magyar kultúra vérkeringésének friss erejét.
Jékely Zoltán
Apja Jékely (Áprily) Lajos volt. Nagyenyeden született 1913. április 24-én, Budapesten húnyt el 1982. március 20-án. Író, költ?, m?fordító.
Középiskolai tanulmányait szül?városában, a Bethlen Kollégiumban kezdte, majd a kolozsvári Református Kollégiumban folytatta és Budapesten fejezte be. 1935-ben a budapesti egyetmen szerzett doktori fokozatot magyar irodalomtörténetb?l, m?vészettörténetb?l és m?vészetfilozófiából. 1935 és 1941 között az Országos Széchényi Könyvtár könyvtárosa volt, 1941-t?l 1944 ?széig a kolozsvári Egyetemi Könyvtárban dolgozott, 1946-ban visszatért a Széchényi Könyvtárba. 1954 után szabadfoglalkozású íróként és m?fordítóként dolgozott. A világirodalom nagyjai közül Jean Cocteau, Dante, Mihai Eminescu, Goethe, Alfred Jarry, Thomas Mann, Racine, Schiller, Shakespeare, Georg Trakl m?veit fordította.
Baumgarten-díjat kapott 1939-ben, József Attila-díjat 1970-ben és 1979-ben.
Regényei: A fekete vitorlás, a Bécsi bolondjárás
Verses kötetei: Csillagtoronyban (összegy?jtött versek), Az id?sárkányhoz, 1979-ben az ?szvégi intelem és az Évtizedek hatalma.
Egyéb m?vei: Isten madara (elbeszélések), Csodamalom a Küküll?n (verses mesék), Angyalfia (novellák), 1978-ban
2000-ben a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagjává választotta.
A Magyar M?vészetért Díj Kuratórium 2007-be posztumusz Magyar M?vészetért Díjat szavazott meg neki, melyet a XXI. Díjátadó Gálán fia, Jékely Zsolt vesz át a Nagyváradi Püspöki Palotában nov. 25-én.
 
 
JÓKAI ANNA
30 éves szépírói életm?vének ezredzáró súlyú összegzése volt két évvel ezel?tt a „Ne féljetek”. A két emberpárral együtt mi is megpróbálhatunk eligazodni az élet bozótos, kanyargós ösvényén, számvetésekkel, pl. egy-egy összetört házasság meg nem emésztett emlékeivel, a hit, a b?n kérdéseivel, buzgóságunkkal, önsajnálatunkkal. A „ne félj” Jókai Annánál vigasz akar lenni, a „spirituális valóságot megél? ember vigasza”. Szemben élettel és halállal.
Jókai Anna – miközben az emberi sors és élet szürke hétköznapjaival szembesít – a bölcselet nagy kérdéseire keresi a választ: mi a lét rendeltetése és célja. H?sei, mint mi, élik az életüket, s az évek múlásával egyre többször szembesülnek a halállal, szeretteik elvesztésekor ?ket is megérinti az elmúlás, gondolataikba beférk?zik a test és a lélek elkopása. A szorongás.
Tudatukban gyakran felsejlik a szerelem hatalma. S az írón? mintha letenné a voksát amellett, hogy inkább az önfeláldozó, akadozó szeretetnek van nagy hatalma, ez az egyetlen emberi magatartás, amely gyengeségünkben is er?t és reményt, hiszen ez az, amit mindig visszakapunk a mieinkt?l, és az általunk adottak töredékei is fénybe vonják majd öregségünket. A kis tettek és gondolatok mögött is ott duzzad valami fontos és egyetemes. Rólunk szól Jókai Anna minden szava
Juhász Ferenc
Schéner Mihály képz?m?vész laudációja Juhász Ferenchez, „az Új Id?k Új Írásának Táltosához”:
Juhász Ferenc csodálatos nyelvezete formaalkotásának konfiguratív organikussága, a tudományosságot is magába foglaló újszer?sége nagy hatást  gyakorolt képz?m?vészetünkre.
Fiatalkori barátság f?zte a szintén Biatorbágyon született Hantai Simon fest?m?vészhez, aki Párizsban él, és ott a tasszizmus vezéralakja lett. Az ? zsenije már a budapesti Képz?m?vészeti F?iskolán megmutatkozott. E két biai m?vész nagy hatással volt egymásra.
Juhász Feri gyakran nyitotta meg kiállításomat, mindig csodáltam elmefuttatásait, ezúttal is köszönöm barátságát (és a cip?it is lefestettem!). Nemes és gazdag lelkülete nemcsak alkotásaiban tükröz?dik, hanem mindennapi cselekedeteiben is. Az Új Írás f?szerkeszt?jeként nem a vallási és politikai nézetek szerint, hanem az alkotók tudása és embersége alapján kvalifikálta az ott közölt m?veket.
Juhász Ferenc költészetében a magyar nyelv szépsége még színesebbé vált és a magyar föld talajából kozmikus fénnyel ragyog fel az egész világon, magyarságunk nagyobb dics?ségére. Már a 60-as években angolra is lefordították m?veit. Isten éltesse hát Juhász Ferencet, a magyarok istenének és mindenki istenének nevében – sokáig: ezt kívánja Neked Schéner Mihály, a kétkezi talpas képz?m?vész barát.
És a Kuratórium.
Kaláka
30 év, 1300 énekelt vers, 7200 koncert, 2 millió kilométer itthon és Európa, Ázsia országaiban, 300 ezer lemez, 2 arany és egy platinalemez. A Kaláka persze többet jelent a számoknál: összefogást, összetartozást, ami a mai rohanó és gépies világban oly nagyon kellene. Énekelt verseik a teljes magyar és világirodalom gyöngyszemei, az emberi értékek tiszteletét sugározzák – írja a Kuratórium nevében Halmos Béla. A Gryllus Dániel vezette csapat érzékenysége, kreativitása és muzikalitása az összetartozást dicséri. Nem egyszer?en megzenésített versekr?l van szó, hanem autonóm értékeket hordozó kompozíciókról, amelyek több, gyakran egymástól eltér? stílus határmezsgyéjén egyensúlyoznak, és közben mindig megtalálják a zenekar saját útját. Összetéveszthetetlenül egyéni muzsikájuk egyszerre több generációhoz szól, ez a hatalmas, folyamatos Kaláka-fesztivál sok nemzedéket vezetett el a zenéhez és a költészethez.
Kárpáti Tamás:
Fest?m?vész, grafikus. 1949 karácsonyán született Budapesten.
1969-74 között a Magyar Képzõmûvészeti Fõiskolán folytatta tanulmányait, Barcsay Jenõ és Sarkantyú Simon voltak a tanárai. 1977–79: Derkovits-ösztöndíjban és Derkovits-emlékéremben részesült, 1980-ban Tornyai-plakettet kapott, 1983-ban pedig Munkácsy-díjat. 2000 óta a Magyar Köztársaság érdemes mûvésze.
Ladányi József a következõképpen jellemzi mûvészetét: „1974 óta szerepel sejtelmes hangulatú, régies technikával, meleg tónusokkal (sárgászöldes, vörösesbarnás, aranybarna), lazúrosan festett – néhány kivételtõl eltekintve – kisméretû mûveivel kiállításokon. Idõtlenséget, általános emberi tartalmakat, erkölcsi értékeket kifejezõ, mindig figurális képein a kissé groteszk alakok emberek, angyalok, mitológiai és bibliai szereplõk. Pályája kezdetén, rokokós hangulatú képein alakjai alig válnak el az ábrázolt idillikus táji környezettõl. A nyolcvanas évekre színei megsötétednek. Statikus kompozícióin az ábrázolt jelenetek sötét háttérbõl bukkannak elõ. A körvonal nélküli alakok feloldódnak, lebegnek az õket körülvevõ tértõl független, belsõ fényben. A nyolcvanas évek elején született képeken (Példázatok) Krisztusra emlékeztetõ figura jelenik meg. A nyolcvanas évek közepén középkori és reneszánsz motívumok tûnnek föl festményein. Mitológiai és bibliai témájú képeket fest. Az évtized végére komponálási módja megváltozik, tematikája kibõvül. A kilencvenes években készült képeken az alakok körül szinte nincs tér, a drámai hatású jelenetek megmozgatják a korábbi statikus kompozíciókat. A sötét, vörösesbarna, aranybarna tónusú képek mellett szürke-fekete árnyalatokkal festett, vallásos szimbolikájú, csendéletszerû, koponyákat, hal- és madártetemeket ábrázoló képeket alkot.”
Világszerte ünnepelték kiállításain: Berlinben, Prágában, Helsinkiben, a hollandiai Leidenben, csoportos kiállításokon Bázelban, Velencében, itthon sokszor a M?csarnokban, és persze számtalan városban, Salgótarjánban, Szolnokon, Csongrádon, Esztergomban, Kaposváron, Székesfehérváron – és most ünnepeljük magát a személyét Nagyváradon, XXI. Gálánkon, A Magyar M?vészetért Díj átnyújtásával.

Kaszás Attila
Vágsellyén, a Felvidéken született 1960. március 16-án, s Budapesten hunyt el 2007. március 23-án, 47 évesen. A Színház- és Filmm?vészeti F?iskolát 1983-ban végezte, 1984–t?l a Vígszínház, 2003–tól Nemzeti Színház tagja volt. Dolgozott a Katona József Színházban, az Új Színházban, a Budapesti Kamaraszínházban, a Rock Színházban, valamint Gy?rben, Kecskeméten, Sopronban, Szegeden.
Nagyszer? hangját adta közönségének a Padlásban, a Bicska Maxiban, a Mágnás Miskában,
A Nemzeti Színházban Weöres Sándor: Holdbeli csónakos-a, Shakespeare Buckingham hercege a III. Richárdban s Leontes király a Téli regében, Biberach, a lézeng? ritter a Bánk bánban, volt Macbeth, és Orlando az Ahogy tetszikben, Moliere Don Juanja, Jimmyt játszotta Osborne: Dühöng? ifjúság cím? darabjában, Molnár Ferenc Liliomja, Goethe Faustja, és Vörösmarty Csongora, számos film és tévédarab kedves szerepl?je.
Éppen az író szerepét próbálta Szomory Dezs? Hermelinjében, amikor váratlanul nagyon rosszul lett.
Április 18-án sok ezer ember állt néma, könnyes gyászt, szívében soha el nem múló szeretettel a színházban a ravatalánál, földijét, Tóth Tibort, a Révkomáromi Jókai Színház igazgatóját idézzük onnan:
„Attila, a Felvidék magyarsága nevébenKöszönöm a tisztaságot, a tartást, a felülnézetet, melyet meg?riztél magadban, ezen a nem mindig tiszta és tisztességes pályán. Köszönöm, hogy megóvtad magadban a közös szigetünket. A gyökereket, az otthont.
A felvidéki magyarság talán létszámánál és területénél fogva is, de f?képp kishit?sége és bels? dilemmái miatt nem állíthat túlságosan sok igaz példaképet. Köszönöm, hogy te egyike voltál ezeknek.
Felvidéki színházi berkekben, ha beszéltünk rólad, dolgaidról, sikereidr?l, örültünk neked. Büszkék voltunk Rád. Kaszás Attila a miénk.
Magyarországi elfoglaltságaid miatt csak néhány alkalommal léphettél a komáromi közönség elé, mégis azok az el?adások, melyben játszottál ( Jókai Aranyembere, a Csókos asszony és néhány gálam?sor) , kollégának – néz?nek egyaránt emlékezetesek maradtak. Valahányszor Budapesten vendégszerepeltünk, ha el?adásra nem is tudtál eljönni, el?adás után egy kézfogásra, ölelésre beszaladtál. Az összetartozás érzését er?sítették ezek a találkozások.
Kaszás Attila a miénk. Sajnos ezt a mondatot most kénytelenek vagyunk megtoldani, egy múlt id?t jelz? szócskával, mely végérvényesen megváltoztatja a mondta tartalmát. Kaszás Attila a miénk volt. Ez a végzetes múlt id? elgondolkodtat, elszomorít bennünket, s Téged örökre felemel. Kaszás Attila a miénk volt. Elképeszt?en nehéz ezt kimondani.
Az Unióba való belépés éjszakáján a találkoztunk komáromi hídon. Der?s arccal lépdeltél a híd nyüzsg? ünnepl? forgatagában – hazajöttél, ünnepelni… Jelképérték? pillanat volt számomra, valami politikán túli egyesülést sejtetett.
A hídon, ami összekötötte életed két területét, melyen oly sokszor indultál el, s tértél haza.
De most új átkel?k nyíltak számodra, s elindultál, hogy hazatérj.
Felvidék, s Komárom – az Aranyember városa gyászol.
Tímár Mihály itt hagyott bennünket.
A Senki Szigete után most egy távolabbi szigetre költözött.
Attila, Isten veled!”

KELETI ÉVA
Önéletrajzi pillanatok adják vissza leginkább Keleti Éva és masinája célját:
„1957. A kulisszák mögött álltam a Nemzeti Színházban. Mindenki tudta már, hogy Tímár József halálos beteg. Egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy az akkor már nagybeteg Tímás József, az Ügynök halála el?adása el?tt megemeli azt a két b?röndöt, mellyel kés?bb színpadra fog lépni. Bennem az az érzés támadt, hogy kipróbálja az erejét, vajon ma este el tudja-e játszani a szerepét. Dráma a drámában… Arra se volt id?m, hogy végiggondoljam, mi történik, öntudatlanul elkattintottam a fényképez?gépemet. Megszületett az els? kiállítási képem és eld?lt, hogy az életemet a fotográfia fogja meghatározni. Megéreztem, hogy a gépemmel érzelmeket tudok elmondani…. Mindig nagyon szerettem az embereket… megpróbáltam mindig többet adni annál, mint a színpadi jelenet fotografálása. Meg kell örökítenem a mindenkori néz?nek, olvasónak azokat a pillanatokat, alkotókat, akik örömet okoznak nekik a filmeken, a színpadon, könyveikkel, festményeikkel…
Imádtam a táncot. A klasszikus balett volt a f? területem, a néptánc például Kornissé. Szerettük egymást, sokat tanultunk egymástól, és büszke vagyok, hogy Korniss Pétert, Féner Tamást, Szalay Zoltánt, Keleti Évát, Lajos Gyurit így együtt, mint a nagy generációt szokták emlegetni.
Kocsár Miklós
Kocsár Miklós gazdag zeneszerz?i munkássága a kórusm?vekt?l a kamarazenén át a szimfonikus darabokig ível. Zeneszerz?i portréja lírai hangnem?, poétikusan bontakozik ki, a drámaisággal szemben inkább epikus írja Szokolai Sándor. „In media res” módon csak ritkán vág a dolgokközepébe, inkább fokozatosan vezet be a m? szívvel-ésszel-füllel követhet? hangzásvilágába. Szólamai dalolnak. Ráillenek a költ?i sorok: „dalomtól fölhevül a leveg?”. Nem rohannak el hangjai, mint századunk megannyi túlhevült zeneszerz?jénél. Nyugodtan sétál hangjai között, mert nyugodtabb, mélyebb lélegzet? koránál. Zenei nyelve úgy szívta magában Bartók, Kodály jellegzetes intonációit, hogy nincs benne semmi másolás, utánérzés.
Tökéletesen ismeri az énekhang természetét. Bízik hangjaiban, mert nem fél a megszólaló hangok varázsától.

KOKAS IGNÁC
Ahogyan azt Kokas Ignác megírta önéletrajzában:
 „Tiszteld és szeresd a most él?ket éppúgy, mint el?deik emlékét, akik sok ezer éven keresztül ezen a helyen mindig jelesre vizsgáztak.
Tele batyuval bocsátott utamra a szül?föld. Én pedig mint h?séges fia, festékkel, ecsettel a kezemben megpróbáltam mindezeket láthatóvá tenni.
… Kollégáim sokszor vetették a szememre, hogy keveset utazom a világban. Miért csak a szül?földem körül kerengek eszel?sen?
Mérgemben egyiküknek azt feleltem: „Ha én Válon, a burgondiás gödör szélén fenékbe rúgok egy kutyát, az épp úgy fog üvölteni, mint Chicagóban. Ha nem, akkor az nem kutya!” Mindenesetre a beszélgetés itt abbamaradt. Talán Chicagóban vagy másutt a világon nem gatyát hordanak az emberek? Nem kell nekem máshova menni szeretetért, jóságért, ganyéságért, bánatért, örömért, vagy mi másért! Hitért, hitetlenségért, netán hazugságért, felh?ért, bogozni megfejthetetlen titkokat? Válon mindez megvan.”


.