Gubcsi Lajos
Hírek A MM Élőtárlata Albumok Díjak Gálák Gubcsi Lajos életrajza - A MM Laudációk Mecenatúra MM-díjazottak Hangoskönyvtár
FÁJ BÁR, DE BÚCSÚ!

FÁJ BÁR, DE BÚCSÚ!

Hallgatom az elsuttogott néma jeleket, értelmezem az el sem hangzottakat, megfejtem a megfejthetetlent. Ideges és nyugtalan vagyok, divatos szóval frusztrált. Már jó ideje. Itt vagy bennem és érzem, hogy milyen gyorsan távolodsz mégis. Nem akarok remegő indulatban élni, bizonytalanságban sok szép helyén és helyett, mit Neked köszönhetek, és ha akarnék, se tudnék sokáig habozni, mert mindig elővenne az, ami miatt e levelet MOST írom...
Most írom, mert már elkerülhetetlen, úgyis előjön. Már korábban is közöltem volna, ki volt nyitva a gép, de türelemre intettem magamat, hiszen ez így brutális leszámolás az élet pajzán csillogásaival, szeretett Veled. Most engedek a belső üzenő szónak, a követelőző hangnak, hogy mondjam ki végre...

Én befejezem a viszonyunkat. Úgy sejtem, hogy e mondat Neked is megkönnyebbülést okoz. Ha tévedek, elnézést. Abbahagyom, mert ingatag. És így megvisel. Lehet, hogy Te már meg is tetted. Csak tőlem vártad a kimondását, s szívesen véget érsz nélkülem.

Nem akarom bemaszatolni azt, ami oly sokszor csábított, s erőtől duzzadóan, kihívóan kacagott felém Tőled. Minden szépet elmondtam és leírtam az elmúlt év alatt is. Egyetlen szó sem volt ámítás, mindegyik mindig a helyén volt. És Te is a helyeden voltál, míg az enyém (is) voltál. Hittem a szerelmes érzéseidnek, -ben. Bevonultál az életem legbelső burkaiba, ahol pedig nincs túl sok hely. Meghatározó és fontos érzelmekre sarkalltál. Nem tudtam szabadulni Tőled, jöttél velem minden nap. Belebújtál minden szavamba. Most kivágom magamat Belőled.

Mert a válságok és ál-válságok, a sértettségek és félreértések sora - ez a mi közös, titkos sorsunk, amit nem látott senki sem - felemészti a legbiztosabb érzést is. Megtörtént. A szakítások és csalódások utáni örök újrakezdés izgalma egyszer csak zavaróvá válik. Mert miért kell mindig meginognia annak, ami lehetne - lehetett volna - állandó, erős, stabil? Miért lehetne folyton kétségbe vonni azt, amit nem érdemes, nem szabad: hogy Hozzád tartozom, s Te is hozzám. Végül kettőnk között már több adatott meg a bajból, mint amit elbír egy kapcsolat, aminek a léte, a tényleges élete és lehetősége olyan nagyon korlátozott, mert amit építünk, ki is szalad alólunk. S mit érek én, ha Te kiszaladsz, kicsúszol, kibújsz alólam? Miért akartál minden pillanatban elmúlni, akkor is, amikor éppen Magadba rántottál és újra örökkévalóságot ígértél?

Sokáig eltart még a zavartságom amiatt, hogy nem leszel már nekem. De fel kellett ismernem, hogy ez itt az a pont, ahol el kell kezdenem a teljes leválást, különben még tovább leszek nyugtalan, magamnak idegesítő és elfogadhatatlan. Hiszen azt kellene éreznem, hogy Beléd ragadtam kilátástalanul, s Te vonnál vissza Magadba, félsz, hogy az én múlásommal Te is megsemmisülsz.

Mint a sejtem, úgy tartoztál hozzám, mikor jó volt. Mint a jég, úgy vágtál belém, ha féltékenységed miatt újra megszűnt a számomra édes folyamat, valamiért, éppen, ahogyan rögtönzött önkényed akarta. Nem akarom már az ideiglenességet. Nem, mert nem tudom várni azt, ami Belőled és Tőled vagy jön, vagy nem, és maga sem tudja, hogy akar-e. Kívánok szép életet, s mert úgy volna jobb: teljes felejtést Neked is, magamnak is. Elengedlek még ma, hogy átléphessek a jövőmbe. Köszönöm, hogy voltál, de illúzió volna azt hinni, hogy ez így folytatható, Kedves 2016.

Barátsággal, Alle Glória az én hűséges Meta Flórámnak

(a képen Edward Weston 1936-os fotója: Akt)

További hírek
Hajrá, magyarok! 6-ig meg se álljatok!

KÖSZÖNJÜK, CSALÁDOK, ÉS GRATULÁLUNK - EZ AZ AZ ÚT!

Évtizedes csúcsot ért el a magyar nők termékenységi szintje, kevésbé hivatalos kifejezéssel az áldott állapot és a házasodási kedv
20 éve nem kötöttek annyi esküvőt, mint tavaly, megtorpant a válások számának évek óta tartó növekedése, kevesebb abortuszra került sor.


2 éve már, hogy... de minek?
KÉT ÉVE ÍRTAM - emlékeztet most reggel a legnagyobb közösségi oldal -, s bizony, ma is írhatnám, semmi sem változott e téren, Isten malmai korpát őrölnek, ha úgy adódik. Riadtan nézem soraimat: marad ugyanúgy, ami rossz? Simicska, majd Habony és társai - mint a rendszer jelképei?

HABONY! - hablaty
Miért kell Habony Árpád ügyében - létéről, funkciójáról, szerepéről - hazudni? Mellébeszélni, ködösíteni, kitérni - mert e szavak is a hazugság kategóriája.
Nevét sem hallottam 2010-ig, az új Fidesz-kormány megalakulásáig. Ma már tudom, én voltam alulinformált. De vagyunk így közel 10 millióan. Aztán barátaim elmondták - 2010-ben - mi az ő kiváltságos szerepe Orbán Viktor körül. Nem örültem neki, ez nem jó konstrukció, nem olyan, ami illik a kétharmadhoz. Kifejezetten haragudtam érte, de egyébként mi közöm hozzá. Ki az a Habony Árpád, hogy foglalkoznom kelljen vele.
Az ellenzék és az érte dolgozó média, közformálók most mumusként néznek rá, lesik minden lépését, mintha maga az Úr járna köztünk. S megint eszembe jut: ki az a Habony Árpád? Miért kellene naponta magunkba engednünk a híreket róla. Nem a mi tévedésünk, nem a mi eszközünk, nem a mi módszerünk. Akkor miért? Oda se figyelek már, ha rugóznak rajta. Oda se figyelek már rá.
VISZONT. VAN. LÉTEZIK. HAT. BEFOLYÁSOL. TERVEZ, MEGVALÓSÍT. IRÁNYÍT. 
AKKOR VISZONT MIÉRT KELL LETAGADNI?

Ki és miért fél attól, hogy van egy fickó, aki tanácsokat ad a miniszterelnöknek? Miért fél bevallani ezt a kormányfő. Ismerve a Fidesz mai kormány- és jutalmazás-technikáit, érdektelen, hogy van-e fizetése bármely állami kifizető helyen, vagy nincs (nincs!), a hülye is tudja, hogy ha fontos embernek fontos helyen és helyzetben tanácsot ad (Habony Árpád vagy X, Y, Z), AKKOR megtalálják a módját annak, hogy elnyerje méltó jutalmát. Abba, hogy mi ez a jutalom, úgysem látunk bele, én nem is akarok, mert biztosan nem 100 milliárdos nagyságrendű, mint pl. a Simicska-birodalom jutalmazása (volt). Közömbös számomra, hogyan elégítik ki Habony Árpádot.

De ha ilyen egyszerűen megítélhető ez az egész kérdés, akkor miért kell hazudni, kitérni, ködösíteni, stb.? Ez a hiba, nem Habony. Őt és hatását nem tudjuk megítélni. DE a hazudozásból eredő hiba hatását meg tudjuk: elfordulunk tőle. Valahogy' nagyon stílustalan és erőszakos, mert az áll mögötte - immár hónapok óta minden Habonyt érintő kormányzati és Fidesz-megnyilvánulásban -, hogy: Figyelj! ÉN bármit mondhatok.

És ez bizony elementárisan nagy tévedés. 
Mert mondanak bármit, Habony évtizedes időzónában titkos és belső bizalmas tanácsadó. Úgy, mint ahogyan pl. Simicska "kincstárnok" kifizető volt. Mire ment vele a Fidesz a dolgok kitisztulásakor?  (Simicskát nem volt szabad bírálni, félni kellett - volna - tőle; s mi lett belőle...)


2015. április 23. 


ENNÉL UNDORÍTÓBB HÍRT ALIG LEHET OLVASNI
SIMICSKA LAJOSÉ LETT AZ INDEX.HU - alapítványi átmosással (mert ugye, éppen most írtam: mire is használják az alapítványokat Magyarországon...). Gátlástalanok, ha egybekelnek.
Kezdődik.
Pfuj. Ennyi.

A Magyar Művészetért Díjrendszer idén 30 éves. Alapításához 500 forint kellett. Azóta a 16 díj együttesévé vált díjrendszer nevében kb. 1300 díjat adományoztunk és 2038-ig biztosan látjuk, hogy ez így marad. Saját erőből, barátok saját erejéből. S néhány önkéntes hazai magántámogatásból. Ami soha nem volt bekalkulálva, anélkül is haladni akartunk.

Utálnám, ha a művészeteket, művészeket, alkotó személyeket és közösségeket támogató díjunk sorsa attól függne, támogatja-e az állam, önkormányzat, mások pénzéből élő alapítvány. Egyáltalán: utálnám, ha a díjak sorsa attól függne, támogatja-e más az alapítón kívül. Mert akkor miért alapítja az alapító, ha nem tudja ellátni. S ha már nem tudja, miért nem hagyja abba?

Egész életemben megvetettem azokat az alapítványokat, alapokat, amelyeket azért hoztak létre, hogy aztán kalapoljanak, kéregessenek, s ha netán nem kapnak, bajba kerülnek, sírdogálni kezdenek. Akkor mire alapozták adományozó kedvüket? S ha erejük elfogyott, ha céljukat más nem támogatja, akkor miért nem adják át a terepet alaposabb kezdeményezőknek. De e téren nem vagyok türelmetlen, kritikát sem szoktam gyakorolni mások felé, egyszerűen csak utálom az ilyesmit. Mikor úgy tüntetik fel, hogy áldoznak, közben abból élnek? - a célra beszedett pénzekből.

De mindennél jobban utálom az állam, stb. tőgyén lógókat. 

S hogy fokozzam: náluk már csak azokat utálom jobban, akik külföldről tartatják el magukat. S ők a "fő civilek". Ők civilek? Mióta? Mióta civil kurázsi az, hogy szervezetek, csoportok eltartatják magukat külföldiek pénzén, s itthon eljátsszák a nagy felelős adakozót, demokratát, jogbajnokot, pénzosztót? Szolgák, pontosan behatárolható érdekek mentén, hihetetlen hangzatos címeken-neveken: Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), s az ilyenekből tucatnyi, seregnyi. A TASZ a példámban jelkép: a pénzügyi kitartottság és a társadalmi nagyképűség zavaros keveréke - mondhatnék más neveket is, bőven.

Még ezt is lenyeli az ember. Hiszen nem én hozom a döntéseket, nem azért vagyok, hogy mások ügyeiben ugrabugráljak.

De mi abban a gond, hogy egy állam - bármely állam, bárhol a világon - a saját törvényhozó erejére építve azt mondja: OK, működjetek, demokrácia van, éljen minden kezdeményezés, ÁM szeretném törvényileg meghatározni, hogy milyen legyen a működésetek pénzügyi átláthatósága?! Elvégre ti is itt szerveztek, ügyködtök jót vagy rosszat ezen ország területén.

Mi a gond abban, ha van egy határ - nem az én dolgom eldönteni, éppen hol lehet és kell ezt meghúzni -, amely fölött nyilvánosságra kell hozni a külföldi támogatás összegét? Örülhetnének e "civilek", hogy rájuk is kiterjednek a közösségi szabályok, s nem kerülnek gyanakvás árnyékába. Büszkén s maguktól kellene ezt felajánlaniuk, tisztelve ezzel a közeget, melyben élnek: a magyarok közösségét, közös ügyeit.

Én természetesen a belföldi támogatás összegét is kötelezően publikáltatnám, ugyancsak a törvény erejével.

És keserűen fűzöm hozzá: hozzon bármilyen törvényt az állam, ezek a szervezetek úgyis kijátsszák. Mert ők ebből élnek. És úgy gondolják, hogy ők védettek, rájuk ennél szigorúbban úgysem mer senki ellenőrzést kiróni. Sőt számukra az ellenőrzés sötétté vált Magyarországot jelent, gátlástalanul küldik világgá panaszukat jogfosztottságukról. Hm.

Legalább legyen egy jelzőoszlop, hogy Uraim, eddig és ne tovább. De mivel persze nem azt korlátoznánk, hogy Önök mennyi pénzt zsebelnek be külföldről - hogyan is szólhatnék bele ebbe én, az állam -, hanem csak egyszerűen látni szeretnémk a befolyó támogatás méretét X magas összeg fölött, szíveskednének ezt tudomásul venni? Amúgy meg nyilván folyik majd a pénz Önökhöz ezután is, ugyanazért, ugyanonnan, ugyanúgy.

Mi itt a baj? Az, hogy a szolgák - akiket eltartanak külföldről - szeretnék úgy tenni, mintha ők igazi, nemes nagyurak volnának? De nem azok. S nem is civilek. Függelékek, mástól függnek, más pénzét szolgálják meg, őt szolgálják ki, s közben a fejük fölött lóbálják a táblát: MI VAGYUNK a civil szervezet. Tudják, mit? Akkor már százszor inkább az a család, amelyik az utcánkban rendszeresen szépítgeti a szegényes játszóteret, kizárólag a saját pénzéből, szó nélkül, csak úgy egyszerűen, mert úgy érzik: nekik erre több pénzük van, mint a környék lakóinak. ŐK A CIVILEK - AKIK A SAJÁTJUKAT ADJÁK. Ők, a feljegyzetlen tízezrek, s nem a kibélelt szolgák. Önök meg a máséból élnek, farizeus módon jótevőként kívánva szerepelni

Ajánlom tehát mindenkinek, hogy kunyerálás és kiszolgálás, hajbókolás és függés helyett arra a méretre, arra a szorgalomra, kitartásra, tehetségre és áldozatra építse adományozó kedvét, amekkorát elbír ő maga. S ha ezek után valakik szívesen segítik, tegye teljesen nyilvánossá. Ehhez még csak nem is kellene törvény. Ehhez elég lenne tisztességes civil kurázsi.

Társaság a Szabadságjogokért meg a többi, meg a többi? Az melyik alapjog, hogy ismeretlen és ellenőrizhetetlen külső forrásokból tartsanak már el, ellenőrizetlenül, mert én annyira nagyon szeretem a szabadságot? Ez elég gyenge adományozó kedv, szolgaként is kevés.

ÉN, KIBEN TE
ÁLDOTT MINDEN PERC (Húsvétkor)

Lüktető életben a dermesztő halállal
szemben feszülni lehetetlen,
ha nem hiszünk az egyetlenben:
amelyben rajtunk túl is fénylő világ van

Vétkek közepette az örök vigaszban,
hogy a reményben csak jó s igaz van
S bár gyarlón mindig mindent elrontottunk
nem lesznek úrrá görcsök, félelmek rajtunk

Hús és vér sejtjében a vétlen, tiszta lélek
emberszívű megváltóink, kik értünk élnek
Feléjük nyújtott vágyakozó, kérő kezünk
a körforgásban mi is új létet érdemlünk

Százszor is benned én
kiben te megszülettél
ezerszer bennem te
felkelő naplemente

(Gubcsi Lajos, 2017. április 14,)

 


NA DE KÉREM! NE MÁR!

Akik védelmezik, azt kiáltják: a CEU a leghíresebb magyar egyetem, a magyarok közül a legjobb Európában, a világ egyik legjobbja, stb.

Ne már!

És a Semmelweis Orvostudományi Egyetem?

És a Műszaki?

És az ELTE, benne a Természettudományi Karral?

És a Debreceni Egyetem?

És a Szegedi Egyetem?

És így tovább... derék magyar értelmiségi barátaim, s azok is, akik nem szereztek egyetemi diplomát... nem sértés ez? Nagyon szívesen összehasonlítanám azt a tudást, amelyet az orvosin vagy a mérnökin megszereznek azzal a gyorstalpalóval, amit a CEU ad két diplomába öntött formájában is. És még csak hozzá sem szóltam magához a CEU-vitához... talán majd utólag... ebben a fenti szellemben egy kicsit közelebbről.