Gubcsi Lajos
Hírek A MM Élőtárlata Albumok Díjak Gálák Gubcsi Lajos életrajza - A MM Laudációk Mecenatúra MM-díjazottak Hangoskönyvtár
FÁJ BÁR, DE BÚCSÚ!

FÁJ BÁR, DE BÚCSÚ!

Hallgatom az elsuttogott néma jeleket, értelmezem az el sem hangzottakat, megfejtem a megfejthetetlent. Ideges és nyugtalan vagyok, divatos szóval frusztrált. Már jó ideje. Itt vagy bennem és érzem, hogy milyen gyorsan távolodsz mégis. Nem akarok remegő indulatban élni, bizonytalanságban sok szép helyén és helyett, mit Neked köszönhetek, és ha akarnék, se tudnék sokáig habozni, mert mindig elővenne az, ami miatt e levelet MOST írom...
Most írom, mert már elkerülhetetlen, úgyis előjön. Már korábban is közöltem volna, ki volt nyitva a gép, de türelemre intettem magamat, hiszen ez így brutális leszámolás az élet pajzán csillogásaival, szeretett Veled. Most engedek a belső üzenő szónak, a követelőző hangnak, hogy mondjam ki végre...

Én befejezem a viszonyunkat. Úgy sejtem, hogy e mondat Neked is megkönnyebbülést okoz. Ha tévedek, elnézést. Abbahagyom, mert ingatag. És így megvisel. Lehet, hogy Te már meg is tetted. Csak tőlem vártad a kimondását, s szívesen véget érsz nélkülem.

Nem akarom bemaszatolni azt, ami oly sokszor csábított, s erőtől duzzadóan, kihívóan kacagott felém Tőled. Minden szépet elmondtam és leírtam az elmúlt év alatt is. Egyetlen szó sem volt ámítás, mindegyik mindig a helyén volt. És Te is a helyeden voltál, míg az enyém (is) voltál. Hittem a szerelmes érzéseidnek, -ben. Bevonultál az életem legbelső burkaiba, ahol pedig nincs túl sok hely. Meghatározó és fontos érzelmekre sarkalltál. Nem tudtam szabadulni Tőled, jöttél velem minden nap. Belebújtál minden szavamba. Most kivágom magamat Belőled.

Mert a válságok és ál-válságok, a sértettségek és félreértések sora - ez a mi közös, titkos sorsunk, amit nem látott senki sem - felemészti a legbiztosabb érzést is. Megtörtént. A szakítások és csalódások utáni örök újrakezdés izgalma egyszer csak zavaróvá válik. Mert miért kell mindig meginognia annak, ami lehetne - lehetett volna - állandó, erős, stabil? Miért lehetne folyton kétségbe vonni azt, amit nem érdemes, nem szabad: hogy Hozzád tartozom, s Te is hozzám. Végül kettőnk között már több adatott meg a bajból, mint amit elbír egy kapcsolat, aminek a léte, a tényleges élete és lehetősége olyan nagyon korlátozott, mert amit építünk, ki is szalad alólunk. S mit érek én, ha Te kiszaladsz, kicsúszol, kibújsz alólam? Miért akartál minden pillanatban elmúlni, akkor is, amikor éppen Magadba rántottál és újra örökkévalóságot ígértél?

Sokáig eltart még a zavartságom amiatt, hogy nem leszel már nekem. De fel kellett ismernem, hogy ez itt az a pont, ahol el kell kezdenem a teljes leválást, különben még tovább leszek nyugtalan, magamnak idegesítő és elfogadhatatlan. Hiszen azt kellene éreznem, hogy Beléd ragadtam kilátástalanul, s Te vonnál vissza Magadba, félsz, hogy az én múlásommal Te is megsemmisülsz.

Mint a sejtem, úgy tartoztál hozzám, mikor jó volt. Mint a jég, úgy vágtál belém, ha féltékenységed miatt újra megszűnt a számomra édes folyamat, valamiért, éppen, ahogyan rögtönzött önkényed akarta. Nem akarom már az ideiglenességet. Nem, mert nem tudom várni azt, ami Belőled és Tőled vagy jön, vagy nem, és maga sem tudja, hogy akar-e. Kívánok szép életet, s mert úgy volna jobb: teljes felejtést Neked is, magamnak is. Elengedlek még ma, hogy átléphessek a jövőmbe. Köszönöm, hogy voltál, de illúzió volna azt hinni, hogy ez így folytatható, Kedves 2016.

Barátsággal, Alle Glória az én hűséges Meta Flórámnak

(a képen Edward Weston 1936-os fotója: Akt)

További hírek

Amikor a véletlen ölbe vesz...! De jó!

Véletlenül akadtam rá egy irodalmi oldalra, amely - gyönyörűen illusztrálva - több tucat versemet szerkesztett egységes folyamattá, az érzelmek mentén válogatva. Köszönöm és ajánlom kedves olvasó barátaimnak.

http://edesszomorufuzike.blogspot.hu/search/label/Gubcsi%20Lajos


 


Ott voltam, hiteles tudósítás a Magyar Művészeti Akadémia Közgyűléséről, az elnökválasztásról

Ha valaki azt állítja, hogy a Magyar Művészeti Akadémia nem demokratikus szervezet, az süppedjen kicsit mélyebbre magában. Ma volt a közgyűlés, más napirendi pontok még tartanak, de a LÉNYEG AZ ELNÖKVÁLASZTÁS VOLT.

 

Mindenki tuttira vette, hogy Marton Éva lesz az elnök. Béres Ilona laudálta őt, kapásból, ami eszébe jutott, melegen ajánlva. A híres opera énekesnő programbeszéd címén alig értékelhető blablát adott elő. Blöffnek nevezném

 

Rátóti Zoltán színészt, igazgatót Vidnyánszky Attila laudálta, melegen ajánlva, szintén improvizálva, ami eszébe jutott.  A színész szintén szabadon beszélt, mondhatnám rögtönzött.

 

Feszengtem. Ezek a hölgyek és urak nem értik, hol is vannak és mire is vállaltak jelölést? 2017-ben? De keserűen beláttam és mondtam is a mellettem ülő akadémikusnak, hogy lám, mégis le van futva (?), még a fáradságot sem veszik, legkevésbé a fő favorit, a világsztár.

 

Volt egy harmadik jelölt, nemecsek-helyzetben. Karmester, fiatalember, a nevét gondolom inkább csak a zenei szakmában ismerik. Őt egy nagyszerű énekesnő, Zádori Mária laudálta. Felkészülten, alaposan, meggyőzően, felbillentette a fátylat az ismeretlenség homálya elől. Szomorúan néztem magam elé - milyen kár, hogy nem nekik van esélyük. Az általa támogatott harmadik jelölt, a karmester volt az egyetlen, aki programbeszédet mondott. Alaposat, átgondoltat, igényeset, tisztát és világosat. Sejttette, hogy milyen lenne ő elnöknek, ha lehetne. Magamban sóhajtottam: milyen kár, hogy nem lehet. Pedig éppen ez kellene ide: az új generáció egyik jelese. Mint ő például. Éppen ő.

 

Vagyis VASHEGYI GYÖRGY.

 

Azért írom ide a nevét nagy betűkkel, mert - és íme, ez a demokrácia - a közgyűlés őt választotta meg elnöknek titkos szavazáson, óriási fölénnyel. Szívből gratulálok neki.

 

A Művészeti Akadémia székhelye, a Vigadó helyén 1849-ig a a budai várostromunk előtt és alatt az osztrákok által lebombázott Redoute állt. Ott mondta Kossuth 1848 nyarán, hogy leborul a nemzet nagysága előtt. Én ma jó érzéssel, úgy jöttem el a Vigadóból, hogy leborulok az akadémia művészei előtt. Független, szuverén döntést hoztak, az újítás és megújulás ígéretét. Nemhiába nagy művészek.

 

S ebben látom az ígéretet: képesek lesznek azt is megítélni majd munka közben, évek alatt, hogy jól döntöttek-e.

 


Nálunk van helye a cigány hősnek...!

A Magyar Művészetért Szoborkertje örömmel fogadja szobrai közé azt az emlékművet, amelyet tegnap nem engedtek elhelyezni a Nyugati pályaudvarnál. Puczi Béla marosváráshelyi cigány hősnek akartak emléktáblát állítani. Puczi a marosvásárhelyi romák egyik vezéralakja volt az 1990-es marosvárárhelyi pogrom idején, amikor a cigányok a román lincselő fenyegetések és tettek közepette, a magyarok segítségére siettek - nem csak gyors léptekkel, hanem kaszával-kapával, késsel-bottal! -, onnan idézzük máig a "ne féljetek magyarok, itt vannak a cigányok!" kiáltást.Romániában Puczi Bélát börtönbe zárták, majd mikor Magyarországra áttelepült, 2009-ban bekövetkezett haláláig koldus sors, közöny fogadta.

Megfelelő egyeztetések alapján tisztelettel biztosítunk helyet neki olyan szobrok között, mint Szent István, Zrínyi Ilona és a kis Rákóczi, Etele hun király, Árpád és fiai, a Kun kapitányok, Aba Sámuel király, Hunyadi János, Jézus, Mária.

A bátorság nem csupán királyok, vezérek kiváltsága. A mártír sors sem csak Krisztusé. Puczi Béla, a cigány igen bátor ember volt.
(a képen Zrínyi Ilona és a kis Rákóczi Meister Évi színművésznővel, valamint Szent István A Magyar Művészetért Szoborkertjében )


Simicska a saját halmazállapotát írogatja Orbánról oszlopokra, korábban karattyolta mikrofonba.
Most ugyanezen halmazállapot-szó idézésével támogatta meg apját a fia, a kis-Simicska, a saját oszlopaikon. Ő már csak tudja, mi ez az általa is lefirkált halmazállapot. Ez az ő eredetmítosza, eredetanyaga. Az írás maga az ember.
Saját magukat jelölgetik vele, apu és a gyerek. Ők így ketten tényleg azok... A valamennyire is tisztességes köz-stílus kivégzőoszlopa. A két fős osztag.

Abcúg bacilusok! - prüszkölte egykor kollégiumi társam. Nem tudtam, mit akar vele mondani. Most már tudom.


 


Simicska hajnalban hirdetőoszlopokra firkált, nem nagy ügy. Amit ráfirkált - gondolom, megint részegen, mint a G-napon - Orbánról, ma már az se ügy. Nem tudja, hogy ellene és szövetségesei ellen hat, eszement. Ez most a piapárás G-hajnal.
A hír azonban megfogott: Kedd hajnalban Veszprémben pingált, az ÖTÖDIK OSZLOPNÁL érték utol a rendőrök. Eszembe jut az árulók hada: az ötödik hadoszlop. Simicska saját kézzel alkotja a saját ötödik oszlopát, az árulók jelképét. És ez így harmonikus is vele, ezért írtam: nem nagy ügy. Ez ő. Ez is volt mindig. Persze ez itt csak a saját maga saját 5. hadoszlopa, nehéz lenne megítélni, kit szolgál.
Rút erkölcsű jelenség a magyar közéletben évtizedek óta. Persze nincs egyedül. De azért a többiek nem firkálnak oszlopot hajnalban koszos ruhában.

ŐRÜLT DICSŐSÉG


Már csak a korona hiányzott a fejéről
S lett volna fejedelem a líra hőse, Tasso
Nézhetett volna ránk Olympos-messzeségből
S vitte volna a csúcsokig barátja, a hű Scipio

A költők királyát kívánta koszorúzni a pápa
A félőrültben és elgyötörtben a zsenit köszöntve
S meghívni a fél világot ünnepelni Itáliába
Feledve, hogy kolostor-otthonában elmebaj gyötörte

Sereglett volna a dicső alkalomra ezernyi művész
Hozsannát zengeni a szellem minden dicső hatalma
Isteni áldást kérni Padovából, Bolognából Rómába

... amint nem néz embert a pusztító halál, a dögvész
Úgy taszította a sors Tassot korona nélkül a halálba

Napfényről a diadalmast néma halhatatlanságba (Gubcsi Lajos, 2017)

 

 Képtalálat a következőre: „tasso”