Gubcsi Lajos
Hírek A MM Élőtárlata Albumok Díjak Gálák Gubcsi Lajos életrajza - A MM Laudációk Mecenatúra MM-díjazottak Hangoskönyvtár
Egy példakép - egy példa egy képen

Idézet egy közösségi oldalamról, 1 évvel ezelőttről:

LESZ-E MÉG BÉKÉNK? Avagy: amikor még voltak közös céljaink, nekünk, magyaroknak innen-onnan. Egy példa-kép 1988-ból, ld. mellékelt fotó.
A fotón balról jobbra: Kósa Ferenc filmrendező, később az MSZP egyik fontos képviselője. Für Lajos, az MDF vezéralakja, minisztere. Csurka István, később a MIÉP alapító elnöke. Gubcsi Lajos és Pálfy G. István, az akkori Magyar Ifjúság című hetilap főszerkesztője és helyettese. Nagy Sándor, később a szakszervezetek (SZOT) vezetője, az MSZP kulcsfigurája. Bíró Zoltán, az MDF alapító elnöke. Csoóri Sándor költő, az MDF alelnöke.

És mi hozta össze ezt az akkor is eltérő nézetű csapatot hivatali szobámban a Magyar Ifjúságnál? Az, hogy a magunk részéről hidat építsünk - ott, mindnyájan, erőinket különböző irányokban, de összehangolva és együttesen latba vetve - az 1988 júniusára a Hősök terére szervezett mindaddig legnagyobb demonstráció, az Erdély-tüntetés békés megrendezésére: hidakat a hatalom és az ellenzék között. Béke volt a Hősök terén.

Ez jut eszembe Húsvét közeledtekor. És Pozsgay Imre mai halálhírét olvasva. Mert ő is az egyik pillér volt, akire - amelyre - ott és akkor mindnyájan építhettünk e tervben.

Konzultáció egy történelmi pillanatról: hogyan oldható meg békében, frontális összecsapás nélkül a Hősök terére tervezett 1988-as demonstráció Erdélyért, a falurombolás ellen.
Ma már csak négyen élünk a képen látható 8 személy közül: elment (balról jobbra: Für Lajos, Csurka István, Nagy Sándor, Csoóri Sándor - s maradtunk még: Kósa Ferenc, Gubcsi Lajos, Pálfy G. István, Bíró Zoltán)

További hírek

Amikor a véletlen ölbe vesz...! De jó!

Véletlenül akadtam rá egy irodalmi oldalra, amely - gyönyörűen illusztrálva - több tucat versemet szerkesztett egységes folyamattá, az érzelmek mentén válogatva. Köszönöm és ajánlom kedves olvasó barátaimnak.

http://edesszomorufuzike.blogspot.hu/search/label/Gubcsi%20Lajos


 


Ott voltam, hiteles tudósítás a Magyar Művészeti Akadémia Közgyűléséről, az elnökválasztásról

Ha valaki azt állítja, hogy a Magyar Művészeti Akadémia nem demokratikus szervezet, az süppedjen kicsit mélyebbre magában. Ma volt a közgyűlés, más napirendi pontok még tartanak, de a LÉNYEG AZ ELNÖKVÁLASZTÁS VOLT.

 

Mindenki tuttira vette, hogy Marton Éva lesz az elnök. Béres Ilona laudálta őt, kapásból, ami eszébe jutott, melegen ajánlva. A híres opera énekesnő programbeszéd címén alig értékelhető blablát adott elő. Blöffnek nevezném

 

Rátóti Zoltán színészt, igazgatót Vidnyánszky Attila laudálta, melegen ajánlva, szintén improvizálva, ami eszébe jutott.  A színész szintén szabadon beszélt, mondhatnám rögtönzött.

 

Feszengtem. Ezek a hölgyek és urak nem értik, hol is vannak és mire is vállaltak jelölést? 2017-ben? De keserűen beláttam és mondtam is a mellettem ülő akadémikusnak, hogy lám, mégis le van futva (?), még a fáradságot sem veszik, legkevésbé a fő favorit, a világsztár.

 

Volt egy harmadik jelölt, nemecsek-helyzetben. Karmester, fiatalember, a nevét gondolom inkább csak a zenei szakmában ismerik. Őt egy nagyszerű énekesnő, Zádori Mária laudálta. Felkészülten, alaposan, meggyőzően, felbillentette a fátylat az ismeretlenség homálya elől. Szomorúan néztem magam elé - milyen kár, hogy nem nekik van esélyük. Az általa támogatott harmadik jelölt, a karmester volt az egyetlen, aki programbeszédet mondott. Alaposat, átgondoltat, igényeset, tisztát és világosat. Sejttette, hogy milyen lenne ő elnöknek, ha lehetne. Magamban sóhajtottam: milyen kár, hogy nem lehet. Pedig éppen ez kellene ide: az új generáció egyik jelese. Mint ő például. Éppen ő.

 

Vagyis VASHEGYI GYÖRGY.

 

Azért írom ide a nevét nagy betűkkel, mert - és íme, ez a demokrácia - a közgyűlés őt választotta meg elnöknek titkos szavazáson, óriási fölénnyel. Szívből gratulálok neki.

 

A Művészeti Akadémia székhelye, a Vigadó helyén 1849-ig a a budai várostromunk előtt és alatt az osztrákok által lebombázott Redoute állt. Ott mondta Kossuth 1848 nyarán, hogy leborul a nemzet nagysága előtt. Én ma jó érzéssel, úgy jöttem el a Vigadóból, hogy leborulok az akadémia művészei előtt. Független, szuverén döntést hoztak, az újítás és megújulás ígéretét. Nemhiába nagy művészek.

 

S ebben látom az ígéretet: képesek lesznek azt is megítélni majd munka közben, évek alatt, hogy jól döntöttek-e.

 


Nálunk van helye a cigány hősnek...!

A Magyar Művészetért Szoborkertje örömmel fogadja szobrai közé azt az emlékművet, amelyet tegnap nem engedtek elhelyezni a Nyugati pályaudvarnál. Puczi Béla marosváráshelyi cigány hősnek akartak emléktáblát állítani. Puczi a marosvásárhelyi romák egyik vezéralakja volt az 1990-es marosvárárhelyi pogrom idején, amikor a cigányok a román lincselő fenyegetések és tettek közepette, a magyarok segítségére siettek - nem csak gyors léptekkel, hanem kaszával-kapával, késsel-bottal! -, onnan idézzük máig a "ne féljetek magyarok, itt vannak a cigányok!" kiáltást.Romániában Puczi Bélát börtönbe zárták, majd mikor Magyarországra áttelepült, 2009-ban bekövetkezett haláláig koldus sors, közöny fogadta.

Megfelelő egyeztetések alapján tisztelettel biztosítunk helyet neki olyan szobrok között, mint Szent István, Zrínyi Ilona és a kis Rákóczi, Etele hun király, Árpád és fiai, a Kun kapitányok, Aba Sámuel király, Hunyadi János, Jézus, Mária.

A bátorság nem csupán királyok, vezérek kiváltsága. A mártír sors sem csak Krisztusé. Puczi Béla, a cigány igen bátor ember volt.
(a képen Zrínyi Ilona és a kis Rákóczi Meister Évi színművésznővel, valamint Szent István A Magyar Művészetért Szoborkertjében )


Simicska a saját halmazállapotát írogatja Orbánról oszlopokra, korábban karattyolta mikrofonba.
Most ugyanezen halmazállapot-szó idézésével támogatta meg apját a fia, a kis-Simicska, a saját oszlopaikon. Ő már csak tudja, mi ez az általa is lefirkált halmazállapot. Ez az ő eredetmítosza, eredetanyaga. Az írás maga az ember.
Saját magukat jelölgetik vele, apu és a gyerek. Ők így ketten tényleg azok... A valamennyire is tisztességes köz-stílus kivégzőoszlopa. A két fős osztag.

Abcúg bacilusok! - prüszkölte egykor kollégiumi társam. Nem tudtam, mit akar vele mondani. Most már tudom.


 


Simicska hajnalban hirdetőoszlopokra firkált, nem nagy ügy. Amit ráfirkált - gondolom, megint részegen, mint a G-napon - Orbánról, ma már az se ügy. Nem tudja, hogy ellene és szövetségesei ellen hat, eszement. Ez most a piapárás G-hajnal.
A hír azonban megfogott: Kedd hajnalban Veszprémben pingált, az ÖTÖDIK OSZLOPNÁL érték utol a rendőrök. Eszembe jut az árulók hada: az ötödik hadoszlop. Simicska saját kézzel alkotja a saját ötödik oszlopát, az árulók jelképét. És ez így harmonikus is vele, ezért írtam: nem nagy ügy. Ez ő. Ez is volt mindig. Persze ez itt csak a saját maga saját 5. hadoszlopa, nehéz lenne megítélni, kit szolgál.
Rút erkölcsű jelenség a magyar közéletben évtizedek óta. Persze nincs egyedül. De azért a többiek nem firkálnak oszlopot hajnalban koszos ruhában.

ŐRÜLT DICSŐSÉG


Már csak a korona hiányzott a fejéről
S lett volna fejedelem a líra hőse, Tasso
Nézhetett volna ránk Olympos-messzeségből
S vitte volna a csúcsokig barátja, a hű Scipio

A költők királyát kívánta koszorúzni a pápa
A félőrültben és elgyötörtben a zsenit köszöntve
S meghívni a fél világot ünnepelni Itáliába
Feledve, hogy kolostor-otthonában elmebaj gyötörte

Sereglett volna a dicső alkalomra ezernyi művész
Hozsannát zengeni a szellem minden dicső hatalma
Isteni áldást kérni Padovából, Bolognából Rómába

... amint nem néz embert a pusztító halál, a dögvész
Úgy taszította a sors Tassot korona nélkül a halálba

Napfényről a diadalmast néma halhatatlanságba (Gubcsi Lajos, 2017)

 

 Képtalálat a következőre: „tasso”