Gubcsi Lajos
Hírek A MM Élőtárlata Albumok Díjak Gálák Gubcsi Lajos életrajza - A MM Laudációk Mecenatúra MM-díjazottak Hangoskönyvtár
ÉN IS CIVIL VAGYOK!
A Magyar Művészetért Díjrendszer idén 30 éves. Alapításához 500 forint kellett. Azóta a 16 díj együttesévé vált díjrendszer nevében kb. 1300 díjat adományoztunk és 2038-ig biztosan látjuk, hogy ez így marad. Saját erőből, barátok saját erejéből. S néhány önkéntes hazai magántámogatásból. Ami soha nem volt bekalkulálva, anélkül is haladni akartunk.

Utálnám, ha a művészeteket, művészeket, alkotó személyeket és közösségeket támogató díjunk sorsa attól függne, támogatja-e az állam, önkormányzat, mások pénzéből élő alapítvány. Egyáltalán: utálnám, ha a díjak sorsa attól függne, támogatja-e más az alapítón kívül. Mert akkor miért alapítja az alapító, ha nem tudja ellátni. S ha már nem tudja, miért nem hagyja abba?

Egész életemben megvetettem azokat az alapítványokat, alapokat, amelyeket azért hoztak létre, hogy aztán kalapoljanak, kéregessenek, s ha netán nem kapnak, bajba kerülnek, sírdogálni kezdenek. Akkor mire alapozták adományozó kedvüket? S ha erejük elfogyott, ha céljukat más nem támogatja, akkor miért nem adják át a terepet alaposabb kezdeményezőknek. De e téren nem vagyok türelmetlen, kritikát sem szoktam gyakorolni mások felé, egyszerűen csak utálom az ilyesmit. Mikor úgy tüntetik fel, hogy áldoznak, közben abból élnek? - a célra beszedett pénzekből.

De mindennél jobban utálom az állam, stb. tőgyén lógókat. 

S hogy fokozzam: náluk már csak azokat utálom jobban, akik külföldről tartatják el magukat. S ők a "fő civilek". Ők civilek? Mióta? Mióta civil kurázsi az, hogy szervezetek, csoportok eltartatják magukat külföldiek pénzén, s itthon eljátsszák a nagy felelős adakozót, demokratát, jogbajnokot, pénzosztót? Szolgák, pontosan behatárolható érdekek mentén, hihetetlen hangzatos címeken-neveken: Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), s az ilyenekből tucatnyi, seregnyi. A TASZ a példámban jelkép: a pénzügyi kitartottság és a társadalmi nagyképűség zavaros keveréke - mondhatnék más neveket is, bőven.

Még ezt is lenyeli az ember. Hiszen nem én hozom a döntéseket, nem azért vagyok, hogy mások ügyeiben ugrabugráljak.

De mi abban a gond, hogy egy állam - bármely állam, bárhol a világon - a saját törvényhozó erejére építve azt mondja: OK, működjetek, demokrácia van, éljen minden kezdeményezés, ÁM szeretném törvényileg meghatározni, hogy milyen legyen a működésetek pénzügyi átláthatósága?! Elvégre ti is itt szerveztek, ügyködtök jót vagy rosszat ezen ország területén.

Mi a gond abban, ha van egy határ - nem az én dolgom eldönteni, éppen hol lehet és kell ezt meghúzni -, amely fölött nyilvánosságra kell hozni a külföldi támogatás összegét? Örülhetnének e "civilek", hogy rájuk is kiterjednek a közösségi szabályok, s nem kerülnek gyanakvás árnyékába. Büszkén s maguktól kellene ezt felajánlaniuk, tisztelve ezzel a közeget, melyben élnek: a magyarok közösségét, közös ügyeit.

Én természetesen a belföldi támogatás összegét is kötelezően publikáltatnám, ugyancsak a törvény erejével.

És keserűen fűzöm hozzá: hozzon bármilyen törvényt az állam, ezek a szervezetek úgyis kijátsszák. Mert ők ebből élnek. És úgy gondolják, hogy ők védettek, rájuk ennél szigorúbban úgysem mer senki ellenőrzést kiróni. Sőt számukra az ellenőrzés sötétté vált Magyarországot jelent, gátlástalanul küldik világgá panaszukat jogfosztottságukról. Hm.

Legalább legyen egy jelzőoszlop, hogy Uraim, eddig és ne tovább. De mivel persze nem azt korlátoznánk, hogy Önök mennyi pénzt zsebelnek be külföldről - hogyan is szólhatnék bele ebbe én, az állam -, hanem csak egyszerűen látni szeretnémk a befolyó támogatás méretét X magas összeg fölött, szíveskednének ezt tudomásul venni? Amúgy meg nyilván folyik majd a pénz Önökhöz ezután is, ugyanazért, ugyanonnan, ugyanúgy.

Mi itt a baj? Az, hogy a szolgák - akiket eltartanak külföldről - szeretnék úgy tenni, mintha ők igazi, nemes nagyurak volnának? De nem azok. S nem is civilek. Függelékek, mástól függnek, más pénzét szolgálják meg, őt szolgálják ki, s közben a fejük fölött lóbálják a táblát: MI VAGYUNK a civil szervezet. Tudják, mit? Akkor már százszor inkább az a család, amelyik az utcánkban rendszeresen szépítgeti a szegényes játszóteret, kizárólag a saját pénzéből, szó nélkül, csak úgy egyszerűen, mert úgy érzik: nekik erre több pénzük van, mint a környék lakóinak. ŐK A CIVILEK - AKIK A SAJÁTJUKAT ADJÁK. Ők, a feljegyzetlen tízezrek, s nem a kibélelt szolgák. Önök meg a máséból élnek, farizeus módon jótevőként kívánva szerepelni

Ajánlom tehát mindenkinek, hogy kunyerálás és kiszolgálás, hajbókolás és függés helyett arra a méretre, arra a szorgalomra, kitartásra, tehetségre és áldozatra építse adományozó kedvét, amekkorát elbír ő maga. S ha ezek után valakik szívesen segítik, tegye teljesen nyilvánossá. Ehhez még csak nem is kellene törvény. Ehhez elég lenne tisztességes civil kurázsi.

Társaság a Szabadságjogokért meg a többi, meg a többi? Az melyik alapjog, hogy ismeretlen és ellenőrizhetetlen külső forrásokból tartsanak már el, ellenőrizetlenül, mert én annyira nagyon szeretem a szabadságot? Ez elég gyenge adományozó kedv, szolgaként is kevés.
További hírek

Amikor a véletlen ölbe vesz...! De jó!

Véletlenül akadtam rá egy irodalmi oldalra, amely - gyönyörűen illusztrálva - több tucat versemet szerkesztett egységes folyamattá, az érzelmek mentén válogatva. Köszönöm és ajánlom kedves olvasó barátaimnak.

http://edesszomorufuzike.blogspot.hu/search/label/Gubcsi%20Lajos


 


Ott voltam, hiteles tudósítás a Magyar Művészeti Akadémia Közgyűléséről, az elnökválasztásról

Ha valaki azt állítja, hogy a Magyar Művészeti Akadémia nem demokratikus szervezet, az süppedjen kicsit mélyebbre magában. Ma volt a közgyűlés, más napirendi pontok még tartanak, de a LÉNYEG AZ ELNÖKVÁLASZTÁS VOLT.

 

Mindenki tuttira vette, hogy Marton Éva lesz az elnök. Béres Ilona laudálta őt, kapásból, ami eszébe jutott, melegen ajánlva. A híres opera énekesnő programbeszéd címén alig értékelhető blablát adott elő. Blöffnek nevezném

 

Rátóti Zoltán színészt, igazgatót Vidnyánszky Attila laudálta, melegen ajánlva, szintén improvizálva, ami eszébe jutott.  A színész szintén szabadon beszélt, mondhatnám rögtönzött.

 

Feszengtem. Ezek a hölgyek és urak nem értik, hol is vannak és mire is vállaltak jelölést? 2017-ben? De keserűen beláttam és mondtam is a mellettem ülő akadémikusnak, hogy lám, mégis le van futva (?), még a fáradságot sem veszik, legkevésbé a fő favorit, a világsztár.

 

Volt egy harmadik jelölt, nemecsek-helyzetben. Karmester, fiatalember, a nevét gondolom inkább csak a zenei szakmában ismerik. Őt egy nagyszerű énekesnő, Zádori Mária laudálta. Felkészülten, alaposan, meggyőzően, felbillentette a fátylat az ismeretlenség homálya elől. Szomorúan néztem magam elé - milyen kár, hogy nem nekik van esélyük. Az általa támogatott harmadik jelölt, a karmester volt az egyetlen, aki programbeszédet mondott. Alaposat, átgondoltat, igényeset, tisztát és világosat. Sejttette, hogy milyen lenne ő elnöknek, ha lehetne. Magamban sóhajtottam: milyen kár, hogy nem lehet. Pedig éppen ez kellene ide: az új generáció egyik jelese. Mint ő például. Éppen ő.

 

Vagyis VASHEGYI GYÖRGY.

 

Azért írom ide a nevét nagy betűkkel, mert - és íme, ez a demokrácia - a közgyűlés őt választotta meg elnöknek titkos szavazáson, óriási fölénnyel. Szívből gratulálok neki.

 

A Művészeti Akadémia székhelye, a Vigadó helyén 1849-ig a a budai várostromunk előtt és alatt az osztrákok által lebombázott Redoute állt. Ott mondta Kossuth 1848 nyarán, hogy leborul a nemzet nagysága előtt. Én ma jó érzéssel, úgy jöttem el a Vigadóból, hogy leborulok az akadémia művészei előtt. Független, szuverén döntést hoztak, az újítás és megújulás ígéretét. Nemhiába nagy művészek.

 

S ebben látom az ígéretet: képesek lesznek azt is megítélni majd munka közben, évek alatt, hogy jól döntöttek-e.

 


Nálunk van helye a cigány hősnek...!

A Magyar Művészetért Szoborkertje örömmel fogadja szobrai közé azt az emlékművet, amelyet tegnap nem engedtek elhelyezni a Nyugati pályaudvarnál. Puczi Béla marosváráshelyi cigány hősnek akartak emléktáblát állítani. Puczi a marosvásárhelyi romák egyik vezéralakja volt az 1990-es marosvárárhelyi pogrom idején, amikor a cigányok a román lincselő fenyegetések és tettek közepette, a magyarok segítségére siettek - nem csak gyors léptekkel, hanem kaszával-kapával, késsel-bottal! -, onnan idézzük máig a "ne féljetek magyarok, itt vannak a cigányok!" kiáltást.Romániában Puczi Bélát börtönbe zárták, majd mikor Magyarországra áttelepült, 2009-ban bekövetkezett haláláig koldus sors, közöny fogadta.

Megfelelő egyeztetések alapján tisztelettel biztosítunk helyet neki olyan szobrok között, mint Szent István, Zrínyi Ilona és a kis Rákóczi, Etele hun király, Árpád és fiai, a Kun kapitányok, Aba Sámuel király, Hunyadi János, Jézus, Mária.

A bátorság nem csupán királyok, vezérek kiváltsága. A mártír sors sem csak Krisztusé. Puczi Béla, a cigány igen bátor ember volt.
(a képen Zrínyi Ilona és a kis Rákóczi Meister Évi színművésznővel, valamint Szent István A Magyar Művészetért Szoborkertjében )


Simicska a saját halmazállapotát írogatja Orbánról oszlopokra, korábban karattyolta mikrofonba.
Most ugyanezen halmazállapot-szó idézésével támogatta meg apját a fia, a kis-Simicska, a saját oszlopaikon. Ő már csak tudja, mi ez az általa is lefirkált halmazállapot. Ez az ő eredetmítosza, eredetanyaga. Az írás maga az ember.
Saját magukat jelölgetik vele, apu és a gyerek. Ők így ketten tényleg azok... A valamennyire is tisztességes köz-stílus kivégzőoszlopa. A két fős osztag.

Abcúg bacilusok! - prüszkölte egykor kollégiumi társam. Nem tudtam, mit akar vele mondani. Most már tudom.


 


Simicska hajnalban hirdetőoszlopokra firkált, nem nagy ügy. Amit ráfirkált - gondolom, megint részegen, mint a G-napon - Orbánról, ma már az se ügy. Nem tudja, hogy ellene és szövetségesei ellen hat, eszement. Ez most a piapárás G-hajnal.
A hír azonban megfogott: Kedd hajnalban Veszprémben pingált, az ÖTÖDIK OSZLOPNÁL érték utol a rendőrök. Eszembe jut az árulók hada: az ötödik hadoszlop. Simicska saját kézzel alkotja a saját ötödik oszlopát, az árulók jelképét. És ez így harmonikus is vele, ezért írtam: nem nagy ügy. Ez ő. Ez is volt mindig. Persze ez itt csak a saját maga saját 5. hadoszlopa, nehéz lenne megítélni, kit szolgál.
Rút erkölcsű jelenség a magyar közéletben évtizedek óta. Persze nincs egyedül. De azért a többiek nem firkálnak oszlopot hajnalban koszos ruhában.

ŐRÜLT DICSŐSÉG


Már csak a korona hiányzott a fejéről
S lett volna fejedelem a líra hőse, Tasso
Nézhetett volna ránk Olympos-messzeségből
S vitte volna a csúcsokig barátja, a hű Scipio

A költők királyát kívánta koszorúzni a pápa
A félőrültben és elgyötörtben a zsenit köszöntve
S meghívni a fél világot ünnepelni Itáliába
Feledve, hogy kolostor-otthonában elmebaj gyötörte

Sereglett volna a dicső alkalomra ezernyi művész
Hozsannát zengeni a szellem minden dicső hatalma
Isteni áldást kérni Padovából, Bolognából Rómába

... amint nem néz embert a pusztító halál, a dögvész
Úgy taszította a sors Tassot korona nélkül a halálba

Napfényről a diadalmast néma halhatatlanságba (Gubcsi Lajos, 2017)

 

 Képtalálat a következőre: „tasso”