Gubcsi Lajos
Hírek A MM Élőtárlata Albumok Díjak Gálák Gubcsi Lajos életrajza - A MM Laudációk Mecenatúra MM-díjazottak Hangoskönyvtár
Szívből is kellene, értelemből is...
November 4.

TUDATVAKSÁG

Nem könnyű szembe nézni a borzalommal, a fájdalommal, a vérrel, az árulással, az üszökkel és a halál borzalmával, sőt: nagyon nehéz, ha rólunk van szó, ha mi vagyunk az áldozat és a hóhér.
1956-ra emlékeze hősiesség, a vakmerő nép, az utcán vonuló bátrak, a diktatúra elleni harc jut eszünkbe, vagyis a győzelem, a szabadság napjai. Az október 23-tól nov. 3-ig tartó időszak. Lelkesítő korszak.
És ma is elcsendesülünk, ha november 4-ének égomlására akarnánk emlékezni, az azt követő napok temérdek áldozatára. Csaknem egybeesik a halottak napjával, szeretteink iránti tiszteletünkkel, lehetne nemzeti gyász mindnyájunk személyes ügyeként, a szívünkben, ugyanúgy, mint Arad a vértanúkkal. Lehetne minden vereségünk mementója és egyben a feloldozás, hiszen ilyen brutális erőfölénnyel néhány nap alatt soha nem gázoltak le bennünket. Trianon, 1944-45 mind véresebb áldozat, mint Mohács, s 1956 a leginkább az: nem katonákat, hanem egyszerű embereket öltek halomra a saját földjükön a kivégző osztagok: szovjet alakulatok. Nem háború volt ez, nem is harc: ez egy nemzet kivégzése volt - azzal a téves célmegjelöléssel, hogy a magyar nemzetet ki lehet végezni.
Az oroszok és a velük együtt érkező más szovjetté tett nemzetek vérben gázolni jöttek. Nem így tanultam annak idején, megmentőknek kellett és kellett volna dicsőítenem őket. Mire megtudtam és felfogtam, mi történt 1956-ban, már elterelték hamis irányba az ismereteimet, meg kellett vívnom a saját belső harcomat önmagammal és a bennem kialakult, 33 éven át erősített képpel. Fel kellett fognom, hogy elárulták saját családjukat, nemzetüket, múltunkat és jövőnket azok, akik - a magyar történelemben példátlan jellemtelenséggel - felajánlották a kötélfonást a hóhéroknak.
November 4. erősebb emléks nagyobb tiszetelet érdemel, mint sok más ünnep. De nem merjük a rangjára emelni, mert önkényt, vért, halált, elviselhetetlen vereséget jelent. Visszavágtak bennünket a gyökereink alá. Onnan pedig nehéz kihajtani. És bárddal vágtak vissza, csonkokat hagyva. Hullottak az embereink a sáncokon, mintha arra születtek volna, hogy tanktöltelék legyenek. És miközben a legnagyobb szeretettel emlékezünk a győzelem reményében harcba szálló forradalmárokra és szabadságharcosokra, a pesti srácokra és a vidéken is gyilkos sortüzek áldozataira, aközben mintha feledhetnénk: minden erőnk ellenére szétszaggattak bennünket - de voltak sokan, akik ettől nem féltek, akik odadobták az életüket értünk.
Nagy szavak: értünk.
Valójában azt sem tudták, kiért. Csak és csupán azért tették, mert mindig vannak bátrak, akik semmit sem latolgatnak, ha meg akarják alázni, ha le akarják igázni, ha tervezetten megsemmisíteni jöttek ide. A szovjeteknek-oroszoknak soha nem bocsájthatjuk meg, amit tettek nov. 4-én. Mindaddig, amíg mi nem gázoljuk vérbe őket Moszkvában a Vörös téren, tartoznak nekünk sok ezer élettel. Eltérően a második világháborútól, nem vesztes fél lettünk egy kilátástalan harcban, hanem állatok által darabokra szaggatott áldozat - ember.
Amikor november 4-re emlékezek, a megvető haragon túl éppen a mi embereink jutnak eszembe. Nem akartak meghalni. Élni szeret mindenki. Halálukat nem ők választották. S nem értünk haltak meg. Magukért. Mert mindnyájan ilyenek voltak: kivételes, pillanat teremtette hősök, akikre nem várt a temetők méltósága és csendje.
Ők voltak a megvert nemzet. Nekünk csak annyi jutott, hogy megpróbáljunk felemelkedni. Mert ha nem tudnánk, az oroszokkal együtt mi is halált osztottunk rájuk - akkor ugyanis tényleg értelmetlen volt kigombolni az ingeket és megvárni a robbanást a testben.
November 4. az egyik legnagyobb ünnepünk, ha nem a legnagyobb. Egyszer az ócska pártoktól függetlenül, az ócska hazugoktól függetlenül, az ócska vásári politikáktól függetlenül fel kellene emelkednünk melléjük. Nem igazán magyar az, aki ebben bármelyik irányból és bármely pózában háttérbe tolja a nemzet egységét - amely nem létezett soha, nem is fog, de amelynek sorsa az, hogy legyenek közösen igaz eszményei, mert különben saját sarában fetreng.
Lehet a vereség is eszmény, ha szeretjük feláldozott hőseinket. Rongyosan, vérbe fagyva, névtelenül, elárulva és cserben hagyva.
Amikor a temetőkre gondolok, nem csupán az enyéimmel beszélgetek. Szólok az övéikhez is: semmi nem pótolhatja elveszítésüket. De olyant tettek, amit mi soha nem mernénk. Halált osztottak magukra ezerszámra, hogy kimentsenek bennünket megalázó vereségeinkből.

További hírek
Meghalt, mert magyar... A szoborkertünkben
A meghalt, mert magyar - Az ártatlan áldozatok bennünk élnek nevű új szoborcsoportunk felszentelő ünnepén a 7. koszorút a legfiatalabb generációk nevében két sokszoros világbajnok és világcsúcstartó, a távolsági íjász Prokaj Kiara és Mónusz László József helyezte el a Gubcsi Lajos által állíttatott emlékműnél Trianon napján, 2018. június 4-én A Magyar Művészetért Szoborkertjében.
Bővebb tudósítás itt látható 9 percben (Tischler Zoltán és Gubcsi Előd képes beszámolója)
https://www.youtube.com/watch?v=CMFdKmjeBRg&t=2s

Meghalt, mert magyar... A szoborkertünkben
A meghalt, mert magyar - Az ártatlan áldozatok bennünk élnek nevű új szoborcsoportunk felszentelő ünnepén a 6. koszorút a legidősebb, a második világháború előtt született generációk nevében a 88 éves Jakkel Mihály fafaragó művész és családja (és a legeslegfiatalabbak jelképes képviselőjeként a képen vele unokája) helyezte el a Gubcsi Lajos által állíttatott emlékműnél Trianon napján, 2018. június 4-én A Magyar Művészetért Szoborkertjében.
Bővebb tudósítás itt látható 9 percben (Tischler Zoltán és Gubcsi Előd képes beszámolója)
https://www.youtube.com/watch?v=CMFdKmjeBRg&t=2s

- a Felvidékről
A meghalt, mert magyar - Az ártatlan áldozatok bennünk élnek nevű új szoborcsoportunk felszentelő ünnepén az 5. koszorú szintén Felvidékről érkezett, és ottani művésztársai, az értelmiség nevében is Soós Csilla ólomüveg művész helyezte el a Gubcsi Lajos által állíttatott emlékműnél Trianon napján, 2018. június 4-én A Magyar Művészetért Szoborkertjében.
Bővebb tudósítás itt látható 9 percben (Tischler Zoltán és Gubcsi Előd képes beszámolója)
https://www.youtube.com/watch?v=CMFdKmjeBRg&t=2s

A Magyar Művészetért Gálája nyitányaként

Salamon Beja csodálatos hegedűszólamaival nyitottuk meg A Magyar Művészetért Díjrendszer 40. gáláját 2018. június 4-én - hasonló odaadással léptek fel más hegedűművészek más gáláinkon: Szabadi Vilmos, Ökrös Csaba, Csoóri Sándor, Lendvai József, Draskóczy Lídia, a Muzsikás együttes... Gubcsi Lajos a legjelentősebb magyar nő prímásnak nevezte Salamon Beját (müncheni forrást idézve). Ez úton köszönöm Előd fiamnak a gáláról és a Meghalt, mert magyar... nevű emlékmű avatásáról készített 4 különböző filmes tudósítását - debütált.

https://youtu.be/kVgZOJOGysY


Akik támogatták a Meghalt, mert magyar emlékmű felállítását
Balogh Miklós és a Reneszánsz Zrt.
Klukon Edit zongoraművész
Császár Angéla színművésznő
Dr. Szongoth Marianna főorvos
Szórádi Sándor vállalkozó
Gubcsi Lajos Levente vállalkozó
Szakály Sándor történész
Csáky Pál felvidéki politikus, EU Parlament képviselő
Fuferenda István fodrász
Nyitrai Imre kovácsmester
KÖSZÖNET ÖNKÉNTES FELAJÁNLÁSUKÉRT.
(Melocco Miklós Krisztus-szobra is része az emlékműnek)

A 4. KOSZORÚ
A meghalt, mert magyar - Az ártatlan áldozatok bennünk élnek nevű új szoborcsoportunk felszentelő ünnepén a 4. koszorú Kárpátaljáról érkezett, és Virág László vállalkozói szövetségi elnök, valamint Szabó Árpád, a Bethlen Gimnázium igazgatója helyezte el a Gubcsi Lajos által állíttatott emlékműnél
Bővebb tudósítás itt látható 9 percben (Tischler Zoltán és Gubcsi Előd beszámolója)
https://www.youtube.com/watch?v=CMFdKmjeBRg&t=2s