Gubcsi Lajos
Hírek A MM Élőtárlata Albumok Díjak Gálák Gubcsi Lajos életrajza - A MM Laudációk Mecenatúra MM-díjazottak Hangoskönyvtár
A MAGYAR MŰVÉSZETÉRT DÍJ CSOÓRI SÁNDORNAK.
Természetesen a sok nagyszerű Csoóri Sándor közül ezúttal a Muzsikás együttes egykori alapítójának, a nagy költő fiának, s persze a családi hagyomány szerint ő pedig a nagy apja (nem nagyapja, hanem nagy apja) az ugyancsak népzenész fiának, Csoóri Sándor "Sündinek", aki viszont nagy apja (v.ö. fentebb) a saját kis fiának, aki Csoóri Sándor. Mert a család egykor elhatározta, hogy 7 nemzetségen keresztül folytatja a Csoóri Sándor-sorozatot.
Szeretettel gratulálunk.
Ezúttal tehát fent jelzett nagyszerű népzenészünk, Csoóri Sándor (ld. fotókI számára ítéltük meg A Magyar Művészetért Díjat népművészet kategóriában.
Örömmel emlékeztetek rá, hogy a mi ugyanezen Csoóri Sanyink annak idejént, még a Muzsikás együttes tagjaként (első gálánkon, 1988-ban) már átvette e díjat közös elismerésként. S ugyanő 2013-ban részesült az Ex LibrIS Díjunkban is. Mint ahogyan fia. "Sündi" ugyanebben a díjban tavaly, a Trianon-gálánk keretében.
Nehéz volt követni? Annál inkább érdemes. Nagyszerű család-vonal.
A díjat egyik idei ünnepünkön nyújtjuk át, abban a sorban, amelyben már bejelentettük Nagy Csaba tárogatóművész, Meister Évi színművész és Antal Ágnes-Antal Imre énekes-zenész házaspár idén átadandó A Magyar Művészetért Díját - egyéb díjak sorában.
További hírek
Gubcsi Lajos és A Magyar Művészetért 47. Gáláján
A GÁLA FILMEN, 3. rész - Agócs Gergely, Jánosi András-Hungaricus Együttes, Falath Zsuzsanna.
A 4 részes videósorozat e 3. részében Agócs Gergely énekel és játszik dudán, Thökoly- és Rákóczi-korabeli régizene dalokat ad el – és átveszi Ex Libris Díját – Jánosi András és a Hungaricus Együttes 37 éves történetének legjelentősebb, 47. gáláját tartotta A Magyar Művészetért Díjrendszer és Gubcsi Lajos 2024. júniusában, a Trianon által szétszakított magyarság életerejének fényében. E részben vette át Ex Libris Díját Kézdivásárhelyi Nők Egyesület, Kovács Ferenc, Kovalcsik Cirill, Nagy Perge László, a Romániai Magyar Dalosszövetség, Schön György, Falath Zsuzsanna – akitől e filmben idézzük záró, köszönő szavait.

Gubcsi Lajos és A Magyar Művészetért 47. Gáláján
A GÁLA FILMEN 2. RÉSZ - VARGA MIKLÓS DALAI A GÁLÁN
....Szent Istvántól az Európáig Határtalanul
37 éves történetének legjelentősebb, 47. gáláját tartotta A Magyar Művészetért Díjrendszer és Gubcsi Lajos 2024. júniusában, a Trianon által szétszakított magyarság életerejének fényében. A 4 részes videósorozat e 2. részében a gála vendégművésze, Varga Miklós énekel 3 dalt: Határtalan dal, Európa, részlet az István a királyból. És eközben Ex Libris Díjat vett át Barabás László, dr. Fazakas Zoltán József, Frigyesy Ágnes és a Budapesti Székely Kör, Hollós László.

Gubcsi Lajos és A Magyar Művészetért 47. Gáláján
És akkor jöjjön a 47. GÁLA FILMEN, 4 részben, Kedves Barátaim!
1. rész - Rátóti Zoltán, Nagy Tímea, Molnár Levente, Kusztos Tibor...
Ezen 1. részben A Magyar Művészetért Díjben részesül és verset mond Rátóti Zoltán színművész, átveszi a Zrínyi Ilona-díjat és köszönő szavakat mond Nagy Tímea olimpiai bajnok, dalokat ad elő Molnár Levente operaénekes, imát mond Kusztos Tibor református lelkész, s köszöntő szavakat Gubcsi Lajos elnök.
37 éves történetének legjelentősebb, 47. gáláját tartotta A Magyar Művészetért Díjrendszer és Gubcsi Lajos 2024. júniusában, a Trianon által szétszakított magyarság életerejének fényében. 4 részes videósorozatban számolunk be azon ünnepi mozzanatokról, amelyekben nagyszerű művészek tehetségükkel köszöntötték a díjazottakat. S eközben A Magyar Művészetért Díjban részesült a Csíki Székely Múzeum és Molnár Levente, Árpád fejedelem-díjat vett át a Rákóczi Szövetség.

Az Árpád-ház jelképei
ÁRPÁD-HÁZI KIRÁLYAINK csontmaradványainak DNS-eiből próbálnak azonosságot találni kutatóink, igen szép műsor ment erről minap a Magyar Tv História c. adásában - hatalmas tudományos munka, kevés a bizonyosság. Keresik-kutatják a 3. király, Aba Sámuel lehetséges csontjait is. Élethalálharcot vívott - és végül vesztett, életével fizetett - az I. István által utódnak kijelölt és megkoronázott Orseolo Péterrel szemben, az idegennel a magyar hagyományok képviseletében. Örök harc egy évezreden át.
Fogalmunk sincs, milyen lehetett, s unokaöccse volt-e Istvánnak, így maga is Árpád-házi, vagy csak sógora az egyébként fontos Aba nemzetségből. A híres szobrász, Kő Pál ilyennek látta - idézem Szoborkertünkből Aba Sámuel vélt képét.
ŐSEINK, HŐSEINK A FENNSÍKON címmel készen van és kiadásra vár egy gyűjteményes mű e Szoborkert összes történelmi alakjáról.

A jún. 13-i, 47. gála két héttel ezelőtt A Magyar Művészetért 37 éves történetében a legátfogóbb, ünnepi műsorával a legteljesebb gálánk.
Gubcsi Lajos: Emlék, könyvben – A 47. Gála – Szívvel, lélekkel
Ok arra, hogy új könyvben foglaljuk össze, s ezt bocsátom most közre, az Országos Széchényi Könyvtár Magyar Elektronikus Könyvtárának bámulatos közreműködésével.
Ez a finálé abban a hírcsokorban, amellyel az elmúlt 2 hónapban Önöket tájékoztattuk a díjazottakról. Akik szerették ezt, köszönöm, akik nem, elnézésüket kérem. Amit el szerettem volna mondani és bemutatni, az benne van e könyvben - baráti tisztelettel Gubcsi Lajos

Gubcsi Lajos adta át
ÁRPÁD FEJEDELEM-DÍJAT kapott A Magyar Művészetért 47. Gálán a RÁKÓCZI SZÖVETSÉG, a díjat Szilágyi Zsolt igazgató vette át Gubcsi Lajostól.
Munkába vetett hitük egy tömör mondat: "AZ IGAZ ÜGYET NEM HAGYJA EL AZ ISTEN!" A magyar nyelv, a magyar kultúra, a magyar közösségek és kiemelten a magyar fiatalok érdekében vállaltak missziót.
Zács Ágoston és Pató Ferenc felvételeiből