Ulman István felvidéki fafaragó népművész, A Magyar Művészetért Díj tulajdonosa, annak kapcsán írt, hogy felkértük a Rákóczi fejedelem-emlékdíj kuratóriumába. A levélből kibontakozik a szíve, már amennyire ez lehetséges.
Lajoskám,
elnézést kérek, hogy írásodra csak most válaszolok. Az idő, meg a
munka terhe igencsak rám nehezedett. A körülmények, amelyben élek és
ténykedni próbálok magamért és másokért, már-már elkeserítőek, de nem
reménytelenek.
Fafaragó csapatom 15 éve teszi dolgát, lelkiismerettel, odaadással, s
fogja tenni, míg csak élek.
Bár a jelenlegi helyzetben nagyon nehéz fenntartani magunkat, ami az
anyagiakat illeti. De ennek ellenére sosem fordult meg a fejünkben,
hogy mást tennénk a könnyebb érvényesülés és megélhetés végett.
Azóta szülőfalumban, ahol élek, élünk (mert Rozsnyón ritkán vagyunk),
azért történtek dolgok.
Meg sikerült valósítani egy régi álmomat. Felépült a Gömöri Kézművesek
Háza, aminek létrejöttét egy lelkes társulás (Gömöri Kézműves
Társulás, melyet létrehoztam) ösztönözte bennem. Sikerült! Persze a
Saját család házunk még nem épült meg. Arra is egyszer sor kerül.
Most a Buzgó fogadónk udvarán lévő régi kultúrház átalakításán
fáradozunk. Itt a magyar kultúrának egy olyan fészkét szeretném
megteremteni, ahol helyet kapna a mese-és bábszínház, a kézművesek
kiállításai és a Gömöri Pásztortalálkozó, mert hát tavaly ilyet is
szerveztem barátaimmal, Badin Ádámmal és Nagy Gyurival. Nagy sikere
volt. Itt volt a történelmi Gömör pásztorainak színe-java.
Júliusban a III. Gömöri Kézműves Vásárra készülünk, mely július 25-én
lesz megtartva a kézműves házban és környékén sok kísérő programmal
egybekötve.
Várhosszúréten, a falumban lesz nyáron a Szőttes - pozsonyi néptánc együttes 1 hetes felnőtt tánctábora és a nagyidai Ilosvai tánc együttes általszervezett gyermek tánctábor.
A kézműves társulás 1 hetes kézműves tábort szervez gyermekek részére.
Hát ennyit dióhéjban, az apró rendezvényekről nem szólok.
A felkérésed a Rákóczi-kuratórimba meglepett, de őszintén megörültem neki, majd csak megférek valahogy ezeknek a nagy embereknek az árnyékában.
Arra kérnélek, hogy nevem után a lakhely Várhosszúrét legyen, és ne Rozsnyó, mert ténylegesen, meg lelkemben is itt élek már.
A felvidéki társakat jól ismerem és mélyen tisztelem őket, úgy Gábor Bertalan esperest, mint a táncos Katona Pistát. Majd csak eljutok velük a
Kuratóriumi ülésekre.
Barátod, Ulman István, 2009. 06. 02. |