Bognár Szilvi levele a maga választotta útról Kedves Lajos
Őszintén hálás vagyok, köszönöm a bizalmat és a bíztatást, igazán jól
esik!!!
Arra a kérésedre kívánnék külön, pár mondatban reflektálni, miszerint:
"tartsak ki a klasszikus magyar népzene ősi szépségei mellett".
Megfogalmazásod oly tömör, hogy bevallom, bizonytalan vagyok pontos
értelmezésében. Így arra az elhatározásra jutottam, röviden írok neked saját
művészeti koncepciómról, remélve, hogy elgondolásaimmal nem okozok
csalódást.
Először is: örömmel írom, hogy számomra a "klasszikus" magyar népdal /
népzene természetesen ma is lehet az önkifejezés eszköze, lehet 21. századi
világunkhoz igazodó érték, s én ennek megfelelően megragadok minden
alkalmat, hogy ennek a magam módján hangot adjak. Magánéletben, interjúkban,
lemezeken, koncerteken.
Emellett persze több nemzet kultúrája csodálattal tölt el, így más
nemzetiségű (pl. cseremisz, csuvas, vagy bolgár) dalokat megtanulni is
örömet jelent számomra. Mi több, szakmailag, úgy érzem kötelező!
Arra is rá kellett ébrednem, hogy a hagyományos magyar paraszti kultúra
népzene- és népdalkincsét nem csupán autentikus formában kell / szabad
megőrizni. Sokakhoz nem is juthat el eredeti formájában, csukott fülekre
talál. Eljuthat viszont nem hagyományos zenei közegbe ágyazva, úgymond
feldolgozásként, népdal témára írt zeneműként. Bizonyára tudod, hogy
2006-ban párommal közösen hívtuk életre saját világzenei formációnkat. S bár
ebben az úgynevezett "világzenei" kategóriában sok profitorientált produkció
születik, mi megpróbálunk értékmentők lenni.
A repertoárból a megzenésített versek sem maradhatnak ki, de mint tudjuk,
énekelt vers és népdal valójában egy tőről fakadnak...
Hát, egy-egy gondolatot épp csak megpendítve, dióhéjban ennyi. Bízom
benne, hogy helyes úton járok.
Szeretettel üdvözöllek: Szilvi |