A bíráló alapcikk Gabriel Hushegyitől:
Hadvezéri tartásban: Szent István szobra Komáromban
2009. október 10.
A két Komáromot összekötő Erzsébet hídról Szlovákia azon magyar
többségű városába érkezünk, amely minden bizonnyal országos csúcs
várományosa az egy négyzetkilométerre és az ezer lakosra jutó köztéri
alkotások számát illetően. - A Műértő kritikusa megnézte a szlovákiai
Komáromban felállított Szent István szobrot.
Már a hídfő melletti parkban Lehár Ferenc szobrával találkozunk,
amelyhez mérhető kivitelezésben csak az egykori Kultúrpalota (ma Duna
Menti Múzeum) előtt ülő Jókai-szobor, a fő térre 1989 után
visszahelyezett Klapka-szobor vagy a barokk Szentháromság-oszlop
részesült az óvárosban. Ez nem kis teljesítmény egy 35 ezres
településen, de tovább sűríteni annak urbanisztikai adottságai és
korlátai miatt már nemigen lehet, és nem is kell. Kérdéses, hogy egy
gazdag magyar múlttal rendelkező város, mint amilyen Komárom is,
miként tudja fontossági sorrendbe helyezni neves személyiségeit,
hőseit, történelmi eseményeit, hogy ezt mind az alkotás, mind az
elhelyezés kifejezze. De többnemzetiségű jellege miatt az is kérdés,
hogy a helyi többség miként tud osztozni a köztéren azzal a nemzettel
- ebben az esetben a szlovákkal -, amellyel alig akad közös
személyisége és piros dátuma a naptárban úgy, hogy a köztér valamelyik
szegmense közös lehessen.
Litomericzky Nándorék válasza:
Nyílt levél
Továbbra is hadvezéri tartásban.
(néhány gondolat Gabriel Hushegyi írásához)
Jól ismerjük Gabriel Hushegyi, a pozsonyi parlament elnöke tanácsadójának munkásságát és írásait. A „Hadvezéri tartásban: Szent István szobra Komáromban” című szösszenetében, a klasszikus szobrászatról ejt néhány keresetlen szót. Ennek kapcsán kívánkozik ide Ady Endre: A muszáj Herkules című költeményéből egy részlet:
„Dőltömre Tökmag Jankók lesnek:
Úgy szeretnék gyáván kihúnyni
S meg kell maradnom Herkulesnek.”
Azokat a személyeket, akik kenyéradó gazdáik megrendelésére írnak, a magyar nyelv a bértollnok kifejezéssel illeti. Nem hadvezéri tartásban a gazdi dereka alá ereszkednek… Lehet, hogy abban a fészekaljban ez a kúúúl. Ők azok, akik folyamatosan szítják a lángot, ami elboríthatja az egész országot.
Egy apróság az előbb említett írással kapcsolatban: a Sobieski Lászlónak titulált személyiség, valójában III. Jan Sobieski lengyel király, és ez így is szerepel a hadvezér párkányi szobrának a talpazatán. Gabriel Hushegyinek talán először tüzetesebben meg kellene vizsgálnia azokat a műveket, amelyekről véleményt mond.
Komárom Város Önkormányzata a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület valamint a Palatinus Polgári Társulás közreműködésével 2008-ban szoborbizottságot hozott létre azzal a céllal, hogy előkészítse és ellenőrizze a Szent István szobor megvalósításának folyamatát. A mű szakmai felügyeletét a budapesti Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus látta el.
A szobor létrehozóinak soha sem állt szándékában a szlovák illetve csehszlovák köztéri szobrászathoz igazodni, mivel az előbbi túl fiatal ahhoz, hogy hagyományokról beszéljünk vele kapcsolatban. Az utóbbi, csehszlovák korszak, pedig elsősorban a barbár szoborrombolásokat juttatja az eszünkbe… Mária Terézia pozsonyi, Kossuth Lajos érsekújvári, losonci, rozsnyói, a kassai Honvéd szobrának ledöntése, illetve megsemmisítése… és még sorolhatnánk. A ledöntött, megsemmisített szobrok mennyisége elképesztő. Természetesen a Gabriel Hushegyi által sztárolt poéngyáros David Černynek joga van azzal játszadozni, amivel akar (Morvai Krisztina, az Európa Parlament képviselője után szabadon… tudunk ötletet adni) és Szent Vencelt pedig a lónak arra a részére ültetheti, amelyikre éppen akarja ez szíve joga. Az a világ legtermészetesebb dolga, hogy mi is járjuk a saját utunkat, és a klasszikus szobrászat hagyományait felvállalva hozunk létre új köztéri alkotásokat, mivel mi ehhez a kultúrkörhöz tartozunk. Sok sikert kívánunk a más kultúrkörben szocializálódott művészetszeretőknek, hiszen alapelvünk, hogy virágozzék minden virág…. és a virágos rét szélén helye van a gyomnövénynek is…
Komáromban nem csak a harci ménnek van töke, de a szoborállítók is tökösek. Az, hogy a városban milyen szobrok kerüljenek köztérre, és milyen mennyiségben, arról majd határoznak a helybéliek (városi önkormányzat, civil szervezetek…) úgy ahogyan döntöttek Szent István szobráról és környezetének majdani kialakításáról is. Ehhez nincs szükség fogadatlan prófétákra. Büszkék vagyunk arra, hogy Komáromban a „gengszterváltás” óta sok színvonalas köztéri mű született. A teljesség igénye nélkül néhány alkotás, ami 1989 óta látható városunkban:
Bartusz György (Munkácsy-díj): II. András, III. Béla,
Csütörtöky András: Szent István és Boldog Gizella,
Darázs Rozália: Csokonai Vitéz Mihály, IV. Béla, Róbert Károly,
Gáspár Péter (M.S. Mester-díj): V. László, Luxemburgi Zsigmond, Kaszás Attila,
Győrfi Lajos (Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt): Nagy Lajos, Mária Terézia,
Gyurcsek Ferenc (Munkácsy-díj): Hunyadi János, Kossuth Lajos, Széchenyi István,
Mag Gyula: Szent László,
Szilva Emőke: Hunyadi Mátyás.
A továbbiakban is tervezzük több szobor köztéri elhelyezését, nemcsak Komáromban. Továbbra is azt gondoljuk, hogy az asztalnál csak azt szokás vendégül látni, akit az ember megbecsül. Szerintünk az „új keletű csenevész demokráciákra nézve növekvő veszélyt” (idézet a cikkből) elsősorban az a globalizációt a világra erőltető, magát neoliberálisként meghatározó, mindenkit gátlástalanul kihasználó, métely jelenti, ami igyekszik kisajátítani mindent beleértve a művészeteket is, amely eszmerendszernek jórészt a mai gazdasági- erkölcsi válságot is köszönhetjük… és aminek valami/valaki más az Istene.
Litomericzky Nándor építész, Csémy Olivér építész, Eva Dénesová művészettörténész, akik részt vettek Szent István komáromi szobrának a létrehozásában. |