Az alapítók két évtized óta konok hittel őrzik az örökséget, folyamatosan tervezték és szervezték a felvidéki magyar közösség nevelési és oktatási intézményeinek a jövőjét.
A csehszlovákiai „bársonyos forradalmat” követően néha nyugodtabb politikai légkörben, máskor ellenséges közegben kellett a felvidéki magyar közösségnek, köztük a pedagógustársadalomnak tenni a dolgát. Az alternatív oktatási koncepció elutasításától a kétnyelvű bizonyítványok kiadásáért folytatott harcokon át vezet az út, rajta a harc a történelmi és a földrajzi magyar megnevezésekért, a tiltakozások az iskolai nyelvhasználati korlátozások ellen, a diákok szlovák nyelvismeretének elmarasztalása miatt, mely talán egyszer a hatalom belátásából adódóan kedvezőbb irányba fordul.
Mindeközben a Pedagógusszövetség civil szerveződésként kivette részét a szlovákiai közoktatási rendszer átalakításából. Kezdeményezte a törvényi változások megszületését, az oktatásügyi hatáskörök átruházását az államról az önkormányzatokra, a normatív támogatás létrejöttét. A magyarországi egyetemek szlovákiai kihelyezett részlegei létrehozásának kezdeményezésével segítette a Selye János Egyetem megszületését. Létrehozta a Pázmány Péter Alapítványt és a Comenius Pedagógiai Intézetet, az intézményvezetők és az óvodapedagógusok országos társulásait.
A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége igyekszik betölteni azt az űrt, mely a kisebbségi szakmai háttérintézmény-rendszer hiányából adódik Szlovákiában. A szövetség szakmai építkezését mutatják a szlovákiai magyar pedagógusok rozsnyói országos találkozója, a nyári egyetemek, a pedagógus-továbbképzések, a kiadványok, a beiratkozási, a tehetséggondozó, a szórvány és egyéb programok, a magyar diákok számára szervezett anyanyelvi tanulmányi versenyek és táborok. Az országos tanévnyitók évről évre megerősítést adnak abban, hogy a felvidéki magyar közösség számára nem közömbös anyanyelvi iskoláinak sorsa. A szövetség továbbra sem feledkezhet meg a hagyományos értékekről, a nemzeti kulturális sajátosságok továbbéltetéséről, a tisztességes emberi magatartás kialakításáról.
A Pedagógusszövetség igyekszik a felvidéki magyar iskolákban olyan szellemiséget kialakítani, mely segíti az iskolák diákjait a bennük rejlő értékek kibontakozásában, egyaránt éreztetve velük a gyökér megtartó erejét és a szárnyalás szabadságát, hogy az alma materek a kisebbségi közösségek otthonai és a tudás bástyái legyenek. |