| Rákócziról - Erdélyben |
Ápr. 8-án adományozandó Rákóczi-díjunk előtt - egy levél Marosvásárhelyről  Ünnepi beszéd a Rákóczi Ferenc-díjhoz1707. április 5-én Marosvásárhelyen, a dinnyeföldön, a mai mezőgazdasági iskola épületei helyén, a Nepumoki Szent János szobrával díszített téren II. Rákóczi Ferencet, tábori körülmények közt, egy emelvényen beiktatták Erdély fejedelmévé, fejedelmi esküjét udvari főpapja, Zichy Pál előtt tette le. A beiktatást követően a főtérre vonuló fejedelem a mai Keresztelő Szent János plébániatemplom udvarán álló jezsuita fatemplomban hálaadó Te Deumon vett részt, s fogadta a rendek és egyházak köszöntését. Utána országgyűlést tartott a Vártemplomban. Azóta eltelt 300 esztendő. Itt, II. Rákóczi Ferenc mellszobra előtt fejet hajtunk a nagy fejedelem előtt. A fejedelem előtt, akiről hallgatni kellett az osztrák uralom évei alatt, a fejedelem előtt, akinek szabadságharca ihlette az 1848-as forradalmárokat, akinek indulója a forradalom himnusza lett, a fejedelem előtt, akit a költészet ereje feltámasztott, s a századforduló milleniumi nemzeti romantikájának megfelelően a nemzeti illúzió szolgálatába állított, a fejedelem előtt, akiről Marosvásárhely polgárai a „kövecses utcát” Rákóczi utcának, az előttünk levő lépcsőt Rákóczi lépcsőnek, a Maroson átívelő, 1911-ben átadott vashidat Rákóczi hídnak nevezték el, akiről szobrot formáztak. A fejedelem előtt, akinek személye nemzetformáló mítosszá nőtte ki magát, a fejedelem előtt, akivel szemben nem lehet közömbösnek lenni. Mert Rákóczi alakja nem pusztán a történelmi hősé, az államférfié, az íróé, hanem mert Rákóczi alakja a nemzeti önazonosságunk egyik meghatározó jelképe. Nincs nemzet, nincs közösség ünnepek nélkül. Nincs ünnep, emlékezés nélkül. S nincs emlékezés, ha nincsenek fontos személyek, események, amelyekre emlékezhetünk. II. Rákóczi Ferenc személyében egy olyan fejedelmet ünnepelhetünk, aki következetesen tudta, hogy hogyan szolgálhatja nemzete, országa boldogulását. Egy olyan fejedelmet, amely a rendiség korszakában zászlai alatt egyesíteni tudott nemest és nemtelent, magyart és nem magyart, katolikust és protestánst, egyházit és világit. Egy olyan fejedelmet ünnepelhetünk, aki Erdélyben úgy tudta saját elképzeléseit és reformjait érvényesíteni a beiktatását követő országgyűlésen, hogy közben nagy tapintattal kezelte a rendi kötöttségeket is. Egy olyan fejedelmet ünnepelünk, aki kuruc-vezérként nem egyszerűen „kuruckodott”, nem lázadozott, hanem komoly és felelős politikusként figyelte az európai politikai változásokat, aki felismerte és felhasználta a média, az írott sajtó hatalmát, lobbyzott nemzete érdekébe, kereste a jogi lehetőségeket, hogy az országot felszabadíthassa az „uralkodó és kegyetlenkedő birodalom” rabsága alól. Az ősi magyar álom, amely már Mohács tragédiája után megfogalmazódott, az egységes független magyar államiság visszaállítása volt. Miközben a három részre szakadt Szent István-i állam egy része török kézen, egy része Habsburg fennhatóság alatt volt, másfél évszázadig a független államiságot az Erdélyi fejedelemség őrizte. Fráter György kétkulacsos politikája, Bocskay István végrendelete és II. Rákóczi Ferenc konföderációs terve mind-mind azt emelte ki, hogy mindaddig, amíg a magyar korona nem a magyaroknál, hanem egy más nemzetnél van, szükséges egy magyar fejedelem fenntartása Erdélyben. Az erdélyi fejedelemség II. Rákóczi Ferenc politikájában nagyon fontos helyet kapott. A spanyol örökösödési háború körülményei között, az európai békerendszer előkészítésében nagy jelentősége volt annak, hogy az európai nagyhatalmak által is elismert, történelmi múlttal rendelkező erdélyi fejedelemség vezetőjeként nemzetközi garanciákért szállhatott síkra a fejedelmi diplomácia. Európa uralkodói a királyi Magyarország törvényes uralkodóinak a Habsburgokat tekintették. Rákóczi magyar fejedelemként csak lázadó lehetett volna. Erdély fejedelmi államfői státusát azonban elismerte a francia király és méltányolták az angol és holland békeközvetítők. Erdély fejedelmeként síkra szállhatott Erdély függetlenségéért, s a független Erdély fejedelmeként konföderációban jogosan kapcsolhatta volna Erdélyhez Magyarországot. A magyar állam szabadságának és függetlenségének kulcsa volt Erdély. Ezért, miután 1704-ben sor került a gyulafehérvári országgyűlésen erdélyi fejedelemmé való megválasztására, sürgetővé vált a tényleges beiktatása is. Főleg az 1705-ös a zsibói vereség után, amikor is az osztrák katonai megszállás nyomására Erdély rendjei kénytelenek voltak 1705 decemberében eltörölni Rákóczi fejedelemségét. Ennek ellensúlyozására 1706 márciusában a fejedelemség Husztra menekült képviselőivel ugyan kimondták a Habsburgoktól független Erdély csatlakozását a magyarországi konföderációhoz, de csak Erdély katonai visszaszerzése után készíthette elő Rákóczi fejedelmi beiktatását, amelyre itt most, Marosvásárhelyen közösen emlékezünk. Generációk történészeinek sikerült kiemelniük Rákóczi államát a feledésből, sikerült kihámozni az aktuális politikai sémák lepléből és diskurzusaiból, sikerült továbblépniük a kuruc-labanc külsőséges romantikán, sikerült az elfogultságokon túl megkeresni Rákóczi és államának igazi arcát. S ezek a kutatások azt mutatják, hogy Rákóczi országot kezdett építeni, államépítésében korszerűnek, korát megelőzőnek bizonyult. A történelmi tények azt mutatják, hogy a rendiség felszámolódása és a polgári társadalom kiépülése a későbbiekben egybeesett a nemzeti eszme erőteljes érvényesülésével, a nemzetállamok más etnikumokat kizáró törekvéseivel. Rákóczi tiszta maradt ettől a kísértéstől. Nemzetiségi politikája befogadó volt. Úgy tudott egyesíteni és összefogni, hogy mindenkinek adott valamit, aki zászlaja alá állt. Amikor az ország polgári és katonai elitképzését szolgáló Nemes Ifjak Társaságát megalapítja, abban megtaláljuk a magyart, a németet, a szlovákot és a románt egyaránt. A Rákóczi szabadságharc emlékét ezért is nem csak a magyar költészet és zene őrizte meg, hanem őrzi a rutén, szlovák, román népköltészet is. Rákóczi államépítésében felvilágosult uralkodónak bizonyult. Úgy tudta megtervezni államát, hogy figyelembe vette nem csak az országban lakók, hanem a szomszédos országok érdekét is. Alapelve volt, hogy az országban a béke csak úgy biztosítható, ha azzal a szomszéd ország is egyetért. Közép-Európa stabilitásának ezt a receptjét talán többször kellett volna idézni. Végül nem lényegtelen kiemelni, hogy amikor a hazáért – pro patria – és a szabadságért – pro libertate – küzd, küzdelmeibe a mélyen vallásos ember bizalmával Istenre hagyatkozik. Cum Deo pro Patria et Libertate. Rákóczi történelemformáló személyiségéhez mély vallásossága is hozzátartozik. Imáiban Krisztushoz, győzhetetlen kőszálához, védelmezőjéhez és kővárához fordul segítségért. Hiszen nem kis felelősséget vállalt magára. A szabadságharcban történt szerepvállalását kiválasztottságának tulajdonította. Vallomásaiban ő maga írja: „egyedül az én személyem volt az, mely családom és őseim tekintélyénél fogva az azonosan gondolkodók szándékait egyesíteni tudta.” Ezért felvállalt szerepét a tudatos és vallásos ember felelősségével hordozta. Hordozta azzal a felelősséggel, amellyel kiérdemelte az utókor tiszteletét, kiérdemelte a magyar és európai történelemben jól megérdemelt helyét, kiérdemelte kortársai és minden magyar szeretetét. A levelet Székely Emese küldte Marosvásárhelyről |
| Ön a(z) 148714. látogatónk! | SZERKESZTŐ: DR: GUBCSI LAJOS |
| ©2005 WWW.AMM-GUBCSI.HU. Minden jog fenntartva! | |