FELHÍVÁS
Ugyanaz a nap. Nem fedeztük fel, nem tettük egymás mellé. Pedig drámai szimbólum az egybeesés.
Rákóczi és Széchenyi
Valahogy soha nem találkozik az emlékezetünkben
Április 8.
Az egyik Rodostóban, 1735-ben április 8-án halt meg.
A másik Döblingben, 1860. április 8-án halt meg drámai módon.
Idegen földön mind a ketten.
Az egyik a legnagyobb szabadságharcosunk.
A másik „a legnagyobb magyar”.
II. Rákóczi Ferenc száműzetésben halt meg, távol a hazától, megfosztva mindenétől, az ősellenség földjén, Törökországban.
Széchenyi István a hétköznapi létből száműzve halt meg, megfosztva álmától, s nemzet boldogulásától, az akkor ellenség földjén, Ausztriában.
Idegen földön a legnagyobb magyar szívek.
2010. április 8.
A Magyar Művészetért Díj Kuratóriuma felhív mindenkit, közösséget, intézményt, magánember, hogy a szívében és a lehetőségeivel tegyen meg mindent azért, hogy ez a nap, 2010. április 8. a nemzeti emlékezet szép, kegyelettel teli napja legyen.
Ennek emlékére adományozzuk most
- a Széchenyi István-emlékdíjat a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében: 185 éve, 1825-ben ajánlotta fel a fiatal gróf egy éves teljes jövedelmét a magyar tudós társaság megalakítására. Halálának 160. évfordulóján egész lényére emlékezünk a díjjal.
- a Rákóczi Ferenc-díjat Sárospatakon a Rákóczi-várban és születésének helyén, a Felvidéken a borsi kastélyban 2010. április 8-án, a fejedelem halálának 275. évfordulóján.
Őrizzük a szívünkben őket. A hazájukért haltak meg ők, a legnagyobbak.
Zavart viszonyokban a fény.
Gubcsi Lajos, A Magyar Művészetért Díj Kuratóriumának elnöke, 2010 március |