| Április 8. - Rákóczi, Széchenyi emlékére haláluk közös napján |
 FELHÍVÁSUgyanaz a nap. Nem fedeztük fel, nem tettük egymás mellé. Pedig drámai szimbólum az egybeesés. Rákóczi és Széchenyi Valahogy soha nem találkozik az emlékezetünkben Április 8. Az egyik Rodostóban, 1735-ben április 8-án halt meg. A másik Döblingben, 1860. április 8-án halt meg drámai módon. Idegen földön mind a ketten. Az egyik a legnagyobb szabadságharcosunk. A másik „a legnagyobb magyar”. II. Rákóczi Ferenc száműzetésben halt meg, távol a hazától, megfosztva mindenétől, az ősellenség földjén, Törökországban. Széchenyi István a hétköznapi létből száműzve halt meg, megfosztva álmától, s nemzet boldogulásától, az akkor ellenség földjén, Ausztriában. Idegen földön a legnagyobb magyar szívek. 2010. április 8. A Magyar Művészetért Díj Kuratóriuma felhív mindenkit, közösséget, intézményt, magánember, hogy a szívében és a lehetőségeivel tegyen meg mindent azért, hogy ez a nap, 2010. április 8. a nemzeti emlékezet szép, kegyelettel teli napja legyen. Ennek emlékére adományozzuk - a Széchenyi István-emlékdíjat a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében: 185 éve, 1825-ben ajánlotta fel a fiatal gróf egy éves teljes jövedelmét a magyar tudós társaság megalakítására. Halálának 160. évfordulóján egész lényére emlékezünk a díjjal. - a Rákóczi Ferenc-díjat Sárospatakon a Rákóczi-várban és születésének helyén, a Felvidéken a borsi kastélyban 2010. április 8-án, a fejedelem halálának 275. évfordulóján. Őrizzük a szívünkben őket. A hazájukért haltak meg ők, a legnagyobbak. Zavart viszonyokban a fény. Gubcsi Lajos, A Magyar Művészetért Díj Kuratóriumának elnöke, 2010 március Gubcsi Lajos Ismét Vereckénél Az első pillanat (1703. június 16.) Rákóczi emlékére Fejetlen országban akasztva, szegényen Véres test Ungvárnál az erdő szegélyén A templom tornyában német vas hirdeti Halállal pusztulsz el kuruc, mint Thököly Száz, talán kétszáz rongy, benne az embere Köhögős hajnalban menekvők serege Térdre rogyva állnak a földön futottak A rikoltó hajrából szégyenben maradtak Nagyságos kis Ferkó? Úgyse jő, úgyse jő! - S kétszáz rongy könnyében szétnyílik az erdő Térdre hull a népe, homloka földbe ér Jöjjön vagy forduljon, nem tudja a vezér Ruszin ajkán sikoly, szava szemében él Koszos vér, kötés egy bujdosó sebhelyén Munkács fia szótlan, Esze Tamás rázza Előre nagyuram! A Tiszántúl várja! Vesztőhely? Vezérlő csillag, vagy vak végzet? Vereckénél nem kard, csak kasza, kapa éled Ám most anyja nyelvén éled az imádság Látjátok Ilona naccságunk vonását? Gyöngén kezd a hajnal, méricskélget a nap Kire vessen új fényt, felkelő sugarat Lassan egybeolvad rongyos s árva vezér Menekvő élet a reménnyel összeér Felszegve bús fejét az új pirkadásra, Néz a nép hitében bátor kis urára Ingek alatt kések, szekercék villannak S Vereckén, mint Árpád, indulunk Munkácsnak Gubcsi Lajos Az utolsó pillanat Széchenyi emlékére A legnagyobb magyar megbolydult elmével bolyong. A hon sorsát tisztábban csak az Isten, vagy ő se látta „ - A forradalom, mert lámpavasra akasztott, bolond Vérpadig verte a nemzetet az akasztott véres árnya!” Őrültek közé zárva Döblingben, bénultan a szégyenpadon A sárba taposott nemzet sorsán bomolva baljós végzetig. A sötétből ő hozta Kikelet-világosra az országát egykoron Míg ő zárkába szökött, vérzápor zúdult, meg sem állt Aradig Sorsa a nemzet sorsa. Él, hal is, ha kell. Alku csak a halálban. „ - Az alkotás szelleme hatalmasb, mint bármely dicsekvő szív Sugarat rajzolj az égre, szivárványt, de riadj a lesújtó villámban Sors, hogy’ szeghettem esküm’, ha a harc a királyom ellen hív? Téboly, hol az ősök kardja s a hűségeskü egymás ellenére ront Hazám fölé Glóriát kértem: vér nem ömölhet testvértől testvérből Dolgos szorgalom, hű hit holtig, az ész diadala, és szeresd a hont! De csavard ki a fegyvert Uram, ha szeretsz, a halált osztók kezéből Széchenyi vagyok, labanc is, de kuruc, rebellis és a király híve Lerogyva hazám tetemén, jajgatást hallok s rémült kiáltásokat Ketrecben magam is - egykoron a nemzet újért kiáltó Főnix-lelke - Riadtan látom a haladás halálát, Uram, a rám mért csapásodat Megbolydult ország, háborgó szív, kettétört hit: ez magyar népem? Élni vagy meghalni? - élni koncokért, s halni holtsápadt jövőért? Hazám, hazám, te mindenem… a Kárpátok között egy hideg verem Hazám, annyit sem értesz meg belőlem, amihez most e fegyver ért…” Remegő kezében a gyilok, ravaszán rajtra kész az ördög keze - Élni kiért lenne érdemes, gróf úr?! – az Ön eszméje halott! Fejében golyóval a földre hull bátor reformok magyar istene Idegenben, hol honáért született, halottkém néz le rá ugyanott |
| Ön a(z) 148407. látogatónk! | SZERKESZTŐ: DR: GUBCSI LAJOS |
| ©2005 WWW.AMM-GUBCSI.HU. Minden jog fenntartva! | |