Megrendelés, aukciós ajánlat, licitár a gubcsidr@iif.hu címen A Magyar Művészetért Kuratóriuma – a 2010. április 9-én megalakult, és bejegyzését előkészítő új egyesület, a Magyar Művészek Köre erkölcsi támogatásával – adománnyal kívánja támogatni a magyarországi árvíz károsultjait.
2005-2006-ban a székelyföldi árvízben bajba jutottaknak segítettünk, összesen 12 település 100 családjának.
Most az árvíz Trianonnal esik egybe. Mindkettő azt fogja bizonyítani, hogy a magyar nép összefog a bajban, legyűri a legnagyobb nehézségeket is.
Ezt szeretnénk elősegíteni. Nem kérni, hanem szokásaink szerint egyben adni is.
Gyors aukciót hirdetünk, s akár a felkínált alkotások megvásárlásával, akár a nélkül, adományként nyújtott támogatással fogadjuk, gyűjtjük, és optimális adomány formájában, a konkrét összeg ismeretében és a rászorultak konkrét helyzetéhez igazodva, nyilvános beszámolóval kísérve továbbítjuk a károsultaknak a befolyt összeget.
Aki az árverésen szeretne részt venni, azoknak felkínáljuk licitre az alábbiakat, megjelölve a kiinduló árat, mely alatt nem, fölötte örömmel adjuk át:
- 10 nagy méretű Makovecz Imre grafika, mely az MM Élőtárlatának tulajdonában van, egyenként 40.000.- Ft
- Üzenet Erdélyből című díszalbum 100 példánya, ára kötetenként 10.000.-
- Egy kun Budán és Pesten című könyv 300 példánya, kötetenként 3.000.-
- Schéner Mihály két virágcsendélete, olajfestmény, mely az Élőtárlat tulajdona, egyenként 300.000.- Ft áron
A műveket ezen kereteken belül azonnal küldjük, ha névvel és postai címmel befut a megrendelés, amely tartalmazza a felkínált árat – feltéve, hogy az ár versenyképes.
Szállítás után kérjük az árat – vagy a vásárlás nélküli adományt magát – az erre a célra szolgáló számlaszámunkra küldeni, „Árvíz” megjelöléssel, és a küldő olvasható nevével, címével:
58500551-12010099, A Magyar Művészetért
Gubcsi Lajos, Budapest, 2010. június 3-4.
Szeretnénk sokat segíteni. |