A kiállító művészek között

Aknay János

Búza Barna                

Györfi Sándor            

Herendi Porcelánmanufaktúra:

Kokas Ignác

Kő Pál                       

Kubinyi Anna            

Makovecz Imre

Melocco Miklós

Péreli Zsuzsa

Schéner Mihály

Schrammel Imre

és művésztársaik alkotásaiból

(a mellékletben Melocco Miklós Krisztus-szobra)

Vándorúton - A Magyar Művészetért Élőtárlatának anyaga

Szobrászat:

Borbás Tibor:                Bartók Béla

Búza Barna:                  Tavaszi ölelés

Győrfi Sándor:              A játszma vége

                                   Főnix – Bubik István-díj

Herendi Porcelánmanufaktúra:

                         A Magyar Művészetért Díj

                         Árpád fejedelem-díj,

                         Mátyás király-díj,

                         Négy évszak

                         Sárkányváza

Kő Pál:                         Számszeríj – Mohács, sírjel

Melocco Miklós           Krisztus

Festészet:

Aknay János                  Kapcsolat - Hírnök

Czeizek György            Az első lelőtt repülőgép

Földi Péter                    Panelfecskék

Gubcsi Attila                 Gördülő kő – Czeizek György emlékére

       Az öreg sörös

       Napfényben

Kocsis Imre                   Mátyás király címerének meggyalázása

Kokas Ignác                   Váli táj I.

                                     Váli táj II.

Kovács Zsolt                 Napimádók

Lóránt János Demeter    Visszatérés

Makovecz Imre:            Rajzok

                                   SzigetvárI színház

                                   A fábólfaragott királyfi - díszlet

Schéner Mihály             Eljövel István király

                                                     Velencei karnevál

      Pipacsos rét

Sváby Lajos:                 Vigasztalás

Szkok Iván                          Tájrészlet

Vinczeffy László         Kozmosz

Iparművészet:

Kubinyi Anna:              Tömegsír

Péreli Zsuzsa:               Multiplex Madonna

Schrammel Imre:          Kerámiák

Könyvművészet:

Gubcsi Lajos:               A Magyar Művészetért Bibliofil sorozata – Ex Libris Díj

Szántó Tibor                 Biblia

Népművészet:

Páll Antal:                    Korondi alkotások

Páll Róza:                    Korondi alkotások

Zsitva Miklós              Szent György harca a sárkánnyal

Eredeti kézirat-könyvek:

Búza Barna

Gubcsi Lajos

Gyurkovics Tibor

Jókai Anna

Makovecz Imre

Nagy Gáspár

Schéner Mihály

Szakonyi Károly

Tőzsér Árpád

Az Élőtárlatnak külön, állandó helyen kiállított része a Magyar Művészetért Szoborkertjének szoborgyűjteménye, többek között Melocco Miklós, Kő Pál, Györfi Sándor, Schrammel Imre műveivel, Attila király, Szent István, Rákóczi Ferenc, Zrínyi Ilona, Mária, Krisztus, a kun kapitányok szobraival, és az Árpád és fiai emlékmű, a pozsonyi csata és Árpád és fiai halálának 1100. évfordulójára.

IMRE ÁLMA

A nemzetjelkép

Kiállítás Makovecz Imre égtől a földig megrajzolt hitéről

„Elment az utolsó igaz nagy magyar – most aztán lehet igyekezni, hogy ki léphet a helyére”! – ezzel a címmel búcsúzott a Mestertől a kuratórium A Magyar Művészetért Díj közössége nevében., melyhez 1987-től alapítóként ő is tartozott, s melytől 1995-ben Életmű-díjat kapott.

Ha ilyent mondunk valakiről, az azt jelenti, hogy ő éltető erőnk. Ahogyan ugyancsak mi neveztük el őt: nemzetjelkép.

Minden nagy kornak megvannak a nemzetjelképei. Árpád, Szent István és László, Mátyás király, Rákóczi Ferenc, Kossuth-Széchenyi-Petőfi, a 19. század végtelenül gazdag, mert a nemzet szellemi és politikai vezetése elkezdte saját népének anyanyelvén kifejezni magát sok évszázados elnyomás és megalázás után. Nem egyszerűen magát fejezte ki, hanem a nép vágyát a szabadságra, a megszabadulásra a gonosztól. Petőfinél még elválik a szabadság és a szerelem, a nemzet azonban éppen az ő hatására is szerelmes lett a szabadságába.

A 20. század mostoha a nemzet jelképeiben. De a legnagyobbakat útjára indította a múlt századforduló, köztük is Bartókot és Kodályt, majd Illyés Gyulát, mint új jelképeket Petőfi szellemében: ma is a nép a nemzet!

A 20. század második felében felfelé erősödő, izmosodó ívben látjuk Nagy László, Borsos Miklós, Kondor Béla, Latinovits Zoltán, Sinkovits Imre, Sütő András törékeny alkatát S egy különös úton eljutottunk egy tölgyfa törzséhez és koronájához, az égbe nyúló jurtához, a kupolák felülről világító szentélyéhez: Makovecz Imréhez. Népből származó tölgy-alkata, eltántoríthatatlan hűsége az őt nemző szülők, a szülő nemzet iránt, hihetetlen erővel feltörő és a világot bámulatba ejtő művészete, szellemi bátorsága minden helyzetben, szeretete magyarsága iránt, és megvetése az árulók iránt, kritikája az idegen szívű eszmék és jellemek iránt – ott van minden írásában, szavában, rajzában, megépített alkotásában.

Amikor 2003-ban a „Rajzok” című monumentális grafikai albumában összefoglalta álmait, akkor egy olyan világot tárt elénk, amelyben ő maga minden pillanatban benne élt, de amelyet mi nem láttunk így soha. Rajzainak egy része dedikálva A Magyar Művészetért Élőtárlatában kapott helyet. Temetése napján elhatároztuk: a jövőben „Imre álma” című vándorkiállítással emlékezünk a szellem általa képviselt erejére, rá, akit e sorok írója „atyai barátjának tekint”.

Makovecz Imre szelleme már örökké itt maradt, s a szellem tulajdonsága, hogy nem semmisíthető meg. A neki szentelt kiállítással megmutatjuk e szellemet a Kárpát-medence, egyszer talán az egész világ magyarságának. Eljutunk vele is oda is, mint más kiállításainkkal - a Vándorútonnal és az Élőtárlattal -, ahova csak a madár jár. A világ végére is, ami nekem jelképesen Háromkút a Gyimesek mentén, Bugac, a pusztám, és Homoródkarácsonyfalva 800 éves unitárius temploma az akkor megfestett Szent László freskókkal,. A nagy király örömmel szereti majd vele egy térben a tér mesterét látni ott is, s Imre álmában a magyar szentek mindig vele lesznek.

Budapest, 2011. Advent, Gubcsi Lajos

Balázs Péter színházi igazgató ünnepi beszéde a szolnoki bemutatón

Árpádhalomtól Zetelakáig. Sok éves előkészület után, a magyar művészek bámulatos összefogásának eredményeként, szeptember 27-én 12:45.-kor a Corvinus Egyetem aulájában nyílt meg, s egyben indult útjára a VÁNDORÚTON,  A MAGYAR MŰVÉSZETÉRT ÉLŐTÁRLATA, mely a tervek szerint (időben korlátlanul, sok éven keresztül) a Kárpát-medence egészében, talán majd azon túl is látható lesz.

Jelszavuk szerint: Oda is eljutnak, ahová a madár se jár! Oda, ahová nem tud, nem akar eljutni egy nagy, jelentős kiállítás! Ezen esetben, a Corvinuson történt ünnepi bemutatkozás után, már indult is azonnal a Felvidékre, Királyfiakarcsára, onnan a ferencesek volt csodás templomába, Révkomáromba.

A tavaszt Erdélyben, Marosvásárhelyen, majd a Székelyföldön, Kalotaszegen köszönti, de előtte Szentendre, Szolnok, Székesfehérvár, Szentes, a magyar honvédség bázisai lesznek a megtisztelő állomásai. Az anyag páratlan a tekintetében is, hogy integrálja a „MAGYAR MŰVÉSZETÉRT” díjjal kitüntetett festők, iparművészek, fotó- és képzőművészek, építészek, szobrászok műveit, ezredfordulós névjegyeit, és, hogy tényleg el fog jutni oda is, ahol még nem nagyon járhattak eddigelé mások. Homoródkarácsonyfalvától Gyimesbükkig.

És a kíváncsi közönség többek között Aknay János, Búza Barna, Györfi Sándor, a Herendi Porcelánmanufaktúra, Kokas Ignác, Kő Pál, Kubinyi Anna, Makovecz Imre, Melocco Miklós, Péreli Zsuzsa, Schéner Mihály, Schrammel Imre és művésztársaik alkotásait tekinthetik meg.

„A parázs most is ott lapul a fiatalok lelkében, csak le kell róluk fújni a hamut.” E szívemhez közelálló gondolatot Erdélyi Zsuzsanna néprajzkutató asszonytól hallottam, és azóta is nagy szeretettel melengetem a lelkem mélyén.

Nekünk, művészeknek ez a dolgunk, a tűz ismerete, tudása, vigyázása! S mikor eljön a pillanat, mindannyiunk számára más-más időpontban jelentkezik.

Az itt kiállító művészek, alkotók már sokszor bizonyították, hogy helyén van a szívük. Nemcsak a rajz-, és íróasztalnál, de a közösség, a nemzet életének megszámlálhatatlanul számos pillanatában tettek áldozatos hitükről tanúbizonyságot. Keveset beszéltek, ellenben sokat és bátran cselekedtek.

Ezek a művészek generációknak adtak, és adnak (mutatnak) példát, jelölték-jelölik ki számukra az irányt. És az sem véletlen, hogy most Önök itt ezen a helyen, a szolnoki repülőbázis közelében (ahonnan a magasságba, a szó szoros, és átvitt értelmében) a Mennyekbe emelkednek, még a szürke hétköznapokon is. Ezen a helyen az ő alkotásaikban gyönyörködhetünk!

És még valami, ami számomra mindennél beszédesebb! Alkotóik pénzzé is tehették volna művüket! Múzeumok falán is lóghatnának háborítatlanul. Befolyásos magángyűjtők szalonjaiban élvezhetnék az értő, vagy kevésbé értő figyelmet.

Mégsem ezt tették. Ezeket a műveket ők felajánlották. És ezek a művek elindultak útjukra, a magyar művészet élőtárlataként, Árpádhalomtól Zetelakáig, hogy hírt vigyenek, hogy fényt sugározzanak, hogy hitet, s reményt adjanak. „Evangélisták” Ők, olyan emberek, akiknek igazán szükségük van a szépségre, az örök értékek adta biztonságérzetre, a jövőbe vetett hitre.

S akkor nem hiányzik a téma, mert MINDEN témává válik.

Ezek a művészek, íme most, lefújták a hamut!

2011. 01 25.