Vándorúton – A Magyar Művészetért Élőtárlata
Árpádhalomtól Zetelakáig
A Magyar Művészetért Díjas festők, szobrászok, fotó-,
ipar- és könyvművészek kiállítása a Kárpát-medencében.
A kiállító művészek között
Aknay János
Búza Barna
Györfi Sándor
Herendi Porcelánmanufaktúra:
Kokas Ignác
Kő
Pál
Kubinyi Anna
Makovecz Imre
Melocco Miklós
Péreli Zsuzsa
Schéner Mihály
Schrammel Imre
és művésztársaik alkotásaiból
(a mellékletben Melocco Miklós Krisztus-szobra)
Vándorúton - A Magyar Művészetért Élőtárlatának anyaga
Szobrászat:
Borbás
Tibor: Bartók Béla
Búza Barna:
Tavaszi ölelés
Győrfi
Sándor: A játszma vége
Főnix –
Bubik István-díj
Herendi
Porcelánmanufaktúra:
A Magyar Művészetért
Díj
Árpád fejedelem-díj,
Mátyás király-díj,
Négy évszak
Sárkányváza
Kő
Pál: Számszeríj –
Mohács, sírjel
Melocco
Miklós Krisztus
Festészet:
Aknay
János Kapcsolat - Hírnök
Czeizek
György Az első lelőtt
repülőgép
Földi Péter Panelfecskék
Gubcsi
Attila Gördülő kő – Czeizek György
emlékére
Az
öreg sörös
Napfényben
Kocsis Imre
Mátyás király címerének meggyalázása
Kokas
Ignác Váli táj I.
Váli táj
II.
Kovács Zsolt Napimádók
Lóránt János Demeter Visszatérés
Makovecz
Imre: Rajzok
SzigetvárI színház
A fábólfaragott királyfi - díszlet
Schéner
Mihály Eljövel István király
Velencei karnevál
Pipacsos
rét
Sváby Lajos:
Vigasztalás
Szkok Iván Tájrészlet
Vinczeffy
László Kozmosz
Iparművészet:
Kubinyi Anna:
Tömegsír
Péreli
Zsuzsa: Multiplex Madonna
Schrammel
Imre: Kerámiák
Könyvművészet:
Gubcsi
Lajos: A Magyar Művészetért Bibliofil
sorozata – Ex Libris Díj
Szántó
Tibor Biblia
Népművészet:
Páll
Antal: Korondi
alkotások
Páll
Róza: Korondi
alkotások
Zsitva
Miklós Szent György harca a
sárkánnyal
Eredeti kézirat-könyvek:
Búza Barna
Gubcsi Lajos
Gyurkovics Tibor
Jókai Anna
Makovecz Imre
Nagy Gáspár
Schéner Mihály
Szakonyi Károly
Tőzsér Árpád
Az Élőtárlatnak külön, állandó helyen
kiállított része a Magyar Művészetért
Szoborkertjének szoborgyűjteménye, többek között Melocco Miklós, Kő Pál, Györfi
Sándor, Schrammel Imre műveivel, Attila király, Szent István, Rákóczi Ferenc,
Zrínyi Ilona, Mária, Krisztus, a kun kapitányok szobraival, és az Árpád és fiai
emlékmű, a pozsonyi csata és Árpád és fiai halálának 1100. évfordulójára.
IMRE ÁLMA
A nemzetjelkép
Kiállítás Makovecz Imre égtől a földig
megrajzolt hitéről
„Elment az utolsó igaz nagy magyar – most aztán lehet igyekezni, hogy
ki léphet a helyére”! – ezzel a címmel búcsúzott a Mestertől a kuratórium A
Magyar Művészetért Díj közössége nevében., melyhez 1987-től alapítóként ő is
tartozott, s melytől 1995-ben Életmű-díjat kapott.
Ha ilyent mondunk valakiről, az
azt jelenti, hogy ő éltető erőnk. Ahogyan ugyancsak mi neveztük el őt:
nemzetjelkép.
Minden nagy kornak megvannak a
nemzetjelképei. Árpád, Szent István és László, Mátyás király, Rákóczi Ferenc,
Kossuth-Széchenyi-Petőfi, a 19. század végtelenül gazdag, mert a nemzet
szellemi és politikai vezetése elkezdte saját népének anyanyelvén kifejezni magát sok évszázados elnyomás és megalázás
után. Nem egyszerűen magát fejezte ki, hanem a nép vágyát a szabadságra, a
megszabadulásra a gonosztól. Petőfinél még elválik a szabadság és a szerelem, a
nemzet azonban éppen az ő hatására is szerelmes lett a szabadságába.
A 20. század mostoha a nemzet
jelképeiben. De a legnagyobbakat útjára indította a múlt századforduló, köztük
is Bartókot és Kodályt, majd Illyés Gyulát, mint új jelképeket Petőfi
szellemében: ma is a nép a nemzet!
A 20. század második felében
felfelé erősödő, izmosodó ívben látjuk Nagy László, Borsos Miklós, Kondor Béla,
Latinovits Zoltán, Sinkovits Imre, Sütő András törékeny alkatát S egy különös
úton eljutottunk egy tölgyfa törzséhez és koronájához, az égbe nyúló jurtához,
a kupolák felülről világító szentélyéhez: Makovecz Imréhez. Népből származó
tölgy-alkata, eltántoríthatatlan hűsége az őt nemző szülők, a szülő nemzet
iránt, hihetetlen erővel feltörő és a világot bámulatba ejtő művészete,
szellemi bátorsága minden helyzetben, szeretete magyarsága iránt, és megvetése
az árulók iránt, kritikája az idegen szívű eszmék és jellemek iránt – ott van
minden írásában, szavában, rajzában, megépített alkotásában.
Amikor 2003-ban a „Rajzok” című monumentális grafikai
albumában összefoglalta álmait, akkor egy olyan világot tárt elénk, amelyben ő
maga minden pillanatban benne élt, de amelyet mi nem láttunk így soha.
Rajzainak egy része dedikálva A Magyar Művészetért Élőtárlatában kapott helyet.
Temetése napján elhatároztuk: a jövőben „Imre álma” című vándorkiállítással
emlékezünk a szellem általa képviselt erejére, rá, akit e sorok írója „atyai
barátjának tekint”.
Makovecz Imre szelleme már örökké
itt maradt, s a szellem tulajdonsága, hogy nem semmisíthető meg. A neki
szentelt kiállítással megmutatjuk e szellemet a Kárpát-medence, egyszer talán az
egész világ magyarságának. Eljutunk vele is oda is, mint más kiállításainkkal -
a Vándorútonnal és az Élőtárlattal -, ahova csak a madár jár. A világ végére
is, ami nekem jelképesen Háromkút a Gyimesek mentén, Bugac, a pusztám, és
Homoródkarácsonyfalva 800 éves unitárius temploma az akkor megfestett Szent
László freskókkal,. A nagy király örömmel szereti majd vele egy térben a tér
mesterét látni ott is, s Imre álmában a magyar szentek mindig vele lesznek.
Budapest, 2011. Advent, Gubcsi Lajos
Balázs Péter színházi igazgató
ünnepi beszéde a szolnoki bemutatón
Árpádhalomtól Zetelakáig. Sok éves előkészület után, a
magyar művészek bámulatos összefogásának eredményeként, szeptember 27-én
12:45.-kor a Corvinus Egyetem aulájában nyílt meg, s egyben indult útjára a
VÁNDORÚTON, A MAGYAR MŰVÉSZETÉRT
ÉLŐTÁRLATA, mely a tervek szerint (időben korlátlanul, sok éven keresztül) a
Kárpát-medence egészében, talán majd azon túl is látható lesz.
Jelszavuk szerint: Oda is eljutnak, ahová a madár se jár!
Oda, ahová nem tud, nem akar eljutni egy nagy, jelentős kiállítás! Ezen
esetben, a Corvinuson történt ünnepi bemutatkozás után, már indult is azonnal a
Felvidékre, Királyfiakarcsára, onnan a ferencesek volt csodás templomába,
Révkomáromba.
A tavaszt Erdélyben, Marosvásárhelyen, majd a Székelyföldön,
Kalotaszegen köszönti, de előtte Szentendre, Szolnok, Székesfehérvár, Szentes,
a magyar honvédség bázisai lesznek a megtisztelő állomásai. Az anyag páratlan a
tekintetében is, hogy integrálja a „MAGYAR MŰVÉSZETÉRT” díjjal kitüntetett
festők, iparművészek, fotó- és képzőművészek, építészek, szobrászok műveit,
ezredfordulós névjegyeit, és, hogy tényleg el fog jutni oda is, ahol még nem
nagyon járhattak eddigelé mások. Homoródkarácsonyfalvától Gyimesbükkig.
És a kíváncsi közönség többek között Aknay János, Búza Barna,
Györfi Sándor, a Herendi Porcelánmanufaktúra, Kokas Ignác, Kő Pál, Kubinyi Anna,
Makovecz Imre, Melocco Miklós, Péreli Zsuzsa, Schéner Mihály, Schrammel Imre és
művésztársaik alkotásait tekinthetik meg.
„A parázs most is ott
lapul a fiatalok lelkében, csak le kell róluk fújni a hamut.” E szívemhez
közelálló gondolatot Erdélyi Zsuzsanna néprajzkutató asszonytól hallottam, és
azóta is nagy szeretettel melengetem a lelkem mélyén.
Nekünk, művészeknek ez a dolgunk, a tűz ismerete, tudása,
vigyázása! S mikor eljön a pillanat, mindannyiunk számára más-más időpontban
jelentkezik.
Az itt kiállító művészek, alkotók már sokszor bizonyították,
hogy helyén van a szívük. Nemcsak a rajz-, és íróasztalnál, de a közösség, a
nemzet életének megszámlálhatatlanul számos pillanatában tettek áldozatos
hitükről tanúbizonyságot. Keveset beszéltek, ellenben sokat és bátran
cselekedtek.
Ezek a művészek generációknak adtak, és adnak (mutatnak)
példát, jelölték-jelölik ki számukra az irányt. És az sem véletlen, hogy most
Önök itt ezen a helyen, a szolnoki repülőbázis közelében (ahonnan a magasságba,
a szó szoros, és átvitt értelmében) a Mennyekbe emelkednek, még a szürke hétköznapokon
is. Ezen a helyen az ő alkotásaikban gyönyörködhetünk!
És még valami, ami számomra mindennél beszédesebb! Alkotóik
pénzzé is tehették volna művüket! Múzeumok falán is lóghatnának háborítatlanul.
Befolyásos magángyűjtők szalonjaiban élvezhetnék az értő, vagy kevésbé értő
figyelmet.
Mégsem ezt tették. Ezeket a műveket ők felajánlották. És
ezek a művek elindultak útjukra, a magyar művészet élőtárlataként,
Árpádhalomtól Zetelakáig, hogy hírt vigyenek, hogy fényt sugározzanak, hogy
hitet, s reményt adjanak. „Evangélisták” Ők, olyan emberek, akiknek igazán
szükségük van a szépségre, az örök értékek adta biztonságérzetre, a jövőbe
vetett hitre.
S akkor nem hiányzik a téma, mert MINDEN témává válik.
Ezek a művészek, íme
most, lefújták a hamut!
2011. 01 25.