A XVIII. Gáláról:
Gubcsi Anikó Interjúja Bessenyei Ferenccel
Csoóri Sándor: A nagy színész \"haldoklása\"
Gubcsi Lajos nyilatkozata
[b]Díjazottak[/b]
Dohnányi Ern?
Marton László
Csoóri Sándor
Püski Sándor
Szórádi Sándor
Nagy Endre
Jankovics Marcell
Király László
Sánta Ferenc
Ferencz István
Szabó Szilárd
Németh Ildikó
Székelyudvarhely - Emlékezés park
T?zsér Árpád
Weöres Sándor
Kovács Gábor

[b]Gubcsi Anikó Interjúja Bessenyei Ferenccel[/b]
[i]Sok díjat kapott már, és sok ünnepségen részt vett. Ez egy újabb ilyen alkalom.
Milyen érzése volt itt, a Magyar M?vészetért-díj átvételekor, visszatekintve az életre
is?[/i]
Valóban sok ünnepségen vettem már rész, s az ünnepségek tiszták szoktak lenni. Ez
is azért volt szép, mert tiszta volt, okos és fenséges. Azért voltunk itt a m?vész
társaimmal, hogy a tiszta emberi értékekre hívjuk föl a figyelmet, s hogy meglássuk,
ki milyen nagyszer? dolgot tett egész élete folyamán. Ez volt gyönyör? ebben a
Magyar M?vészetért díjátadó rendezvényben. S hogy mit jelent a magyar m?vészet?
Azt, hogy van egy magyar nép, akinek az érdekében dolgozunk, gondolkodunk, éltünk
egy életen keresztül. És ez gyönyör?ség volt, így élni. Soha, egyetlen percre se
felejtettem el, hogy én ezért születtem. Ezért éltem.
[i]Volt e díjazottak között olyan, akinek különösen örült?[/i]
Mindenkinek örültem, mert nem lehetett másként a kiválasztás, csak úgy, hogy mi
mind, akik díjat kaptunk, és azok, akik adták, egymáshoz tartozunk. Egyformák
vagyunk; egyforma nívójú, egyforma erkölcs? emberek. És az egész életünk munkája
teremtette meg azt, hogy ez az ünnepség létrejöhetett.
[i]Amikor átvette a díjat, azt mondta, hogy az egész élete gyönyör? volt, hogy
minden pillanata megérte. Mi vár még Önre a jöv?ben?[/i]
Kicsikém, majd nyolcvanöt éves korában megkérdezem ezt önt?l. Ez hosszú, erre
nem lehet egyszer?en válaszolni. Véletlenek várnak már csak. Nem tudjuk meddig tart
az életünk, meddig bírjuk egészséggel. Én még próbálom húzni egy darabig. Majd a
temetésemre jöjjön el, ha nem esik az es?.
[i]Valóban hosszú, szép életet mondhat magáénak. Biztos volt olyan kiemelked?
eseménye, pillanata, amire mindig szívesen visszaemlékszik...[/i]
Kedvesem, az egész életemre emlékszem éjjel-nappal. Emlékszem folyvást, mert nem
gondoltam soha másra, csak arra, hogy tisztán, nagyszer?en, az emberi méltóság
magas fokán m?ködtessem önmagamat. Erre gondoltam mindig. És sikerült. Olyan
örömteli vagyok, hogy a sors úgy hozta az életet, hogy ez nekem mind sikerült. Egy
boldog, tiszta, csodálatos, magasrend? életet tudtam élni. A szemem el?tt vonul le
újra és újra az életem, s sajnálom, hogy lepereg lassan. De éltem! S eszmények is
éltettek. Hogy ennek a nemzetnek vagyok a tagja, hogy szeretnek engem, s én talán
még jobban szeretem ?ket, enyémek ?k mind itt. Nem a siker számít, hanem a
hozzá vezet? út, az út, a munka ezer öröme, a vágy, hogy te is alkotó lehess, s
talán már az is lettél. Ez a földem, amelybe visszatérek, ma még csak gondolatban,
holnap rendesen is. Gyere el, majd, ígérd meg - de csak ha nem lesz es?...! Mit
nevetsz?

[b]Csoóri Sándor: A nagy színész \"haldoklása\"[/b]
A közfelfogás azt sugallja az embernek, ha véletlenül éppen dicsérik, vagy ha
valamilyen érdem-éremmel kitüntetik, akkor viselkedik okosan, ha csöndben lehajtja a
fejét s így hallgatja végig a magasztaló szavakat.
Magam is jól ismerem ezt az íratlan szabályt és eddig be is tartottam. A mai
díjkiosztó ünnepségen is ehhez kellene igazodnom, de mivel tudom, hogy ebben a
megismételhetetlen, cifra életben több alkalmam nem lesz arra, hogy Bessenyei
Ferenccel együtt részesüljek ilyen rangos elismerésben, ezúttal lemondok err?l az
egeket is megfényesít?, pazar szerénységr?l.
Lemondok, mert ma mindenképpen szabálytalannak kell lennem. Lehajtás helyett
fölemelem inkább a fejemet, hiszen az a körülmény, hogy a Magyar M?vészetért díjjal
egyszerre tüntetnek ki mindkett?nket, nekem fölér egy külön díjjal.
Bessenyei! Bessenyei Ferenc!
Futkározó ifjú író koromban már külön fogalom volt a neve. A Nemzeti Színház
színpadán Shakespeare Otellójában láttam el?ször, még az ötvenes években.
Körülöttem akkortájt minden kisszer? volt, tompa, zsugorított.Az emberek annyira
összementek, hogy kétszer is elfértek volna a b?rükben. Ezzel szemben a pusztító
szenvedélyek h?se, Otelló nemcsak önmagában nem fért el, de az egész
világegyetemben sem. Otelló szerepében Bessenyei, mondhatnám, titáni volt.
Rendkívüli, szabálytalan, földrengéses lény. Megsérült, sötét emberi hatalom. Emberi
nagyság. Ugyanez ny?gözött le néhány év múlva Németh László Széchenyiének az
alakításában is. És minden másban, amiben szerepelt. Nem tudom, mikor lesz és
egyáltalán lesz-e még olyan színésze a nemzetnek, mint amilyen - Latinovits, Sinkovits
pályatársaként - Bessenyei Ferenc volt? Elnézem a nyomában lépked?ket, de
jelenlétükben sohase érzem, hogy remeg alattam a föld, hogy megfékezhetetlen
bikaként rohan felém a történelem, vagy hogy az igazi élet mindig-mindig vakmer?
vállalkozás.
Bessenyei olyan eredend?en és fölülírhatatlanul színész, ahogy Ady Endre költ? volt.
Szakonyi Károly íróként és színházi emberként beszélt az imént err?l.
Engedjék meg nekem, hogy alkalmi rögtönzésemmel ne a színháztörténet emléktárát
gazdagítsam, hanem egy villanásnyi történetkével érzékeltessem Bessenyei
eredetiségét, színészségének mélyben m?köd? titkát.
Kósa Ferenccel és Sára Sándorral közösen készített filmünknek, az Ítéletnek, amelyet
a parasztkirályról, Dózsa Györgyr?l forgattunk, ? volt a f?szerepl?je. ? volt
Dózsa György. A forgatás ideje alatt sokat voltunk együtt, sokat gondolkodtunk,
fecsegtünk és szórakoztunk. Ezek az együttléteink mindig üdék voltak, színesek,
szertelenek, gyakran fölértek egy-egy színházi el?adással.
A filmszerephez Bessenyeinek jó néhány kilót le kellett adnia. Ezért-e, másért-e, nem
tudom pontosan miért, de a film bemutatása után Ferencnek egészségügyi gondjai
támadtak és kórházba kellett mennie. Ha jól emlékszem az Amerikai úti kórházba
vonult be.
Ott látogattam meg.
Semmiféle betegség tünetét nem fedeztem föl rajta. Ugyanúgy sziporkázott, mint
máskor, ugyanúgy mondta utánozhatatlan monológjait n?kr?l, politikusokról,
színészekr?l, Istenr?l, életr?l és halálról, mint a filmforgatások szüneteiben vagy
kerti vacsorákon.
Észrevétlenül telt az id? és a \"beteglátogatás\" jócskán belecsúszott a
sötétedésbe. Villanyt kellett gyújtanunk. Így is eltelt már egy félóra. Ferenc továbbra
is az ágyában feküdt. S egyszer csak elaludt a villany. A szobára rázuhant a
sötétség. ?, mint született színész, akit megérintett a sors, fölült az ágyában és
Bessenyeis hangján ösztönösen kitört:
- Uraim! Az ég szerelmére, mi történik körülöttem?! Én itt elhagyatottan haldoklom a
kórházi ágyon, s a sötétben senki se láthatja a haláltusámat! Sehol egyetlen néz?!
Ez mégiscsak gyalázat, kikérem magamnak!

[b]Díjazottak[/b]
[b]Szabados György: Dohnányi Ern? Laudatio[/b]
A magyar szellemiséget és ízlés egyetemességét nem lehet megosztani, sem
részletkérdéssé tenni. Dohnányi Ern? alakja és jelent?sége is ebben a tágasabb
térben és id?tlenebb mili?ben mutatkozik meg nekünk: a magyar egyetemesség
európai otthonosságú szellemeként, és olyan m?vészi, zenei mesterként, aki a
klasszikussá vált európai zenei formák közegébe, nemes árnyalatként vonta be a
magyar mentalitást és stílus-jelleget.
A zene magasztossága és zenéjének szépsége által er?s és felbonthatatlan
szálakat kötve ezzel az európai zene pompás szövetébe.
De nemcsak ez a zenetörténeti tett (és b?völetes zongorajátéknak, leny?göz?
el?adó m?vészetének szájhagyománya) az, ami kiváltja csodálatunkat. Nemcsak ez
az önmagában is nagy életm? és m?vészi teljesítmény. Bár fölöttébb nagy mulasztás
volt majd 50 évet hallgatni róla. Hanem az a példaszer?, következetes szellemi,
emberi és m?vészi magatartás is, amely csupán az elmúlt években vált kell?en
ismertté a honi szellemi élet jelenében, és segít ahhoz, hogy Dohnányi alakja elfoglalja
méltó helyét az egyetemes magyar kultúra történetében.
El?kel? az ? helye ott. Dohnányi fáradhatatlan munkása, szinte vezére, kovásza
volt a századforduló magyar zenei megújhodásának. Ma kevesen tudnak err?l. Mi
ezen id?k Kodályát és Bartókját tiszteljük, ?k mindketten Dohnányit tisztelték; a
náluk id?sebb zseniális muzsikust, a kerékmozdítót, a segít?t, a Szellemet, aki
egész lényével szolgálta ezt. A rendkívüli tehetség?, szépséget osztó szellemi ember
fels?bbrend?ségét, a mind silányabb kor történelmi iszap birkózásában. ?t követték
el?ször, s ? ehhez a min?séghez és tartáshoz mindig is h? maradt. Olykor a h?ség
is mártíromság. Számkivetésnek hívják. Ezzel volt tele a XX. század, s ezt a sorsot
vállalta maga is a II. Világháború véget nem ér? ?rületében. New Yorkban halt meg
1960. február 9-én.
Élete és m?vészete egy a fogyatkozó példák között, melyeknek ott kellene, és ott kell
majd állniok hanyatlással dacoló legújabb kori Iskoláink példátlanul vak ablakaiban.
Mert lassan mindent újra kell építeni. És mindent és mindenkit számba kell venni, hogy
az épület álljon.
Nem csupán emlékezünk rá tehát, ez ünnepi alkalommal, de meg is idézzük. Nagy
szükségünk van az ? fényt vet?, tágasságot sugalló szellemére.

[b]Marton László[/b]
Pontosan délután 5 óra volt. Ibsen Nóráját próbáltuk, amikor megszólalt a telefon és
az Ír Nemzeti Színházból, az Abbey-b?l az igazgató telefonált. ? mondta, hogy öt
perce nyitották ki a borítékokat, és az én nevemet is fölolvasták. Nagyon örültem a
hírnek, és jó érzés volt, hogy ezt rögtön megoszthattam barátommal, Kheil
Csörsszel, akivel éppen együtt dolgoztunk a Nórán, és aki a Vadkacsa díszletét is
tervezte - nyilatkozta szerényen Marton László, amikor nem kevesebbr?l értesült,
mint hogy a Vadkacsa írországi rendezéséért elnyerte a legjobb rendez?nek járó
díjat. Az írek meghívták az Össztánc cím? el?adást is a dublini fesztiválra, ahol
egyébként a darab 200. el?adását is ünnepelték. És ezek csak piciny epizódok
Marton László külföldi sikertörténetéb?l - s ? ráadásul próféta a saját hazájában
is. Nézzünk csak szét a szobájában, a Vígszínházban az egyik tudósítást követve:
A direktor szobája megkapó hangulatot áraszt. A falakat a magyar és külföldi
rendezések emlékei borítják. Csehov Három n?vére az egyik plakáton... Egy másikon
Ibsen Nórája... Magyar, amerikai, német, izraeli képek és szavak... Képzelt riport egy
amerikai popfesztiválról és az Össztánc... Azt hiszem - írja a tudósító -, a külföldi
plakátok közül több van kint a falakon. The Guardsman, azaz Molnár Ferenc
Test?re és Little Shop of Horrors, vagyis a Rémségek kicsiny boltja... Alatta egy
levél egy képzeletbeli babérkoszoróból, Örkény István aláírásával... Máshol egy, a
társulattól kapott születésnapi meglepetés - reméli a Kuratórium, hogy perceken belül
egy Magyar M?vészetért-díj is, a maga arany színében! Fogadja szeretettel.

[b]Csoóri Sándor[/b]
Csoóri Sándor élete sok nyitott könyv, az övéi, s amelyek róla szólnak. Ezért most e
laudációban a cseppet kerestük a tengerben. S meg is találtuk, az \"Elveszett
utak\" cím? kötetében, a Trianoni serpeny? cím? visszaemlékezésben, amelyet
Mitterand egykori francia elnök 20 évvel ezel?tti magyarországi látogatása váltott
ki a költ?b?l, pontosabban az a beszámoló, amelyet Illyés Gyula tartott neki
azután, hogy hazajött a Mitterand-találkozóról.
Mitterandnak elmondták el?zetesen, hogy Magyarországon kett?s hatalom van,
az els? számú irányító ember Kádár János, de közben a nemzet \"erkölcsi
kormányzója\" az író Illyés Gyula. Mitterand egy percig se kételkedhetett ebben a
meghökkent? közlésben. Megkérdeztem Illyést a találkozó után.
- Józanabb pillanataidban te is tudod - mondta -, hogy az ilyen találkozók többnyire
attól hasznosak, hogy megtörténhetnek. Ha hiszed, ha nem, a kés- és villacsörgés
nyolcadik percében már Trianonról beszélgettünk.
- Trianonról?
- Igen, arról, és az elnök egy rövid hallgatás után indulatosan kijelentette, hogy
Trianon az egy mocskos ügy volt. Egy fölmérhetetlen katasztrófa.
- És...?
Illyés rám nézett.
- Többet nem mondott. De hát nem elég ennyi Budapesten Franciaország elnökét?l?
- Nem - csúszott ki a számon keser?en.
Illyés nem igazított helyre. Lehajtott fejjel ültünk sokáig mindketten.
Itt csobbant egy kis csepp a tengernyi vízben. A Magyar M?vészetért díjasa - aki
egyben az 1987-es Kuratórium alapító tagja is volt - Csoóri Sándor.

[b]Püski Sándor[/b]
Püski Sanyi bácsi a Könyves sors - magyar sors cím? hatalmas önvallomásában és
életrajzában nagy szellemi társai is vallanak róla. Most Bíró Zoltán sorait idézzük:
\"A Püski házaspár ugyanolyan nagy visszavev?, mint eleink voltak jó történelmi
pillanatokban. Mindig volt valami, amit vissza kellett szerezniük, mert mindig elvettek
t?lük valamit. Ennyiben is összefonódik életük a magyarságéval.
Püski Sándor sorsa összefonódott a népi írók sorsával. A 30-as évek hozzák az
els? nagy eredményt. Élete els? szakaszának legnagyobb teljesítménye az 1943-as
szárszói találkozó volt. Az 1950-es évek a Püski-házaspár kerámia-korszaka - az
államosítás után ez vált megélhetési forrássá számukra. A 60-as évek börtön. Majd
következett Amerika, magyar intézményt alapított New Yorkban: könyvkiadót és
könyvesboltot. Ilus nénivel együtt kicsikarta a sorstól, ami szinte lehetetlennek
látszott.
Aztán a visszatérés a hazába. Megint összefonódott sorsuk a magyarságéval, a
rendszerváltással. Ott vannak a m?helyekben, ahol az irodalom él, ahol a politika
születik. Arcukra nem égette rá nyomait a kerámia korszak, tekintetükön nem hagy
nyomot a börtön. Életük summázata a teremt? munka. Várak visszavívása nem
karddal, de szellemmel, akarattal, szorgalommal.
Így aztán a díjat nem csak Sanyi bácsinak, hanem Ilus néninek is adjuk szeretettel.

[b]Szórádi Sándor[/b]
Vajon mi vesz rá egy szegény nyírségi parasztgyereket, Erdély, a Kárpátalja és a
nagy magyar Alföld találkozáspontján s ege alatt, a hajdúk vidékén, mi veszi rá,
hogy ha egyszercsak véget ért a szegénység, ha már feln?tt és pénze kezd lenni,
akkor szorgalmas munkája gyümölcsét mindig meg akarja osztani másokkal? Miért
eszik inkább többet maga? S miért éppen a magyar m?vészetekkel? Mint teszi ezt
Szórádi Sándor, A Magyar M?vészetért-díj 18 éves történetének minden nehéz
fázisában: a reménytelen induláskor, a mindent megszüntet?, cinikus id?ben, a
cinikus 90-es évek közepén, s aztán az ezredfordulón, amikor az volt a tét, hogy
képes-e a Díj és a Kuratórium a nagy reneszánszra, magát meghaladó
kibontakozásra? Ekkor mindig ott volt mecénásként Szórádi Sándor és valamelyik
cége, munkatársai.
Keressük a választ a \"Vajon mi vesz rá egy szegény...\" költ?i kérdésre, de
addig is átadnánk A Magyar M?vészetért Tiszteletbeli Emlékérmet Szórádi
Sándornak.

[b]Nagy Endre[/b]
Liberális romantikus. Ez így valószín?leg nem szokott elhangozni, a Kuratórium is csak
most találta ki ezt az azonnal védjegy alá helyezend? fogalompárt, most, hogy
elemezte: mit köszönhetünk Nagy Endrének, aki a maga és cége nevében immár fél
évtizede nyújt önzetlen segítséget ahhoz, hogy A Magyar M?vészetért ama bizonyos
másik er?s lába, a bibliofil díszalbumok sora soha ne sántuljon le. Nagy Endre mindig
biztos támogatása a garancia arra, hogy feldolgozhattuk a magyar parasztság
kárpát-medencei ezer éves szerepét, A Magyar M?vészetért-díj elhunyt zsenijeinek, 42
m?vésznek Posztumusz emléket állíthattunk egy csodálatos m?vészeti szintézisben,
hogy Trilógiát készítünk a Felvidék, a Kárpátalja és a Délvidék magyar m?vészetér?l,
Üzenet a végekr?l címmel (s ahogyan a Felvidék a tavalyi Gálára jelent meg, úgy
adhattuk most át valamennyi díjazottunknak a ma megjelent Kárpátalja albumot -
gondoljanak csak bele: Ukrajna ott, és kett?s magyar állampolgárság,
népszavazás itt! - s az album ennek a kárpátaljai ezer éves magyarságnak állít
dics?ségoszlopot). Azt más csak megemlítjük, hogy az amúgy teljesen más
karakter? reklámvilágban nagyon er?s szakmai pozíciókat kivívó Nagy Endre most
éppen Toldi Miklósról forgat nagyszabású történelmi filmet, komoly finanszírozást
bevetve. Ezért is járjon a Tiszteletbeli Emlékérem, el?re, a medve meleg b?rére.

[b]Jankovics Marcell[/b]
Jankovics Marcell a XXI. században is igazi reneszánsz ember. Ránézésre - persze!
De az életrajzában is, nézzük csak alapm?vészeteit: rajzfilmrendez?.
Könyvillusztrátor. M?vel?déstörténész. És bármelyikben tudunk róla, látjuk szinte
minden nap azt, ami a kezében születik.
A magyar animációs filmm?vészet abszolút meghatározó alakja, teremt?je. Csak
ennyit mondunk, Gusztáv, és tudják... A János vitéz volt az els? magyar egész
estés rajzfilm. Ezt tudjuk. De kevesebben tudjuk, hogy minden id?k legjobb rajzfilmje
díjat kapott Los Angelesben a Fehérlófia, hogy már 1975-ben - élt már akkor? -
Oscar-díjra jelölték a Sisyphus cím? filmjét. 1977-ben Cannes-ban Arany Pálma díjat
kapott a Küzd?k, amely a filmszakma klasszikusává vált. Miközben a humor és a
groteszk, a szellemesség a f? fegyvere, soha nem felejti el, hogy a szépet és a
fontosat, mindent, amit szeretünk, antik h?séggel és m?vészeti pontossággal kell
megformálni. A Magyar népmesékben, a Mondákban, a Fehérlófiában látjuk viszont
az igazi Jankovics Marcellt: a népét, nemzetét, hagyományait majdnem mindenek
felett szeret?, a népm?vészetre mindig támaszkodó jó hazafit.
Jellemzésül: a Kortárs Magyar M?vészeti Lexikonban apró bet?kkel egy teljes hasábot
tölt ki díjainak felsorolása. Ez baj részint. Mert így hogyan kap helyet, hol fér el A
Magyar M?vészetért filmrendez?i díja?

[b]Király László[/b]
Király László költészete a hatvanas évek második felében kiteljesedett Szilágyi
Domokos-i költ?i életm? és Kovács András Ferencnek a kilencvenes években történt
nagyarányú lírai hódításai között teremt kapcsolatot; folytonosságot jelent.
Kolozsvári m?helyében Király a pályakezdést követ? b? három évtized rangos,
tiszteletet parancsoló költészetet teremtett - írja róla a kolozsvári Helikonban
Borcsa János. Költ?i pályája nagy részére a zárt dalformák és a modern
hangszerelés? balladák jellemz?ek, de az elégiáknak is nagy mestere. Költészetének
utóbbi évtizedében - els? kötete egyébként 1967-ben jelent meg - a \"szabadság
dzsungelének\" értékzavarából újra visszatér a végs?kig leegyszer?sített dal, de
azért megszólal újra és újra az ? egyéni, saját m?faja, a \"csúfhistória\"
hangja is. Kiemelkednek történelmi versei. Egyszemélyes történelem Király Lászlóé -
írják róla ugyancsak erdélyi m?vésztársai, kritikusai -, örökkön visszatér?
látomásokkal, h?sökkel, csatatereinkkel, a kezében, a tollában - vagy éppen h?sei,
bajtársai, a bátrak kezében - mindig ott a kivont kard, amely a bátorság, a harc
szimbóluma, nyilván nem csak a verseiben, hanem a költ? egész magyar életében is.
\"El kell mennem folyton egy háborúba...\" - mondja, s a befejezetlen ütközet
nem hagyja nyugodni, személyesen újra és újra éli a harcok emlékét.
Jó Király László, jó, hogy megállt most itt egy pillanatra nálunk, hogy átvegye A
Magyar M?vészetért költ?i díját - de ne feledje: csak egy pillanatra! A harc
folytatódik.

[b]Sánta Ferenc[/b]
Vasárnap kiderülhet: Sánta Ferenc se igazán, nem nagyon magyar ember. Miért nem
maradt ott, ahol született, Brassóban, 1927-ben, akkor meg már biztosan nem
magyar volna, akkor már román volna. De azért nézzük meg, mit csinált, ha már
mégis magyar állampolgárságért méltóztatott folyamodnia.
Szabó Pál ismerte fel, hogy ez a traktorgyári munkás gyerek nézd csak, tehetséges.
Írásaival új hullám indult el az ötvenes évek prózájában, rokonságban Juhász Ferenc,
Nagy László, Simon István költészetével. Els? novellái Tamási Áront idézik,
bizonyára a közös anyaföld miatt: a népmesék hangján szól, hogy kitörjön a
korabeli realizmus szürkeségéb?l. Történelem, egyén és közösség erkölcse érdekli:
van-e esélye az embernek a tisztességes helytállásra, amikor totális és brutális a
társadalmi közeg? Az ötödik pecsét az életre-halálra szóló döntés súlya alá helyezi
második világháborús, romokban él? h?seit a nyilas fasizmus rémsége alatt. A
Húsz óra pedig egy olyan elementáris riportregény - könyvben és filmben sokunk
alapélménye -, amelyben egy 56-os gyilkosság indítékait vizsgálva a magyar falu, a
parasztember hihetetlenül nehéz sorsával szembesít bennünket. Az Áruló is alapm?: a
huszitizmus korában járva, de a mának szólóan ábrándít ki abból az illúzióból, hogy
a történelmi cselekvésnek mindig nagy morális alapja van. Céltalan, bizony, mondja.
Mit mond vasárnapról Sánta Ferenc, akinek most tisztelettel nyújtjuk át A Magyar
M?vészetért irodalmi díjat.

[b]Makovecz Imre: Ferencz István[/b]
Ferencz Istvánra, e nagyszer? építész kollegámra Borz Kovács tanár úr hívta fel a
figyelmemet a 70-es évek közepén, amikor Ferencz István negyed éves volt az
Iparm?vészeti F?iskolán. Borz Kovács a szerkezetek, növények, általában az élet
összes?r?södött lényegében, a csomópontban hitt. A tárgyak, az események
keresztez?déseiben látta meg folyamatok igazi magyarázatát.
Ebb?l a m?helyb?l született meg a Rubik kocka, a forgó csomópont, és itt kapott
egy életre útra valót Ferencz István is. Lényeglátó és mindig elegáns alkotásai és
személyes megjelenése, viselkedésének úri, vidám stílusa között soha nem volt
ellentét és azt hiszem, nem is lesz.
És ami a legfontosabb. Hiába vénül, hiába pazaroltak rá h?tlenséget, unalmat, hiába
vették el alkalmasint akár a pénzét is, elegáns maradt, szíjas szép magyar és
szeretetre méltó. Ugye, igazat mondtam, öreg igric, Plesz Tóni?
Aláírás: Makovecz Imre

[b]Berecz András a Kurat tagja: Szabó Szilárd és Németh Ildikó táncm?vészek és
táncpedagógusok[/b]
A Martonvásári Százszorszép Táncegyüttes m?vészeti vezet?i Németh Ildikó és
Szabó Szilárd a magyar táncpedagógusi és koreográfusi iskola kiváló egyéniségei.
Legkiválóbb táncosokból legkiválóbb pedagógus, ez akadályokkal tarkított pályájuk
figyelemre méltó és példaadó íve.
Mindkett?ben utánozhatatlanul egyedit, és magasat alkottak. Alapos ember-, tánc-,
és ruhaismeret, szakadatlan gy?jtés, a téma áhítatos megközelítése, életer?s
humor, viszolygás a fölöslegest?l, ezek csupán néhány kiragadott jellemz?
összetev?je alkotóegyéniségük összetev?inek. Színpadi egyéniségük akaratlan
iskolát teremtett, miel?tt tanítani kezdtek volna, már tanítottak. Szenvedély és
fegyelem szép régies ötvözete: kapott ajándékuk táncházi történelem. Ilyen fiatalon,
mint ?k, ezt kevesen érik el. Munkásságukban kiemelked?en szép az, ahogyan az
úgynevezett \'adatközl?\'-ket megértik, táncaikon is túl, adataikon túl.
Kedves Németh Ildikó, Kedves Szabó Szilárd! Adjon az Isten er?tegészséget
Nektek, hogy példaképeitek újra és újra üzenni tudjanak általatok, hogy jókedvvel
hordozhassátok azt továbbra is Martonvásártól, Marosvásárhelyig, Montreálig.

[b]Székelyudvarhely - Emlékezés park[/b]
Székelyudvarhely irigylésre méltó eposzi névvel rendelkezik: ? a székely anyaváros,
vitathatatlanul ?rzi e rangot ma is. Tavasszal páratlan szépség? és ihletés?
szoborcsoportot állítottak fel. Ez az Emlékezés parkja. A magyar történelem - a
közös magyar-székely történelem - 13 kiemelked? alakjának emlékét ?rzik a
szobrok. Ahogyan a Magyar Nemzet cím? lap beszámol róla: \"A székely
anyaváros központjában lev? park a helyiek és az Erdélybe látogató magyar
turisták zarándokhelyévé változott a tavaszi felavatás után, azóta a szobrokon
mindig van friss virág és nemzetiszín szalag.\"
Tisztelet itthon a m?vészeknek, akik megálmodták a parkot és elkészítették a
szobrokat, nevükben is köszöntjük most itt is Blaskó Jánost és Heil Tibort.
Hagyományaink szeret? tisztelete és az ?söknek kijáró nimbuszteremtés, igazi
ihlet kellett ahhoz, hogy a Kárpátok hegyeibe álmodják eddigi egyik legszebb
emlékparkunkat, azt is mondhatnánk, hogy Székelyudvarhelyen is felépítették a
H?sök terét.
Milyen öröm és fájdalom, hogy 1998-ban váratlan tragikus halála miatt és után már
csak Posztumusz-díjjal tüntettük ki Wass Albertet; öröm, hogy van ebben a parkban
egy szobor, a \"Vándorszékely hazatalál\", Wass Albertre emlékezve - ?t
halálraítélték Romániában 1946-ban, az 1998-as magyar kormány pedig arra ítélte,
hogy közvetlenül amerikai halála el?tt még utasítsa vissza Wass Albert
útlevélkérelmét - valahogy bajuk van az útlevelekkel a szociálliberális kormányoknak!
-, és Budapest F?polgármesteri Hivatal pedig lássa úgy, hogy nem való egy Wass
Albert szobor ide. Így aztán nem ide, ide sehogyse, hanem Székelyudvarhelyre talált
haza a vándor. Amiért köszönet Szász Jen? polgármesternek, honfitársainak és az
alkotó m?vészeknek. A díjat az Emlékezés park egyik megálmodója és f?
támogatója, a Duna Tv Kuratóriumának tagja, Dr. Veress László veszi át, mert e
percben Szász Jen?, Székelyudvarhely polgármestere éppen Dobó István
kapitánnyal és Bornemissza Gerg?vel vállvetve, Eger várának falainál harcol a
magyar állampolgárság lehet?ségéért. Hm.

[b]T?zsér Árpád[/b]
Talán vállalható az a vélemény, amely a T?zsér-líra egyik meghatározó elemének a
folyamatos korrekciót, pontosabban az önkorrekciót tartja. Ha tömören szeretnénk
jellemezni ennek a körülbelül negyvenéves, a szövegjelentés egyénítéséért
szakadatlanul, lankadatlanul, szívósan küzd? költészetnek és költ?i pályának a
természetét, akkor azt mondhatnánk, hogy ez egy rendkívül nagy utazás, amelynek
még korántsem értünk a végére, s?t, a dolgok kezdenek egyre jobban fölpörögni.
T?zsér maga is \"rendkívüli érzékenységr?l\" beszél, amikor saját habitusára
utal: rendkívüli érzékenységgel figyeli környezetét, féltékeny, elismer?
\"érzékenységgel\" nemzedéktársait, illetve nemzedéktársai irodalmi
teljesítményeit, \"véresre vakart érzékenységgel\" a családi magántörténelmet,
s az egész nemzeti és közép-európai desperációt.
S ebb?l az ön- és világvallatásból T?zsér Árpád kezén sajátos versm?fajok és
versnarrátorok születnek (említsük meg itt csak a legendás Mittel-esszéverseket s
magát a jelképes, közép-európai lét? Mittel-figurát), de ebben a betegesen érzékeny
létérzésben arra a heideggeri gondolatra is ráismehetünk, amely szerint az embert a
költészet vezeti el a földhöz, tanítja meg a hon elfoglalásának, belakásának a
m?vészetére.
T?zsér költészete innen nézve a múlt, és azon keresztül a jelen teremtésének h?si
vállakozásává lesz, az örökké újrateremtett jelen pedig lét- és ismeretelméleti
távlatot nyer..
A felvidéki T?zsér Árpád a költészet segítségével él, teremt magának létet és
hazát, Hölderlin gyönyör? kifejezésével \"költ?ien lakozva\" épít magának egy
sajátos nyelvszül?földet.

[b]Gyurkovics Tibor: Weöres Sándor[/b]
Azért magam is mindig zavarban voltam, mint egy ferde térben, ahol a templom az
Isten felé d?l. Siettem Weöres Sándorhoz, látni ?t, érzékelni, mint egy
asztrál-testet, túlvilági fenomént. Hogy van. Hogy lehet.
Mondják, feleségével Károlyi Amyval is egy temet?kertben ismerkedett meg., vagyis
oda zárták be magukat, hogy aztán a reális világ egyszer? fényei elé kerüljenek. Hát
így siettem hozzá, kezemben verseim fiatal paksamétájával: ecce homo! Itt vagyok
én, magam, az ember.
Ahogy beléptem, meglendült az angyal, át a szobán, ahogy a nagykönyvben meg van
írva. Átsuhant az angyal, talán hálóingben. Köszöngettem, hajlongtam a furcsa alakú
el?szobában, hogy Weöres Sándorra leljek. De aztán már nem volt ott az angyal.
Körülnéztem, befele jajgatva. Sehol. Sehol Weöres, sehol az angyal. Eltévedtem.
Kérem, egy macska ült a kereveten, mit ült, egyenesen elhevert. Rögvest
egyiptominak tetszett. Mint egy macska-isten. Kis fejjel, de teljes állati
bizonyossággal, hogy isten, így, kis i-vel. Hanyagul eld?lve, villogó sz?rei
villámló-hullámzó, gyönyör? tengerében. Mintha kissé megemelte volna a fejét.
\"Sándor...\" - suttogtam., de féltem, erre nem hallgat, mondtam mindenki által
használt gyerekesen földi nevét: \"Sanyika\". Fújtam felé, leheltem a hangot, nem
felelt. Nézett. Két mancsával játszott e leveg?vel. Azt hiszem, akkor láttam
utoljára a csapzott nyári könyvhét el?tt. Szép feje, el?reugró állkapcsa mögött,
mint ferde piramis fölt?nt a templom. Fogai résén kiszivárgott két verssora:
\"Nem kell ismernem célomat,
mert célom ismer engem...\"

[b]Kovács Gábor[/b]
Álljon itt egy holnapi meghívó a laudáció elején. Kovács Gábor ma itt van köztünk,
hogy átvegye A Magyar M?vészetért Tiszteletbeli Emlékérmet, amit A Magyar
M?vészetért-díj korábbi önzetlen támogatásáért, az idént?l pedig a legnagyobb
magyar képz?m?vészeti magánalapítvány létrehozásáért szavaztunk meg neki. Ma
itt, köztünk - s cserében holnap estére ? hív bennünket, íme:
Örömmel értesítjük Önöket, hogy különlegesen izgalmas és gazdag anyaggal,
december 3-án megnyílik az els? Kogart Szalon, melyre 265 m?vész 480 m?vet
ajánlott fel. A hagyományteremt? év végi kortárs képz?m?vészet vásáron
megtalálhatók a legváltozatosabb méret? és árfekvés? festmények, grafikák,
szobrok, kisplasztikák és képz?m?vészeti fotográfiák.
S tudjuk, hogy ott jeleskednek a m?vek között holnaptól A Magyar M?vészetért-díj
megannyi kitüntetett fest?jének remeke, pl. Kokas Ignácé, Sváby Lajosé, Schrammel
Imréé, Orosz Jánosé, a legjobbaké. Amikor Kovács Gáborral mecénási szellemér?l
beszélgettünk e laudációra készülve, önkéntelenül kimondta a szót, amelynek
tartalmára lelke nyilvánvalóan kimondatlanul is vágyik: a Mediciek. Tegyük hozzá
bátran, a mi ideáink közé nagyon is hozzátartozik az \"álmodjunk merészet és
nagyot\" habitusa. Kívánunk Kovács Gábornak szép, firenzei álmokat a ma
Magyarországán - s a beteljesülést mindannyiunk javára.

[b]Gubcsi Lajos nyilatkozata[/b]
A ma Posztumusz-díjjal kitüntetett nagy zeneszerz?, Dohnányi Ern? örökösei
között a német politika egyik nagy alakját találjuk: Klaus von Dohnanyi az ország
tudományos minisztere volt, majd sokáig az önálló városállam, Hamburg vezet?je.
T?le idézek egy fontos kitételt A német merészség cím? könyvéb?l: \"Amikor
ütött a történelem órája, a politika dolga, hogy szabaddá tegye az utat. Ekkor
értelmetlen azt latolgatni, hogy vajon üt-e még valamilyen másikat is ez az óra. Ott
van a dolgunk, ahol most fut az út.\"
És most ennek a szellemében kérem személyes figyelmüket egy Nyilatkozatomhoz,
amelyet Szalóczy Pál olvas fel, és amelynek szövegét ki-ki megtalálja a kijáratnál
írásban is, ha kedve tartja viszontlátni e sorokat; \"A kett?s állampolgárságról
zajló - általam vérlázítónak és megalázónak tartott - magyar kormányügynöki
\'Nem\'-felszólítás kapcsán az alábbi nyilatkozatot teszem 2004. december
2-án, a XVIII. Díjátadó Gálán:
Mint sok gyerek apja, mint e díj alapító elnöke és mint kiskunfélegyházi magyar
bejelentem: ha három nap múlva, december 5-én a népszavazáson e lélekrombolás
(a kormánypropaganda) hatására a javaslat nem kapja meg a kötelez? 25
százalékot, ha eláruljuk magyarjainkat, akkor egész eddigi életemb?l következ?
lépést teszek. Kérni fogom a szerb kormánytól a második, nekem kett?s: azaz a
magyar mellé a szerb állampolgárságot, hogy azonos lehessek a ma legnehezebb
életet él? magyar testvéreimmel, akiknek szül?földje ráadásul az én szül?földem
meghosszabbítása is: ugyanaz a homok és ugyanolyan tarack, s a tarackon
ugyanolyan becsületes és büszke élet. Nekem is jár ugyanaz, mint nekik: a kett?s
állampolgárság. Vagy ahogyan e díj egyik mai kitüntetettje, a felvidéki magyarság
jelese, T?zsér Árpád írta m?vében: a kett?s ?r. Nekem is jár a vesztes szavazás
után.\"
A MAGYAR M?VÉSZETÉRT 2000     

A XII. Díjátadó Gálán csütörtökön (december 14-én 19 órakor) a megújult Károlyi Palotában átadják az idei, „A Magyar M?vészetért Díj 2000” kitüntetést 8 m?vésznek és két együttesnek
Honvéd Együttes
Jókai Anna
Keleti Éva
Kokas Ignác
Márai Sándor posztumusz
Ökrös Band
Sinkovits Imre
Sváby Lajos
Szabados György
Ulman István – Várhosszúrét
Az MM Díj 1987-ben alakult, az els? nagy privát közösségi alapítványként (kezdetben) és  önálló díjként. Ma a legszélesebb m?vészeti díjrendszer.
14 éve alatt 160 m?vészi díjat adott át, minden m?vészi kategóriában: zene, tánc, vers, próza, színészet, színházrendezés, film, festészet, szobrászat, fotó, építészet, népm?vészet, határokon túli magyar m?vészetek.
A Kuratórium tagjai: Gubcsi Lajos elnök, Ágh István költ?, Korniss Péter fotóm?vész, K? Pál szobrász, Makovecz Imre építész, Melocco Miklós szobrász, Sára Sándor rendez?.
A Díjat szponzorok tartják fenn, tisztán privát alapon, személyes jövedelmükb?l. A Díj egy jelent?s összeg és egy gyönyör?, aranyozott t?z- és sodronyzománc alkotás, egyedi darab Ötvös Nagy Ferenct?l.
A Magyar M?vészetért 2000 Díjátadás kiemelked? ünnep – ezt jelzi, hogy e napra megjelentetik karácsonyi ajándékként az „Aranykönyv – A Magyar M?vészetért 2000” díszalbumot, 72 nagyszer? m?vész – MM-DÍJAS – ars poetica-jával és legszebb életm?vével, valamint újra megjelenik az erdélyi díszalbum, ezúttal „Üzenet Erdélyb?l – A III. Évezred” cím? kiadásban.
A Gálán az idei díjasok közül fellépnek a Honvéd Együttes férfi kórusa és szavalóm?vészei, valamint az Ökrös Együttes. A díjakat a f? mecénások: az Axel Springer Kft., a Budapest Investment Rt., a Geodézia Rt. és a GL-4 Pénzügyi Kft adják át.
                                             
 (Gubcsi Lajos, 2000. 12. 14.)
A Magyar M?vészetért 2001
Egész évben készültünk e hírre, A Magyar M?vészetért 2001 Díjra:

Csomós Mari színm?vészn?
Dienes Gábor fest?m?vész
Dubrovay László zeneszerz?
Farkas Zoltán és Tóth Ildikó néptánc
Ghymes Együttes népzene
Gy?rfi Sándor szobrászm?vész
Gyurkovics Tibor író
Hamvas Béla író,  posztumusz
Herendi Porcelánmanufaktúra Rt., Kovács József
Szabó István filmrendez? nekünk megtisztel? kitüntetésére.
A Díjátadó Gála id?pontja, helyszíne: 2001. december 6., 19-22 óra a Károlyi Palotában (V. Károlyi u. 16.)
E levél egyben Meghívó is, teli tisztelettel és szeretettel.
Ha elfogadja meghívásunkat – amely társát is illeti -, kérjük szíves válaszát a levelünkön látható címekre.
Az est folyamán a díjak átadása, a laudációk mellett a Honvéd Együttes ad ünnepi m?sort – majd fogadásra várjuk vendégeinket.
Támogatóink, barátaink itt kapják kézhez az aznap megjelen? két új díszalbumot is: Posztumusz – A Magyar M?vészetért – Az ezredfordulón; és Istentelenül címmel.
Gubcsi Lajos, 2001. nov. 1.

MM Díj 2002
Bereg-Szabolcs-Szatmár megye – Kós Károly Egyesülés – Mányi Épitész Studió épitészei
Duray Miklós – irodalom
Gál Sándor – Jaskó István Pitti bácsi népm?vészek
Kaján Tibor - grafika
Koltai Lajos – filmm?vészet
Kocsis Imre
Nagy Kovács Mária - szobrászat    
Reneszánsz Rt., Balogh Miklós – alkalmazott iparm?vészet
Schrammel Imre – kerámiam?vész

A Magyar M?vészetért 2003
Balla Demeter fotóm?vész
Bucz Hunor rendez?
Búza Barna szobrászm?vész
Juhász Ferenc költ?
Király Ern? zeneszerz?
Nagy Ervin építész
Nagy József (Josef Nadj ) táncm?vész
Popova,  Aleszja táncm?vész
Schéner Mihály fest?m?vész
Szakonyi Károly író
Posztumusz: Borbás Tibor szobrászm?vész, Cziffra György zongoram?vész
Tiszteletbeli Emlékérem: Demján Sándor a Prima Primissima Alapítvány m?vészeti díjaiért  
A Gála forgatókönyve
Ószabó verset mond
A Honvéd Szalay Együttese játszik

Gubcsi Lajos: A Honvéd Együttesb?l Szalay Antal virtuóz zenészeit hallották a nyitányban.
A Magyar M?vészetért Díj XVI. Gáláján a Kuratórium nevében Juhász Ferenc csend iránti megadó vágyával köszöntöm a díjazottakat s vendégeinket:
„A csönd elvirágzik levelet hajt a bánat nagy erekkel
Ne sikolts ne sikolts nem törj meg engem a szemeddel”
 – de a végén megjön a remény:
„Egy szarvast hallottam énekelni vándoroljunk arra a tájra
Ott csöndb?l vannak a levelek némaság fái felszöknek sudárra
Ott piros madarak virágzanak ?döng a szelídség ?z-sutája
Kihajt szívedb?l a szívem holdfényben nyit a csönd virága”
Milyen jó szívvel ünnepeljük mi mindig, most is a csend virágát, a mi halk díjunkkal! S milyen hálásak vagyunk azoknak, akik megöntözik a nyíló szirmot.
Köszöntjük itt majd a jöv? csütörtöki Gálát is, a Prima Primissimát. E köszönésben kezet fognak nagyjaink itt és ott, K? Pál és Finta József, Sebestyén Márta és Makovecz Imre, Jókai Anna és Nádas Péter.
A Magyar M?vészetért XVII. Díjátadó Gáláját tisztelettel megnyitom a Kuratórium és a mecenatúra nevében. Az utóbbiak részér?l a díjakat átadja: Nemes Péter az Axel Springer, Szórádi Sándor a Budapest Investment Rt., Marjay Gyula a Geodézia Rt., és Gubcsi Anikó a GL-4 Kft. nevében.
1.    A fotóm?vészet kategóriában a díjat a „nagymester”, Balla Demeter nyerte el. A laudációt Korniss Péter mondja el.
Korniss felolvassa – Nemes P átadja
2.    A színház, a rendezés m?vészetében a díjat a Térszínház igazgatójának, Bucz Hunornak adjuk át. A Kuratórium laudációját Szalóczy Zsolt olvassa fel.
Szalóczy olvassa – Szórádi átadja
3.    Nagymester sok lesz itt ma: a szobrászat kategóriában Búza Barna tisztel meg bennünket azzal, hogy átveszi. A laudációt Gy?ri Sándor mondja el.
Gy?ri felolvassa – Marjay átadja
4.    És egy másik mester: a költ?, Juhász Ferenc – akinek laudációját egy másik ünnepelt, Schéner Mihály írta.
Szalóczy felolvassa – Gubcsi Anikó átadja
5.    A mai mesteriskolában a következ? tanár Király Ern? zeneszerz? a Vajdaságból. A laudációt Szabados György fogalmazza meg.
Szabados olvassa – a díjat átadja Nemes Péter
6.    És most az új generáció tagjai következnek: Nagy Ervin az építészet m?fajában. A méltatás Makovecz Imre kiváltsága (ha eljön – ha nem jön el, Szalóczy olvassa)
Makovecz – vagy Szalóczy olvassa – átadja Szórády
7.    A táncm?vészet ma este gazdagon megajándékoz bennünket: a Vajdaságból és a franciaországi Orleans-ból – mert ma már a világban is otthon van – Nagy József, m?vésznevén Jozef Nagy, aki éppen a világban táncol, így a díjat kérésünkre ünnepélyes keretek között a Cziffra György Alapítvány adja át neki Franciaországban. A laudációt Szabados György ismerteti.
Szabados felolvassa
8.    És végre, és végre! Egy nagyszer? hölgy: a balett hercegn?je, Aleszja Popova.
Szalóczy felolvassa – átadja Marjay
9.    A Magyar M?vészetért Díj mesterkurzusában a festészet m?vészvilágából Schéner Mihály – az idén 80 éves – tesz bennünket büszkévé dolgainkra.
Szalóczy felolvassa – átadja Gubcsi Anikó
10.    És egy újabb nagymester, a „nagy öregek” közül – mondanánk -, ha öreg volna az ifjú Szakonyi Károly. (ha megérkezik Gyurkovics, akkor: A laudációt Gyurkovics Tibor teszi közkinccsé.)
Szalóczy felolvassa – vagy Gyurkovics Tibor, ha megérkezik közben - átadja Nemes Péter.
11.    Örök fájdalom, ha legjobbjaink elmentek az örökzöld vadászmez?kre. Mi mindig utánuk megyünk gáláinkon. Most éppen Borbás Tibor szobrászm?vésszel fogunk kezet ott fenn. A Posztumusz Díjhoz a laudációt Gy?rfi Sándor ismerteti. A díjat id?sebbik fia, Borbás Márton veszi majd át.
Gy?rfi felolvassa – átadja Szórádi Sándor
12.    És a fájdalomban örülve e kései találkozásnak: most éppen Cziffra György felé fordítjuk arcunkat – s a díjat elküldjük Franciaországba, özvegyének, a Cziffra György Alapítvány elnökének, Soleika asszonynak képvisel?je, Dr. Gyulai Hajnalka révén. A méltatást Szabados György teszi meg.
Szabados felolvassa – Marjay átadja
13.    A Magyar M?vészetért Díj Kuratóriuma – ha nem is gyakran, de annál ?szintébben – Tiszteletbeli Emlékérmet nyújt át azoknak, akik kimagasodnak a m?vészetetek patrónusai közül. Ezúttal Demján Sándornak.
Szalóczy felolvassa – Gubcsi Anikó átadja
És most hallgassák meg ismét az éppen 55 éves Honvéd Együttes – A Magyar M?vészetért Díjjal kitüntetett nagyszer? gárda – egyik f? szólamát, Szalay Antal együttesét. Majd kérem, fogadják el a Kuratórium meghívását a fogadásra.
Gubcsi Lajos, 2003. dec. 4.