Kodály Zoltán-díjak 2007-2008-ban:
•    Almási István (Kolozsvár)
•    Balogh Kálmán
•    Baross Gábor
•    Billion, Claude – cimbalommûvész, Franciaország
•    Bimbó Zoltán (Eger)
•    Bognár Szilvi
•    Bónis Ferenc - Magyar Kodály Társaság
•    Csíky László posztumusz és fia, Csíky Csaba – Marosvásárhely
•    Daróci Bárdos Tamás
•    Dévai János  
•    Eösze László
•    Fehér Csaba – Felvidék, Révkomárom
•    Fehér Ernõ – zongora
•    Fejér Kálmán (Szatmárnémeti, Erdély)
•    Folkrádió
•    Fonó együttes
•    Galántai Kodály Dalkör - Józsa Mónika, Felvidék
•    Gulyás György posztumusz
•    Illyés István kántor - Székelyudvarhely
•    Ittzés Mihály
•    Ivasivka Mátyás – Pécs
•    Jászói apátság-Felvidék – Bartal Tamás Károly fõapát
•    Katona István – Felvidék, Martos
•    Kodály Vonósnégyes
•    Kodály Zenepedagógiai Intézet  - Erdei Péter        
•    Kodály Zoltán Ének- Zenei Általános Iskola, Gimnázium, Alapmûvészet-oktatási Intézmény és Zenemûvészeti Szakközépiskola   
•    Kodályné Péczely Sarolta
•    Kollár Éva - Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége
•    Lantos Rezsõné Osváth Edit – Kanada
•    László Erzsébet – Moldva, Pusztina
•    Liszt Ferenc kórus, Veszprém
•    Magyar Tudományos Akadémia
•    Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézet
•    Mátyás-templom kórusa Tardy László
•    Méry Margit - Pozsony
•    Mohayné Katanics Mária
•    Nemzeti Énekkar  
•    Mézes Rudolf és a CSEMADOK – Felvidék
•    Nemzetközi Kodály Szeminárium és Fesztivál
•    Nógrádi László
•    Okuma Nobuko és a Machida Kodály kórus
•    Orendt Gyula – ének
•    Ökrös Csaba
•    Pál Lajos - Tiszapéterfalva, Kárpátalja
•    Patseas, Michalis - Görögország
•    Pécs városa – Agócsy László Zeneiskola
•    Rozgonyi Éva - Szeged
•    Sapszon Ferenc
•    Soproni Liszt Fesztivál
•    Szabó Helga
•    Szalóki Ági
•    Székely Dalegylet - Székelyudvarhely
•    Szesztay Zsolt
•    Szilvay Géza – Finnország
•    Szokolay Sándor
•    Szõnyi Erzsébet
•    Tanimoto Kazuyuki, a Japán Kodály Társaság volt elnöke
•    Tóth Ferenc – Komló
•    Traub, Andreas Prof. – Németország
•    ifj. Várdai István - cselló
 •    Vass Lajos posztumusz
•    Zobor Hangja Vegyeskar – Felvidék
Hírek a Kodály-emlékdíj átadási ünnepségekr?l:
2007. május 8.:
Kodály Zoltán-emlékdíjban részesítették a Magyar Tudományos Akadémiát, köztestületét, intézményrendszerét. A díjat - melyet A Magyar M?vészetért és Herend adományoz - az MTA ünnepi Közgy?lésén Vizi E. Szilveszter, az akadémia elnöke vette át Gubcsi Lajostól, aki Magyarország legtekintélyesebb köztestületének kezébe helyezte az emlékdíjat, emlékezve arra, hogy vészterhes id?kben látta el az elnöki feladatokat Kodály Zoltán, közvetlenül a második világháború után. "Nemzetünk legnagyobbja a XX. században, Bartók Bélával együtt - kötelez? etosz és elhivatottság, nép és haza szeretete" - hangzott el az díj indoklása.

Ugyancsak ma nyújtották át a Kodály Archívumban a Kodályné Péczely Saroltának adományozott Kodály-emlékdíjat, melyet az év folyamán összesen 60 esetben adnak át a Kodály-iskola, a zenei élet nagyjainak itthon, a Kárpát-medence négy égtáján, s a nagyvilágban: Görögországtól Finnországig, Németországtól Japánig - s Zoboralja, Csitár, Gímes maroknyi magyarságáig.

2 hír a Kodály-emlékdíjról:
1. A lelkesedést?l, az örömteli köszöntést?l egy emberként talpra állt közönség ünnepelte Lantos Rezs?né Osváth Editet - és férjét, a hangjával, képével, szellemével és több száznyi jelenlev? tanítványával a 30 éve elhunyt nagyszer? karnagyot, Lantos Rezs?t: szelleme áthatotta az énekl? arcokat - azon az ünnepségen, a Zeneakadémián, ahol a kuratórium elnöke, Gubcsi Lajos átnyújtotta a Kodály Zoltán-emlékdíjat a már évtizedek óta Kanadában él? Edit asszonynak, aki élete legszebb percei közé sorolta ezt a meglepetést. A díjat A Magyar M?vészetért és Herend a Kodály-évforduló évére alapította és adományozza, szerte a világon.
A nyitányt énekl? világhír? Budapesti Ifjúsági Kórus mellett a fináléban -Gerenday Ágnes vezényletével - a hajdani KISZ Központi Énekkar 100 énekese adta át a közönségnek a hajdanán elhangzott világszám dalokat, mindenekel?tt záróakkordként a Csillagvirágot. A teremben távollétében is végig jelen volt Kodály, Szokolay Sándor, s a régi szép id?k, mikor a karnagyok és az iskolai zenetanárok irányításával millió gyerek tanult meg szépen énekelni, szinte egyedülállóan a világon.
S a ma? Ki a felel?s ezért is?! Nem kell, nem lehet, nem szabad ennyiben hagyni a szürkék és lélektelenek világát, szabadon a tobzódásban. "Felszámolni tudni kell!" - ez lett az érdem.
A Zeneakadémia kórusai, karnagyai, hálás közönsége szám?zték a borút az ünnep két és fél órájában. Ha voltak, lesznek is nagyjaink.
2. A Kodály-díj átadásának élménye alatt - az elmúlt hónap hatására - Herend és A Magyar M?vészetért úgy döntött, hogy az eredeti 50 után 55-re emelt emlékdíjak számát tovább növeli, hatvanra. Megkötéssel: ezt az újonnan alapított 5 díjat az abszolút új, fiatal korosztály zsenijeinek javára kívánja adományozni, hogy ne csupán a Kodály-kortárs nemzedék nagyjainak okozzon örömöt, hanem a ma szület? kimagasló zenei teljesítményeknek is adjon méltó elismerést.
Márc. 2. 10.00 a Várban, Szentháromság tér 6.:
Romániai Magyar Daloskör - Guttmann Emese
Kollár Éva és a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége
Mohayné Katanics Mária
Baross Gábor
Bónis Ferenc és a Magyar Kodály Társaság
Daróci Bárdos Tamás
Eösze László
Ökrös Csaba
Szokolay Sándor
Vass Lajos posztumusz – Vass József

Márc. 3. 20.00 a Mátyás-templomban:
Galántai Kodály Dalkör – Józsa Mónika
Rozgonyi Éva
Szabó Helga
Sz?nyi Erzsébet
Almási István
Fejér Kálmán
Nógrádi László
Sapszon Ferenc
Szesztay Zsolt
Tardy László és a Mátyás-templom kórusa

Márc. 4. 10.00 a Várban:
Barsi Ern?
A díjakat a kuratórium és Herend nevében Gubcsi Lajos, a kuratórium elnöke adja át.

Köszönt?:
Ökrös Csaba: Kodály Zoltán emlékére írt duettjét el?adja
Kovács Zsuzsa -fuvola, Bokor György - fagott
 ------------------------------
2007. márc. 6.
Kodály Zoltán-emlékdíjat kapott az erdélyi magyar kórusok, karnagyok legtekintélyesebb egyesülete, a kolozsvári székhely? Romániai Magyar Daloskör. A Magyar M?vészetért és Herend által az idén adományozott emlékdíjat a daloskör elnöke, Guttmann Emese vette át Gubcsi Lajostól. A Kodály-emlékdíj üzenete, az ? szavaira is támaszkodva:
„Magyarnak születni ma már nem lehet. Azt mindenkinek magának kell megszereznie. Magyar az, aki a magyar kultúra részese… A magyar teljesen magára hagyott nép – vigasz: a maga erejéb?l tudott lenni és maradni, ami: még mindig elég er?s, hogy nemzetet lehessen bel?le építeni -  de nem rája er?szakolt idegen anyagból…”
Kodály Zoltán születésének 125. évében nyújtjuk át az általunk az ? tiszteletére és szeretetével alapított és adományozott Kodály Zoltán-emlékdíjat a magyar zene él? nagyjainak, itthon, a Kárpát-medencében és a tágasabb nagyvilágban, Japántól az Egyesült Államokig, Finnországtól Angliáig, Németországig – s közte Galántától Székelyudvarhelyig.

Közzé tesszük Szokolay Sándor és Kollár Éva ünnepi beszédét Kodály Zoltán tiszteletére – ezen alkalom volt egyben A Magyar M?vészetért és Herend által adományozott Kodály Zoltán-emlékdíjak átadásának nyitánya is márc. 2-3-4-én a Várban és a Mátyás-templomban:

SZOKOLAY SÁNDOR:
A  KULTÚRATEREMT?  KODÁLY ZOTÁN JELENT?SÉGE  A  XXI. SZÁZADBAN
       Ifjabb generációhoz tartozó kollégáim mondogatták rólam jó adag malíciával: a  Szokolay magyarkodik, meg folyton kodálykodik. - Megátalkodott vénember lennék, vagy csak az  a l k a l o m  kényszerít, de  újra  csak  kodálykodni fogok. - Félrerakva  
a tréfát – megvallhatjuk -  a kultúrateremt? Kodály Zoltán lebírta a megállíthatatlan
id?t, amely minden nappal értékesebbé teszi életm?vét! Nem cifrázom, mert közismert
a drága tanár úr sz?kszavúsága. Két szó csak olyan kivételes esetben hagyta el száját,
ha egy nem volt elég mondandója közlésére. Ilyen „kivételes alkalom” volt, amikor azt mondta:„zene nélkül nincs teljes ember”.
        A buzgó muzsikus utódok, - köztük magam is -  közhellyé koptattuk a gondolatot. Jelszavunk volt az elmúlt évtizedekben, amikor  egyre  inkább szembesülnünk kellett azzal a riasztó jelenséggel, hogy az oktatáspolitika  csaknem  zene nélkül képzeli el az ifjúság nevelését. A teljes emberré nevelés koncepciójáról meg már szó sem esett. A XXI. század hajnalán pedig bekövetkezett a gyalázat: Kodály neve  nem szerepelt a nemzeti alaptanterv  zenei nevelésr?l szóló fejezetében. Megkockáztatom a kijelentést, nevével nem csak a zenei nevelést kellett volna fémjelezni.
        Kodály pedagógiája, élete, személyes példája olyan szegletk?, amelyre generációk általános nevelését, oktatását,   képzését  építhetnénk.  - Feltételes  módban,  sajnos.- Zeneszerz?i életm?ve  világszerte d i a d a l ú t j á t   j á r j a, de pedagógiai, ember- és   nemzetnevel? életm?vét a  XX.  században  felejtettük. Pedig jelenünkben a  kim?velt emberf?, a teljes életet él? ember egyre éget?bben h i á n y z i k. Nem csak hazánkban, hanem civilizáció-szerte.  Hogy korszer?  is  legyek : g l o b á l i s  betegségr?l  van szó.
       Nem lehet elmélkedésem feladata a jelenség alapos elemzése, az okok és okozatok összefüggéseinek taglalása. Mégis nehéz megállnom, hogy ne kárhoztassam n é h á n y
k e r e s e t l e n  s z ó v a l  a modern kor  egyik vívmányát „ a  kételkedés  és  tagadás szellemét”, ami  vitathatatlanul  fontos, szükséges, de  ne  legyen  egyedüli,  domináns.
       Tagadni, nemet mondani az óvodás is tud. Fakultáció, specializálódás… Apró és még apróbb mikro-részletekben  tökéletesítjük magunkat. Nem is  baj  ez, ha  közben  még látjuk a fától az erd?t. Aki csak  egy  v é k o n y  s z e l e t e t  vizsgál a teremtett világból, bizonyára sok érdekeset tapasztal, de legalább annyit el  is  m u l a s z t . Mi  tagadás, a  szakbarbárság, szakmai „együgy?ség”, egyoldalú  szemlél?dés  t?lem  sem idegen. Mégis gyengéimmel együtt állandóan jelen van bennem az igény a fejl?désre, a megújulásra, a tisztulásra. Az az érzésem, hogy ez csak részben velünk született adottság. Ezt az igényt mi Kodálytól tanultuk. Tarhosi éveimt?l a mester haláláig két csodála-
tos évtized adatott, hogy  követ?jévé váljak és az is maradjak.
        Mi, akik közelebbr?l, vagy távolabbról  Kodály-tanítványok voltunk, életfogytiglan-tanulásra  ítéltettünk! Nehéz manapság érzékeltetni, mit jelentett az  ötvenes évek elején a  Zeneakadémiára  kerül? fiatalnak az, hogy  ott  nem  csak  zenére  tanították.  Kodály vallotta, hirdette, hogy test, szellem és lélek egymástól elválaszthatatlan, együtt alkotják az embert, egyiket sem hanyagolhatjuk el a másik rovására. ? maga rendszeresen úszott, sétált a hegyekben.  Nagy kitüntetés  volt,  ha  valaki sétájára  elkísérhette.  Ott aztán a kemény sziklamászás mellett szó esett olyan dolgokról is, amilyenekr?l a f?iskolán nem, mivel ott a falnak  is  füle volt.  Az iskolákba a  színvonalas, élményt  adó  énekórákon kívül   tornatermet  és  uszodát  is  álmodott.  A magas színvonalú, els?sorban humán irányultságú  oktatást  alapkövetelménynek  tartotta. A latin,  s?t az ógörög nyelv tanulmányozását  sem  sorolta  a  luxus  kategóriába. -  A  modern  idegen  nyelvek  ismeretében  nem ismert tréfát.  Csak az   maradhatott  meg a közelében,  aki   megfelelt  a  hihetetlenül  magasra állított  mércének,  és   hajlandó  volt   kapott  tálentumaival  a  legjobban gazdálkodni. Szigorú szeretete elvárások, követelések, bírálatok  halmazának látszhat  egy  mai   liberális  szellem?  iskolában.  Saját  évtizedes  pedagógiai  tevékenységem  távlatából  visszatekintve nem  kétséges, hogy amit tett, jól tette. T?le tanulhattunk a  l e g t ö b b e t.  

A  kodályi  életmód, oktatás, nevelés,  - enyhén szólva –  nem  harmonizált a  kor
kultúrpolitikájával. „Pártunk és  kormányunk„ éreztette  nemtetszését, de mesterünket  ez  sem  akadályozhatta  abban,  hogy  szellemi  és  testi   fejl?désünk  alakítása  mellett lelkünket  is  megérintse.  A  hajdani   bencés  diákról  mindenki  tudta, hogy  gyakorló katolikus.   Szakrális m?vei  az életm? legfényesebb ékkövei.  Nádasi  Alfonz   nemcsak azért  kereste  fel  rendszeresen,  hogy  a  klasszika   filológia  területén  görög   és   latin szövegeket tanulmányozva kalandozzanak.  Alfonz  atya  éveken át  gyóntatója, hitbéli vezet?je volt Kodálynak. Ez a tüneményes bencés  szerzetes, közkelet?bb  nevén  Fonzi bácsi e találkozásokat naplójában örökítette meg, amely nem  sokkal  halála el?tt  Mire emlékezett Kodály címmel könyv formájában is megjelent.  Különös  örömet, kicsit lelki elégtételt jelentett nekem e  könyv  olvasása. Kodály  lelkének  legbels?  titkait  magában ?rizte. Természetesen sejtettem, hogy sziklaszilárd erkölcsének kifogástalan  etikájának  alapja  a Könyvek  Könyve.  A  szakrális  m?vek  sem  azért születtek,  mert  a   kompo-nista  irodalmilag  értékesnek,  dramaturgiailag  alkalmasnak t alált   bizonyos  bibliai  vagy   egyéb  szövegeket. Saját  lelki  épülését,   el?adóinak   és  hallgatóinak spirituális tanítását szolgálták ezek a zenék. Lapozzuk csak végig  például a  Jézus és a  kufárokat, bizony  hittanóra  (is)  az a javából, némi  zeneelmélettel  vegyítve, remekm?vé ötvözve.  S  ezen  is  túllépett  azzal, hogy a „templomtisztítás”  szimbolikus imperatívusszá vált. Ezt Arany János-i  kifejezéssel, - ( hogy „gondolta a fene”) - senki  sem „érthette félre”.
Bevallom,  ez  az  a  pont,  ahol  el?ször   igyekeztem  zeneszerz?ként  a  mester nyomába merészkedni…Életem egyik legnagyobb ajándékának tekintem, hogy  már a hatvanas években szakrális m?vek képezték munkásságom legmarkánsabb vonulatát. Talán megbocsátják  nekem  az  égiek, ha  ezek a darabok azonkívül, hogy  mélységes bels?  meggy?z?désb?l fakadtak,  ürügynóták  lettek, és  illegális  hittanórák  célját  is szolgálták. A kórusokban énekl? ifjak-vének lelkülete fogékony volt az efféle üzenetre.
Boldogító  tapasztalatot  jelentett, hogy  a  közönségé  is. -  M é g    operaszínpadot  is
templommá próbáltam olykor varázsolni. Nem sorolom, terjesztettem a„mételyt”, ahol tehettem, ahogy az  Írás mondja „alkalmas és alkalmatlan id?ben”.
Ideje  szót  ejteni   a  m?vészet  tisztaságáról. Szerénytelenül  Dantéra szoktam  hivatkozni, aki  a pokol mélységes bugyraiba pakolta  ellenségeit.  Kodály  sem  tudott ellenállni a kísértésnek. Zrínyi szózatában, az  ötvenes évek elején így  üzent:„Ne bántsd
a magyart!” Ért? fülekre talált.   A bemutató  közönsége olyan vastapsban részesítette
a szerz?t  és az  el?adókat, amilyent  azóta  keveset  hallottam. - Mivel  azonban,  mint említettem, a  Zeneakadémián  a   falnak  is   füle  volt, a  „ fehér házban” is  vették az üzenetet. A m? indexre került, évtizedekig nem volt szabad el?adni. A  m?vész,  kivált
a magam fajta, aki nem szívesen lakik elefántcsont toronyban, nem tudja kivonni magát
a kor és a környezet hatása alól. Ha az alkotás értékes,  maradandó,  a  hátsó  gondolat bocsánatos  b?n, ha  pedig  nem,   hát  Istenem,  a  süllyeszt?be   s o k  minden  belefér.
            Manapság  már  l e g e n d a k é n t   emlegetjük, hogy   mi   inspirálta   Kodály  felbecsülhetetlen érték? népzenegy?jt? tudományos munkáját. Kiránduló diáklányok énekeltek  egy idétlen  slágert.  A  mester  úgy érezte, az ifjúság nem mérgezhet? zenei selejttel. A huszadik század  szenzációs  tudományos akciója  vette ekkor  kezdetét. A
fél  ország megmozdult, tudósok, diákok, vidéki  tanítók tudták magukénak az  ügyet.
A „közl?k”, az  egyszer?  falusi emberek, a  nép  érezte magát  megszólítva, kitüntetve. (Akadémista koromban még nekem is jutott Észak-Magyarországon egy  kis gy?jteni való. Felejthetetlen volt.) A  Tudományos  Akadémián a  Népzenei Csoport még ma is dolgozik az  irdatlan anyag rendszerezésén.  Ennél nagyszer?bb, tisztább tudományos tevékenységet  elképzelni  sem  tudok. - És hogyan, hogyan sem:  ez  is Kodály nevéhez f?z?dik. Az  abszurd  meg az, hogy  az egészet a  Schneider Fáninak köszönhetjük. Ha Kodálynak mai diákokat kellene néhány percig hallgatnia akár zenében,akár prózában, azt valószín? nem élné túl. De képtelenséget beszélek: Kodály halhatatlan,a XXI. század zenéje s hajmereszt? köznyelve sem árthat neki.
                                               

Ideidéztem s z e l l e m é t.  S  miért tettem?  Mert meggy?z?désem, hogy tanítása, intelmei   az  új évezred  számára  is  érvényesek.  - Pedagógiája,  életfilozófiája  aktuális, korszer?, el?reviv?! Maradandó értéket hagyott ránk. Jól felfogott érdekünk, hogy veszni ne hagyjuk. Ha esetleg valaki jobbat, okosabbat tud, majd akkor társaloghatunk. Addig azonban ?rizzük, óvjuk, amink van, ami már régesrég a miénk. Az   ilyen örökség  kötelez, tálentum, amivel majd el kell számolnunk.
        
          A test, szellem és lélek karbantartása evidencia. Mégis  egyre több  a  kóla-csipsz-tv-függ?,  túlsúlyos g yerek,  a  fitnesz  és  a   diszkó  között  ingázó  fiatal,  a   rizikófak-tor-halmozó feln?tt, a depressziós nyugdíjas, a drog, az alkohol, a szex-biznisz, „jóvoltá-ból” a társadalom perifériájára került  nyomorult. Az  emberiség  örök  törvénykönyve és etikai  kódexe, -  hála   a  két  k ? t á b l á n a k  - évezredek óta  rendelkezésünkre áll. A   m a m m o n – h i t ? e k   azonban inkább a  BTK  és a PTK paragrafusait és szank-cióit tanulmányozzák, hogy tevékenységük  törvényszer? legyen, a   k?táblákról  felénk sugárzó morál, etika nem sokat zavarja ?ket. Azt nem szankcionálják a Markó utcában.
          
         Lehet-e  tiszta  a  m?vészet?  Lehet bizony! Nézzék csak meg, mit tett Szabó  Dénes karnagy, énektanár egy nyíregyházi iskolában. Világraszóló  kórus-kultúrát  teremtett a semmib?l,  illetve  dehogy  a  semmib?l,   a   saját  tehetségéb?l,  munkájából  egy  sereg remek  kölyökkel.   Éves  költségvetésük  kisebb,  mint  egy „médiasztár”  havi  bevétele.
Kodály  legszebb  álmait  váltotta  valóra, ugyanúgy,  mint   ifj. Sapszon Ferenc  Magyar Kórus  Iskolája.  Élik  is,  amiben  hisznek!  Nemcsak  sejtik,  értik-érzik  is,  hogy mir?l énekelnek!                                       
          Áru lett a tudomány, fizesse meg, akinek szüksége van rá. Ám a Bartók, Kodály és
munkatársaik  által  összegy?jtött,  rendszerezett  kincsesbánya mindenkinek i n g y e n,  bérmentve  rendelkezésére  áll. -  Élnek  is  vele a táncházak. Sebestyén Márta meg  sem
állt  a  Carnegie  Hallig, és  mit   tesz  Isten meg  a  tehetség,  a  világot nem csak érdekli,
de gyönyörködteti, megbabonázza  a  magyar  népzene. -Pesszimizmusra hajló barátaim, látták-e  Tímár  Sándor  és  Böske  „Cs i l l a g s z e m ? ”  gyerekeit  dalolni-táncolni? Megfigyelésre ajánlom nemcsak virtuóz lábukat,  hanem  ragyogó t i s z t a   arcukat  is. Csillagszemükb?l  süt  a   b o l d o g s á g .
Nem  kerülhetem  meg  a  kérdést,  mit tegyünk?-  Vagy   legyek  konzekvens,  és kérdezzem úgy, mit tanácsolna  Kodály? Azt els?sorban, hogy figyeljünk az okosabbra, vállaljuk,  becsüljük  példaképeinket.   Nincsenek  kevesen.   -   Értékeljük  és   engedjük dolgozni a tehetségeket. Sokan vannak, szerencsénkre. Igazi értékeinkre kíváncsi a világ.
         
         Rengeteg az értékes  portéka, ne  a  cselédlépcs?n  csempésszük  Európába, vigyük büszkén a f?bejáraton át, és  ne  legyünk  túlságosan  meglepve, ha  megköszönik.  Hogy nincs még itt a Kánaán,  sok a baj,  rengeteg a tennivaló? Hogyne volna! „Szabad sírni a Kárpátok  alatt?”  Szabad hát, de nem érdemes.  A tennivaló ránk vár.  Segíts magadon, az Isten is megsegít.  Jó, ha  együtt  vagyunk, és  megbeszéljük  közös dolgainkat,  a  cél közös. A  magányos  harcos  nem lehet  sikeres.   Különböz?ek  vagyunk.  Nincs és ne is legyen köztünk t e l j e s   nézetazonosság.  Végezze mindenki  a  feladatát  k o d á l y o s maximalizmussal. Valami ilyesmit üzen a tanár úr  az  évezred hajnalán,  öregen is hálás tanítványa által. Pál apostol szerint summázva: „…de  te  maradj meg  azokban, amiket tanultál  és  amik  reád  bízattak, tudván,  kit?l  tanultad, hogy  tökéletes legyen az Isten embere,  minden   j ó     c s e l e k e d e t r e    f e l k é s z í t e t t.”
                                          


           
          
              
                                             
          Napjainkban  kivételes  zenei géniuszok  jubileumai sorjáznak  a kalendáriumban. Szép  kötelesség az  emlékezés.  Mozart  250. születésnapja, -  Schumann  halálának  150. évfordulója, a kett?s Bartók-jubileum nyomában, most kezd?dik kett?s Kodály-ünnepünk!
         Mozart   születésnapjának  hetében  Bécsben,  a   Konzerthausban   hallgathattam muzsikáját. A   hely  szelleme és  a  közrem?köd?  m?vészek, -(köztük zongorista fiam) –rendkívüli  élményt  jelentettek. - Könny?  volt hangolódni.  Ausztriában szinte minden Mozartról szólt. Óriásplakátok százai,  kirakatok, pompás rendezvények. Szinte túlzás, gondoltam, hogy a  savanyú  sz?l? ne  rontsa  a  szép  ünnepet.-  Néhány  héttel   kés?bb, farsang végén, az  éjszakában  Salzburgon  átutazva  különös társaság vonta magára az álmos utasok figyelmét. Egy tucat illuminált maskara, parókásan Mozartnak öltözve és maszkírozva  „szórakozott” -  mint   magyar   kortársaik  a  vesztes   futballmeccs  után. Elborzadtam. Ez  is  a  jubileum  hordaléka:  üzlet  és  cirkusz. –
          Annak idején, a Bartók-centenárium évében   nálunk  is  nagy volt az igyekezet. Még a legújabb bankjegyre is a zeneszerz? portréja került. Nyáron  Bartók jegyében  tartották a  Kecskeméti  Népzenei  Találkozót.  - Magam is vendége voltam a  rendez-vénynek  ifj. Bartók Bélával együtt. Egy  tv-stáb  javaslatára  elvegyültünk  a  sokada-lomban, ?k pedig várták, hogy  felismerjenek bennünket... N e m    ismertek  fel.  -  A   riporter  provokáló  kérdésére az egyik  atyafi   megszólalt: az  a  soványabbik nagyon  hasonlít  az    ezerforintosra…-Íme, egy  hazai jubileum hordaléka.  Nem  s o r o l o m, csak  f e l v i l l a n t o t t a m   egy-egy   p é l d á  t.
             
              Kinek van  szüksége  a   jubileumokra,  az  ünnepl?nek, vagy az   ünnepeltnek? Nyilván nekünk, az   utódoknak.  - A géniuszok életm?ve kész! A Teremt? és  az  Alkotó kincseket  hagyományoz az utókorra.-  Mi pedig  megpróbáljuk hálánkat  évfordulókra  id?zíteni. Kiábrándító  törekvés.  - Az   átlagember, -  aki  valószín?, egyetlen    Mozart-, Kodály-, Bartók- vagy  Schumann-m?vet  sem   ismer, még  hírb?l sem – , legfeljebb azt jegyzi meg, hogy mennyit áldoz  az  ünnepre a  költségvetés  az  ?  adóforintjaiból. Meg  esetleg  azt, hogy a   várható  profit  mekkora  lesz,  és   kinek  a    z  s e b é b e   k e r ü l .
   A  teremt?  Isten   egyeseket   tálentummal   áld –  vagy  ver?  meg , - alkotásra  készteti kiválasztottait. - A  géniuszok életm?ve  k i n c s ,  ami  felbecsülhetetlen  érték?!
             Az  utókor feladata, hogy  sáfárkodjék  vele,  méghozzá  méltó  módon, mert  az örökséggel  illik,  s?t kötelez?  elszámolni…legalábbis a kultúráltabb országokban. Több sejtetéssel nem illene élnem, ugye? Mert mi végre is kaptuk a m?vészetet? Hogy szerves része  legyen  életünknek, hogy   ellensúlyozza    a  m i n d e n n a p i t ,  a   gyakorlatban  hasznosíthatót,  az   elhasználhatót!  Hogy m á g i k u s  erejével,  varázslatával  emberré  tegye  az  embert.  -   Merek  banális  lenni,   igenis,  hogy  boldogítson!
     Bartók és Kodály  m?vészetét  sohasem  tudtam   elválasztani  egymástól.  - Két  egymás mellett él?  óriásként élték meg a  magyarság közös sorsát, de mindketten a saját tálentumuk legegyénibb útján! Két zsenit  sem  összekalapálni, sem szétválasztani  nem szükséges! Sosem kíváncsiskodtam öncélúan, hogy most egy bartókos Kodály-m?vet vagy egy  kodályos Bartók-m?vet  hallgathatok, tán akad  bartókos Bartók-m?  is  és  kodályos- Kodály-m?  is  éppen elég!     Bartók   és   Kodály, mióta   ismerem  zenéjüket,  sohasem halványultak  bennem. -Hatásukra  kezdtem  foglalkozni  Liszt zenéjének  mélyebb meg- ismerésével is. S?t ezáltal tágult zenetörténeti érdekl?désem is. - Egyre többször éreztem bels? hálát a történelem nagyjai  iránt, zenémben is „adóztam”  Poulenc,  Bach,  Haydn,   Bartók,  Kodály,  Couperin emlékének.
           


            Jelenünkr?l jobb nem beszélnem, mert nagyjainkat lassan nem érdemeljük meg. Németh László, akit korunk egyik legnagyobb jellemeként tisztelek, feltette azt kérdést, mi  lesz ,  ha  ide  hiába  jönnek  nagyjaink? - Válasza   az  volt, majd  elveszi  t?lünk  az emberiség! -  Nehogy  így  járjunk! Korunk   vezet?i magatartása   egyre  jobban   fél  a tudósoktól,  a m?vészekt?l s a szellem nagy gondolkodóitól. A klasszikusok  örök   id?kre veszélyesek  lesznek?
            A   két   géniusz   a   p e n t a t ó n i á b a n   vélte  megtalálni a nemzeti hangsort.
A  népdalgy?jtés  legértékesebb  kincse az  ?si  magyar népdaltípus.-  Ennek jellegzetes hangneme, a pentatónia nem valami ?shazai idillt  kínál,  hanem  a  hangok  közt  feszül?  bels?  építészeti rendet. A zene,  amit  Bartók és  Kodály ebben a  rendszerben  alkotott,  mély gyöker? , a   magyar lélek nyelvén, s?t azon túlmutatva szól.-  Tiszta  er?vel  árad, mint a fenyvesek ózon leveg?je. Olyan  kikristályosodottan  tud  magyar maradni, hogy mégis mindig európai s egyetemes ötvözet?. Az aranymetszésr?l, (amely különben éppen a pentatónia hangköz-arányait is képviseli )  Einstein  kimondta: - „Oly  arány, mely  a Rossz létrejöttét megnehezíti, a Jóét  pedig megkönnyíti.” Nekünk tehát  ?si hangsorunk olyan  kincset adott, amelyben a   természet-titkai  is  rejtve vannak,  s az  arányok  nem csupán az úgynevezett modern zene konstrukcióit képviselik. - Lám, nem véletlen a két géniusz többször hangoztatott vallomása: „Mi a Természet törvényei nyomán alkotunk.”
Összecseng Bartók és Kodály élete, s nem méltó hozzánk, ha  két zsenit „sokallunk” egy  évszázadban.      
            A m?vészi oktatás katasztrofális helyzetér?l nem szólnom vétkes hallgatás lenne.
Évtizedek óta  nehéz  szívügyem ez a téma. -  Nagyjaink m?ve  még  nem kész,  a  nemzet szellemében kell elkészülnie cím? oldalas vezércikknyi írással  pereltem  már a hatvanas években. Fiatal hittel és hevülettel ágáltam…és reménykedtem. Az 1978-ban megalakult Magyar Kodály Társaságban is  kötelességemnek  éreztem a  küzdést, ahol  már  többen összefogtunk. 1985-ben baljós el?jeleket tapasztaltunk, ekkor  született  meg a Társaság nyílt levele. Ennek  els? mondatát idézem (az Élet és Irodalomból):  „A  Kodály szellemi  hagyatékán   ?rköd?   Magyar Kodály Társaság   mélységes  aggodalommal   látja,  hogy komoly  veszély fenyegeti   a  m?vészi muzsikát.”- Az  akkori állapot mai távlatból nézve idillinek látszik.  Napjainkra  húsz  esztend? el?tti, csüggedést  nem ismer?  küzdelmeink ellenére  kultúrkatasztrófa   körvonalai  vetít?dnek  elénk.  -  Mesterünknek   igaza  volt, amikor azt mondta, „a magyar zene újjáépít?i csak fél kézzel dolgozhattak. Fél kezükkel állandó védekez? harcot  kellett viselniök.” Nehéz lenne eldönteni, hol hibáztunk, melyik „fél kezünk”  volt  gyenge,  pedig  elszántságban   nem  volt  hiány. -   Ami  engem   illet, igyekeztem  m i n d e n t  megtenni,  szóban,   írásban,  magamra  hozva  a    s z a k m a megbélyegzését, miszerint  Szokolay  nyugtalanságot és  elégedetlenséget szít!
            Veszély  fenyegeti  az  iskolákban   a  heti  egy énekórát.  A   túlterhelt  diákokon   szeretnének könnyíteni,   meg egyébként  is,  a gyerekek unják a  komoly és a népzenét.  Isten ?rizzen bármire is  kényszeríteni  ?ket, amihez  nincs  kedvük. -De  hová  fog   ez  vezetni?  Elnézést  az  a b s z u r d   k i t é r ? é r t.  A   keser?ség  hangja  szól   bel?lem.
Mert elkeserít nagyon, hogy  az  iskolán kívüli  m?vészeti nevelésnek  sem jár  kímélet.
Meg azon  keveseknek sem,  akik  ilyen intézményben szeretnének szellemi többlethez jutni.  A  támogatás  csökkentése  miatt  veszélybe kerültek  a  zeneiskolák.   –
              Hogyan kaphatja meg   jogos szellemi jussát   az a  tehetséges  gyerek, akinek
szülei  nem  tudják megfizetni a  magánórát? Úgy hírlik, hogy az illetékesek a könny? m?fajt illet?en viszont nem ilyen sz?kkebl?ek. Pedig a szórakoztató m?faj fennállása
óta  arról  híres, hogy fenntartja önmagát, nem is akárhogy. Mi  lehet ennek a magya-rázata? Nincs  itt valami  baj  az esélyegyenl?séggel? A jelenlegi helyzet  rémálomnak
is rossz. Be kell  látnom, az elmúlt évtizedek során  szélmalom harcot vívtunk,  szavun-
kat pusztába kiáltottuk. Ennek ellenére most sem tehetek mást.


            
             A piacgazdaság diktatúrája csak azt tekinti értéknek,   ami pénzért eladható.           A  mi  portékánk,  meggy?z?désem, aranyat ér, de eladni nem lehet, csak  á t a d n i.
Korunk kalmár szelleme ezért nem tud vele mit kezdeni. Kodály zseniális m?ve jut
újra eszembe, a  Jézus és a kufárok. Örökérvény?  mondandója különös áthallással
bír manapság. Feladatunk van,  a   t e m p l o m o t ,  m e g    k e l l     t i s z t í t a n i !
              
               Dúdolom a remekm?vet és már nem is vagyok olyan reményvesztett: „…és kötélb?l ostort fonván kihajtá ?ket a  templomból” - Én  megöregedtem: másoknak
kell e harcot továbbvinni!  Én már csak  magamban  énekelem a  fúga-témát. „…és kötélb?l ostort fonván!”… próbáljátok újra!   Minél  többen!
              
               A  magyar  költészet és  zene  nagy közös m?faját  Kodály  kórusm?vészete teremtette meg, szinte a  semmib?l. Pet?fi, Vörösmarty, Berzsenyi,  Ady  zenésítései hirdették és  feler?sítették a nemzeti költészetet, élesztették a  nemzeti érzést. Kodály vokális alkotásaiban ötvöz?dött  a  hit és  a  hazaszeretet,  történelmi  szorultságunk, nemzeti küzdelmeink szüntelenül edz? eredményeként. –  A  Psalmus Hungaricus a magyar zenének egyszeri, s?rített pillanata.(Vargyas L.)
 
Kodály egész kórusm?vészete ezt a hatalmas tornyot körülvev? várer?dítmény.
A   pályája  csúcsán   lév? mester  biztos kézzel  választotta  ki  és emelte  maga  mellé  
a tizenéves költ?t, Weöres  Sándort. Az Öregek cím?  vers megzenésítése két m?vészet
és két generáció összekarolása.   Csillagóra  a  javából.
                                                   
             A m?vek bels? rendje, építkezése, statikája magánügy.  Az  alkotó  technikája,  míves keze-munkája, az alkotás gyötrelme és gyönyör?sége m?helytitok.  Cél a látható vagy hangzó csoda  létrejötte, a gondolat, a bizonyíthatatlan valóság  érzékeltetése. A bizonyítás a tudomány privilégiuma. A m?vészet  é r i n t é s s el , e l m é l y í t é s s e l átlényegítéssel hat, és Plutarchos szerint az ethoszt, az erkölcsi meger?södést szolgálja. Az sem baj, ha közérthet?en.
             Kodályt idézem: „Egyszer?ség, világosság  még   nem zárja  ki  a   mélységet”.
S?t a legmélyebb m?vek sokszor a legvilágosabbak. A magyar ízlés mindig a lényeget keresi, s mindig idegenkedni fog olyan m?vekt?l, amelyek a bels? ürességet bonyolult küls?ségekkel takarják. A magyar  nem szereti a ceremóniát, de megadja a  formáját, módját mindennek. A gordiuszi csomót inkább szereti kettévágni, mint k i b o g o z n i.
 Sokszor  felteszem a  kérdést  magamnak:  Mi   is   a   magyar  m?vészetünkben?
A   változó nagyvilággal  mindenáron lépést tartanunk nem érdemes, mert sem nyelvünk, sem zenénk, sem magyar módon való gondolkodásunk nem hasonlítható  más népekéhez. A  kultúra más nemzeteknél  is  évszázadok  alatt  érlelte   nemessé eredményeit, a  közös gyökerek által. - Nekünk semmi okunk sincs abba a tévedésbe esnünk,  hogy  Bartók   és   Kodály  minden  nemzeti   sajátosságunkat   kiaknázott   volna. - Németh László  elveti a  seszín? internacionalimus  követését.
            
            Bartók  és Kodály tette hazánkat zenei nagyhatalommá. Az általuk kijelölt utat a magunk módján kellene tovább járnunk.
           


           Kodály Zoltán jelent?sége  m e g n ? t t !   Valóban  k u l t ú r a t e r e m t ?  volt! A kultúrateremtés  nem a  „külön utat” keresi,  hanem  az  „ö s s z e f o r r a s z t á s t ”,
a részigazságokkal szemben  az  ö t v ö z é s  adja: a kultúra   m e g t a r t ó    e r e j é t  ! Kodály olyan nagy összefoglaló alkotóm?vész volt, akinek élete   p a l e s t r i n a i    é s b a c h i   u t a k a t   járt végig…- A saját stílusát a régiek értelmében vett „t e l j e s s é g –i g é n y é v e l   érlelte!” M?veinek  avatott ért?i  kompozícióit  mélyebben megközelítve
„  új értékre” leltek (ami a m?ben eddig is „benne volt!”). Meggy?zött  pl. Kocsis Zoltán arról, hogy Kodály  mindennek a  végére  járt. Nem nagyolt  el semmit. Kidolgozottsága mérhetetlen gazdagságot tárt fel. -  Azt, aki   nem  figyel  jobbra - balra,  csak    j á r j a folyamatosan a m a g a   ú t j á t , a  felületes szemlél?k  nem  tudják eléggé  k ö v e t n i.  …    Nekem Kodályban  ez  a   legnagyobb örömöm: hogy nem magyarázta saját magát, hanem „ í r t a !”  Igazi alkotó,  igazi poéta doctus volt! - Zeneszerz?i  munkamódszerét  csak a  legnagyobbakéhoz  tudom hasonlítani. „Perfekt zeneszerz?”  a  javából. A többi erénye    is  „ett?l”  hiteles  számomra!  -  Nem   figyelek  az  ?t  ért   fanyalgásra,  mert bizonyosságommá vált, hogy m?veiben rejlik emberi nagyságának titka is!
              
          Azt ajánlom magamnak és  másoknak is   - (ha nem kés?!)- ,   k e z d j e n e k   e l
 „k o d á l y i b b   é l e t e t  ” é l n i !   É  r  d  e  m  e  s  !
                                                 
        A m?vészi oktatás katasztrofális helyzetér?l  n e m   szólnom vétkes hallgatás lenne.
Évtizedek óta  nehéz  szívügyem ez a téma.- „Nagyjaink m?ve  még nem kész, a nemzet szellemében kell elkészülnie” címú oldalas vezércikknyi írással pereltem már a hatvanas években. Fiatal hittel és hevülettel ágáltam…és reménykedtem. Az 1978-ban megalakult Magyar Kodály Társaságban  is  kötelességemnek  éreztem a  küzdést, ahol  már  többen összefogtunk.. - 1985-ben  már  baljós  el?jeleket tapasztaltunk, ekkor  született  meg  a Társaság nyilt levele.  Ennek  els?  mondatát idézem: /az  Élet és Irodalom-ból)  = „A  Kodály szellemi  hagyatékán  ?rköd?  Magyar Kodály Társaság  mélységes aggodalom-mal  látja, hogy  komoly  veszély  fenyegeti a m?vészi muzsikát”. Pedig az akkori állapot mai távlatból nézve idillinek t?nik. Kodály pedagógiája, tanítása, életm?vének - célja, a kim?velt, emberf?, a teljes ember, az új évezredben is meghatározó igény.   Mesterünk maradandó  ÉRTÉKET  hagyott  ránk. - Jól  felfogott  ÉRDEKÜNK,   hogy veszni  ne hagyjuk..A  teljes ember  koncepció-járól  is egyre kevesebb szó esett,  annál  t ö b b   a   k o r a i   s z a k o s o d á s r ó l, - f a k u l t á c i ó r ó l .
       
        Napjainkra a   húsz esztend? el?tti baljós el?jelek, csüggedést  nem ismer? küzdelmeink  ellenére  -  egy  kulturkatasztrófa  körvonalai  rémlátomása   vetít?dött elénk. Mesterünknek  igaza  volt, - ?  mondta: „a  magyar  zene  újjáépít?i   csak  félkézzel dolgozhattak. - Félkezükkel  állandó  védekez?  harcot  kellett  viselniök.” Nehéz lenne eldönteni, hol hibáztunk, melyik „félkezünk”volt gyenge, pedig elszántságban nem volt hiány. Ami engem illet,  igyekeztem  mindent  megtenni,  szóban,  írásban, alkalmas és alkalmatlan id?ben. Magamra hozva a  szakma megbélyegzését, miszerint a  Szokolay  nyugtalanságot és  elégedetlenséget szít!  És még ez sem volt elég .Veszély fenyegette az iskolákban a  heti  egy énekórát.- A túlterhelt diákokon   szeretnének  könnyíteni, meg egyébként  is,  a  gyerekek   unják a  komoly- és  a  népzenét…, egy  óra  diszkó   talán  jobban  felüdítené  ?ket.  Isten  ?rizzen  bármire  is  kényszeríteni  ?ket, amihez  nincs kedvük. De hova  fog ez  vezetni, - rossz végiggondolni. Elnézést  az abszurd  kitér?ért.
A   keser?ség  hangja  szól  bel?lem. -  Mert  elkeserít  nagyon, hogy  az   iskolán kívüli m ? v é s z e t i   n e v e l é s n e k   s e m   j á r   k í m é l e t .
    


                Meg azon  keveseknek sem,  akik   ilyen intézményben  szeretnének szellemi többlethez jutni. A  támogatás csökkentése miatt  veszélybe kerültek a  zeneiskolák is . Hogyan jusson jogos szellemi jussához az a tehetséges gyerek, akinek szülei  nem tud-
ják megfizetni a magánórát? - Úgy hírlik viszont hogy az illetékesek a könny? m?fajt illet?en nem ilyen sz?kkebl?ek. Pedig a szórakoztató m?faj fennállása óta  arról híres, hogy fenntartja önmagát, nem is akárhogy. Mi lehet ennek a magyarázata? Mi tagadás, vannak sejtéseim. Mit gondolnak  Önök,.  nincs  itt  valami baj az esélyegyenl?séggel?
A jelenlegi helyzet  rémálomnak  is  rossz.  Ide jutottunk!  Be  kell   látnom az  elmúlt évtizedek  során  szélmalom-harcot vivtunk, szavunkat, pusztába kiáltottuk, és ennek ellenére, most sem tehetek mást. A piacgazdaság diktatúrája csak azt tekinti értéknek,  ami pénzért eladható. A mi portékánk, meggy?z?désem, aranyat ér, de eladni nem lehet, csak átadni. Korunk kalmár szelleme ezért nem tud vele mit kezdeni.
              Kodály zseniális m?ve jut újra eszembe, a  „Jézus és a kufárok”. Örökérvény?  mondandója különös áthallással bír manapság. Tisztelt Egybegy?ltek! Feladatunk van, a  templomot, meg kell tisztítani.! Dúdolom a remekm?vet és már nem is vagyok olyan reményvesztett….„…..és  kötélb?l  ostort  fonván  kihajtá ?ket a  templomból…..”  Én megöregedtem: s mint Móricka, csak a Dallamát tudom az egyszeregynek.. -   Másoknak kell  e  harcot továbbvinni! - Én  már  csak magamban énekelem a   fúga-témát  =   És  kötélb?l  ostort fonván!”…  próbáljátok u j r a !   M i n é l   T ö b b e n !
                                                        
            Befejezéskét „szigorúan utóiratként” szeretném leszögezni: A komoly. értékes m?vészetek támogatása, ápolása  hazánk  jelenében a sor végére került…  Vagy még oda sem!...El?adásom  nem akarta a  politika méltatlan tetteit  taglalni!
            
                   KODÁLY VOLT A  F? TÉMÁJA MONDANDÓMNAK!
            
              Tudjuk, a m?velt nyugati országokban, ha  gazdasági  cs?d van, o t t
mentik  a PÓTOLHATATLAN ÉRTÉKEKET !  Színházakat, iskolákat , könyvtárakat,
m?vészi együtteseket, zenekarokat   á t m e n t é s k é n t   „jobb id?kre!”
             
             Tudják, hogy ÉPÍTENI LASSÚ ÉS KÜZDELMES MUNKA! ROMBOLNI PEDIG. VÉTKES GYORSASÁGÚ LEDHET?SÉG!
?szinte véleményemet  sohasem  tudtam elhallgatni:   de  a   Kodály-vallomásomba,
amennyire csak lehetett, HOZZÁ MÉLTATLAN „KONKOLY”  nem  kerülhetett!!!
                Összegzésként azt szeretném megvallani igaz elfogultsággal   (ha közhely is!):
Nekem LISZT-BARTÓK-KODÁLY a  MAGYAR ZENEI SZENTHÁROMSÁGOT
JELENTI!
                Bárcsak „porszem” lehetnék a nyomukban, hogy ne legyen  h i á b a v a l ó az életünk!
                Hozzon ránk a Teremt? Isten SOK-SOK VÍG ESZTEND?T!  
                                                                        
                                                                                                             Úgy legyen!

Kodály Zoltán emlékére - Kollár Éva ünnepi gondolatai
VI. Magyar Karvezet? Konferencia – 2007. március 2 - 6.
Tisztelt Vendégeink, kedves Kollégáink, kedves Barátaink!
A 2007. esztend?ben járunk, - tegnap megkezd?dött a csillagászati tavasz!
Bár eddig alig éreztük a jeges telet,  - a hosszú, kedvetlen, ny?gös hónapok után végre a napsugaras, virágos tavaszt áhítjuk. Azt szeretnénk, ha az iskolák nyitott ablakaiból újra zengne az ének, ha kiránduló  gyerekek dalától lenne hangos az erd?, - ha gondtalan családok, baráti társaságok dalolása ébresztené az alvó természetet.
Hiszen ünnepi évben vagyunk, a kett?s jubileum öröme tölti be a magyar muzsikusok lelkét: Kodály Zoltánra emlékezünk, aki 125 éve született, 40 éve halt meg. Személyében nemzetépít? tudóst és tanárt tisztelünk, - Európát és a nagyvilágot elkápráztató, nagyszer? zeneszerz?t ünnepelünk.
Ebben az évben többet beszélünk Kodály Zoltánról, többet idézünk kristály tiszta gondolataiból, több hangversenyen csendülnek föl m?vei. Mi is azért gy?ltünk össze, hogy tisztelettel adózzunk zenei munkásságának, egyetemes tudáson alapuló nevelési eszméinek, példamutató emberségének.
Sokan vagyunk itt tanítványok, hogy köszöntsük a „nemzet nagy tanárát”, hiszen mi is méltán szólíthatjuk ?t úgy, ahogy korábban Vörösmarty Mihály szólította Liszt Ferencet. Az ? örökségét nekünk kell tovább adni a jöv?nek.
Sokan vannak azok is, akik beszélnek Kodály Zoltánról, elismerik alkotásait, de maguk tehetetlenek, puszta szavaik nem tartják meg életm?vét.
És szégyen, hogy sokan vannak, akik tudván tudják, mit köszönhet a magyarság ennek nagyszer? mesternek, és mégis inkább gátolják eszméinek  továbbélését. Éppen nem az iskolák megmaradásáért, a zeneoktatási rendszer sikeres m?ködtetéséért, a magyar ifjúság szellemi örökségének meg?rzéséért dolgoznak, s?t, inkább azt mondhatjuk, hogy a  „változás és megújulás” jelszavai mögé bújva elherdálják a nemzet jöv?jét.
Mi itt vagyunk, és tudjuk, mi a feladatunk. Szeretnénk hangos szóval jelezni, hogy értjük a történelem szavát, szeretnénk er?t meríteni kiváló kollégáink el?adásaiból, szeretnénk felfrissülni tudósaink gondolataitól, szeretnénk megújulni a hangversenyek élményét?l.
Az Európai Unióban és a világban hátrányban van a kultúra. Külföldi kollégáink még csodálattal teli irígységgel emlegetik országunkat, ahol Kodály Zoltán eszméi alapján világhír? zeneoktatási rendszer épült föl. ?k még azt hiszik, hogy itthon szinte mindenki tud kottát olvasni, mindenki érti a muzsikát, mindenki részesül a közös muzsikálás élményéb?l, - azt hiszik, hogy a zene mindenkié. Fejünket lehajtva kell beismernünk, hogy Magyarországon sorra sz?nnek meg az éneke-zenetagozatos iskolák, - legutóbb a nagyhír?, újpesti Pécsi Sebestyén iskola felszámolásáról hallhattunk, - hogy kórusaink a lét és nemlét határán küzdve tartják fönn magukat, - miközben pirulva tapasztaljuk, hogy Németországban frissen kitalálták az „énekl? osztályt”, ahol relatív szolmizáció alapján tanítanak, és a mindennapos énekórákkal csodálatos eredményeket érnek el.
Emlékezünk arra, hogy nemrég mindez még virágzó valóság volt nálunk? Hiszen Kodály Zoltán megfogalmazta, megalapozta a rendszert, dics?séges korszakot teremtett az iskolai ének-zeneoktatás és a magyar zenekultúra történetében. Világjáró m?vészeink ilyen iskolákban tanultak, és legtöbbjük ma is tisztelettel emlékezik meg nagyszer? hazai tanárairól.
Európa sok nemzetközi zenei szervezete felismerte, hogy tenni, s?t harcolni kell a humán értékek védelméért. Megteszik. Megújuló lendülettel ostromolják felel?s vezet?iket, összefognak, nemzetközi offenzivát indítanak.
Új formákat, új tanterveket alkotnak, amelyekben az irány az érték, és a  jelenlév? divatok mellett az id?tállót is felkínálják a gyermekeknek.
Nekünk sok mindent nem kell kitalálni, de meg kell ?rizni és folytatni kell. Ugyanakkor kötelességünk keresni, megújulni, töltekezni, tanulni, - tanárként, karvezet?ként élményt és sok-sok örömet adni. Akkor is, ha torkunkat fojtogatja a jelen, - amikor veszni látjuk a hagyományt, a jól m?köd? közösségeket, amikor hóbortos eszmékért szétforgácsolják a tanárképzést, feláldozzák szellemi m?helyeinket, széthordják kincseinket.
Régen született a híres vers: „A madár fiaihoz”, 1852-ben megrendít? hatása volt. Azt hihettük, hogy Kodály országában soha többé nem kell bíztatni magunkat Tompa Mihály szavaival. Ma mégis úgy t?nik, fel kell emelni a hangunkat. Nem engedhetjük, hogy  olyan emberek döntsenek a jöv? nemzedékek boldogulásáról, akik érintetlenek maradtak a zenei élményt?l, a m?vészett?l, szépségt?l, messzelátó ideáktól. Talán nem kell sikoltani, de fenn hangon énekelni kell, hogy meghalljanak minket.

„Száraz ágon, hallgató ajakkal
Meddig ültök, csüggedt madarak?
Nincs talán még elfeledve a dal,
Melyre egykor tanítottalak?”
Tompa Mihály gyönyör? versét ma mégis inkább azzal a versszakkal fejezzük be, amelyik így szól:
„Dalotokra könnyebben derül fény,
Hamarabb kihajt a holt berek;
A jelennek búját édesítvén:
Fiaim, csak énekeljetek!”
És Tompa Mihály, ugyancsak 1852-b?l származó, Tavszkor cím? versében  meg is er?sít minket:
„Mit beszélek? – hisz tavasz van!
Tátva-nyitva ablakom,
Nem a fergeteg zúgását,
A madár dalt hallgatom.”
Tisztelt Barátaim!
Szívb?l kívánom, hogy az elkövetkez? ünnepi napokban sok örömben és er?t adó élményben legyen részünk!
A Kodály Zoltán tiszteletére rendezett VI. Magyar Karvezet? Konferenciát megnyitom.
Budapest, 2007. március 2.
Kollár Éva
a KÓTA elnöke
Prof. Dr. Andreas Traub - laudáció
Kedves Professzor Dr. Traub!
Mi, A Magyar M?vészetért Díj Kuratúriuma és nagy szövetségesünk, a világhír? Herendi Porcelánmanufaktúra Kodály Zoltán születésének 125. évében nyújtjuk át az általunk az ? tiszteletére és szeretetével alapított és adományozott Kodály Zoltán-emlékdíjat a zene él? nagyjainak, itthon, a Kárpát-medencében és a tágasabb nagyvilágban.
Kodályt egyrészt, milliók számára, az általa létrehozott é világszerte ismert Kodály-iskola, az általa teremtett pedagógiai munkásság emeli a jeles személyiségek közé. E mellett azonban szimfonikus darabjai és kamarazenéje, kórusm?vei és világszerte játszott oratóriumai a zeneszerz?k jelölnek ki számára el?kel? helyet a magyar, elméleti és népzenetudományi írásai pedig a tudósok között és az európai zenetörténetben teszik naggyá. Népzenei lejegyzései és rendszerez? munkája pedig ezer év kultúrkincsét tárta föl számunkra, magyarok számára – de e népzene a világ egyik legszebb kulturális öröksége.
A világszerte elismert Kodály-koncepció megfogalmazza: a zene az általános m?veltség szerves része; a zenetanulás alapja a népdalra támaszkodva az ének; s a zenei írás-olvasás elsajátításán keresztül mindenki birtokába juthat a magasabb zenei kultúrának. A koncepció és az annak érvényre jutását segít? módszer nemcsak elismerésre tett szert, de követ?kre is: Japán, Kanada, az USA, Franciaország, Finnország, Anglia, Görögország, Ausztrália, Dél-Korea: mindenütt sikerrel alkalmazták a Kodály elvei szerinti zeneoktatást. A hang- és hangközviszonyokban való tájékozódást megkönnyít? relatív szolmizáció – Arezzói Guidó óta el?ször – a magyar módszer révén vált közérthet? és világszerte elterjedt eszközzé.
Tisztelt Andreas Traub! Ön már a Berni Egyetemen, amikor a Kodály tanítványának számító Veress Sándor növendéke volt, elkötelezett híve a kodály-veressi vonalnak. Számos publikációja, valamint 2 könyve jelent meg a Veress-r?l folytatott kutatásairól, aki idén ünnepelné a századik születésnapját. Szakmai és baráti kapcsolat f?zte a fiatalon Svájcba emigrált komponistához. És azt is tudjuk, hogy Ön Németországszerte és Svájcban rendszeresen tart szemináriumot az elmúlt három évtized alatt végzett kutatási eredményeir?l, melyek els?sorban Kodály, Veress, Bartók és Kurtág munkásságát ölelik föl.
Mint a Frankfurti, Stuttgarti-, Trossingeni-, Kasseli-, Zürichi- és Mannheimi Zenem?vészeti F?iskola vendégprofesszora, és mint a „Denkmäler der Musik in Baden-Württemberg“ c. folyóirat f?szerkeszt?je és a Tübingeni Zenetörténeti Társaság elnökségi tagja is pótolhatatlan tekintély szerzett a huszadik századi magyar zenetanítás és zeneszerzés terén, a magyar zenei gyökerek európai meghonosításában.
Sokszoros örömmel ítéltük oda Önnek a Kodály Zoltán-emlékdíjat, s örömünket az teszi teljessé, hogy ezt a szerény ajándékot elhozhattuk az európai zenekultúra nagyszer? fellegvárába, Németországba – hála érte a Stuttgarti Magyar Kulturális Intézet professzionális munkájának is. Kérem, vegye át a Kodály-emlékdíjat.
Gubcsi Lajos PhD,
Budapest-Stuttgart, 2007. okt. 18.